Orbán Viktor veje: „Vállalkozó beállítottságú ember vagyok”

Imázsinterjút készített az Origo a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal. A lap megkérdezte tőle: mennyiben befolyásolja, hogy az apósa Orbán Viktor miniszterelnök?

Az érdekeltségei, üzleti kapcsolatai révén állandóan közpénzek környékén felbukkanó Tiborcz István a lapnak arról beszélt, hogy a közvilágítási projektek során sokat támadott Eliosban való részvétele és az abból való kiszállása kapcsán

megértette, hogy Magyarországon a miniszterelnök családtagjaként nem foglalkozhat bármivel.

Állítása szerint most olyan területet választott, amely nincs semmilyen kapcsolatban állami és önkormányzati tenderekkel. „Az ingatlanfejlesztés piacára léptem, ami nagyon régóta szintén foglalkoztatott” - mondta az Origónak.

Orbán veje pont ingatlanügyek kapcsán került kapcsolatba az FBI és az Interpol által is körözött, később rejtélyes módon elhalálozott szaúdi olajmágnással, Ghaith Pharaonnal. Az Index egy októberi cikkében arra is emlékeztetett, hogy 2016-ban, a Terrorelhárítási Központ (TEK) átvilágításán megbukott Zaid Naffát, Jordánia tiszteletbeli konzulját kétszer is lefotózták, amint Tiborcz Istvánnal és a körözött Ghaith Pharaon jordán ügyvédjével kávézik a Gresham-palota teraszán.

Az egyik Pharaon-cég vette meg Tiborcz István érdekeltségétől a Postabank egykori székházát a József Nádor téren, egy másik Pharaon-cég pedig Orbán Viktor szomszédjában vásárolt házat és telket.

Kérdésre az Origo interjújában Tiborcz szót ejt az érdekeltségébe tartozó kastélyberuházásokról, illetve konkrétan a turai kastély ügyét is megemlíti. Tavaly decemberben egy „titokzatos cég” vásárolta meg Magyarország egyik legszebb palotáját, a turai kastélyt. A vásárlás mögött a TRA Real Estates Kft. tűnt fel. A vevők nevében az a dr. Hamar Endre ügyvédi irodája járt el, aki Tiborcz Istvánnal több cégben is társtulajdonos, egészen 2014-ig pedig az Eliosnak is résztulajdonosa volt. Mint kiderült, Tiborcz István fizette ki az illetéket a turai kastélyt megvásárló cég bejegyzésekor.

Orbán Viktor veje az Origónak úgy fogalmazott, a turai kastéllyal kapcsolatos híradások kiváló példái a média egy része vele kapcsolatos félrevezető és valótlan állításainak.

„Valóban van Magyarországon egy állami kastélyfelújítási program, de a turai projektnek ehhez semmi köze nincs. Mivel a turai kastély magántulajdonban volt, illetve most is abban van, a program nem vonatkozik rá. A vidéki Magyarországon nagyon sok kastély van magántulajdonban, jellemzően nagyon rossz állapotban. Ha a tulajdonosok ezeket elkezdenék fejleszteni és ezek az ingatlanok új funkciót kapnának, akkor a helyi gazdaságra nagyon pozitív hatást gyakorolhatnának”

- mondta Tiborcz. Hozzátette: semmilyen állami pénz nincs a mostani felújítási munkálatokban.

Szerinte a kastélynak a vendéglátás lehet a jövője, az Ausztriában, Németországban és Franciaországban működő modellek alapján. Emellett a helyi önkormányzatokkal együttműködve törekszenek a kastély közhasznú igénybevételének biztosítására is.

Tiborcz elismerte, hogy a BDPST Zrt.-ben meghatározó tulajdonrésze van, de ugyanakkor azt is megjegyezte: a Magyarországon bejegyzett cég transzparensen működik, itt fizet adót.

„Offshore -tulajdonos nincs a cégben és soha nem is volt. Érthetetlen tehát, hogy magukat igényes újságírónak tartó emberek a BDPST Zrt-re mégis az offshore jelzőt aggatják.”

Két hete a Válasz.hu írta, hogy a cégbíróság megakasztotta a BDPST Zrt. változásbejegyzési kérelmét, mondván: csak akkor lehet tőkét emelni a luxusingatlan-kereskedésben, ha felfedik a vállalat tulajdonosi szerkezetét. A lap szerint azonban a társaság inkább visszavonulót fújt, hogy megőrizhesse „offshore-jellegét”.

Ismét lelepleződik az offshore-os terv

A szavakban offshore elleni harcot hirdetett Fidesznél immár hetente buknak ki az offshore-botrányok. A BDPST Zrt., melynek cégbejegyzési illetékét személyesen Orbán Viktor veje utalta át az államkincstárnak, tőkét kívánt emelni. A cégjegyzékben azonban csak a cég 50,1 százalékát birtokló törzsrészvényeinek a tulajdonosait tüntetik fel, a cég részvényeinek 49,9 százalékát birtokló úgynevezett elsőbbségi részvényesek neve ismeretlen.

Tiborcz István saját bevallása szerint vállalkozó beállítottságú ember, és már 2007-ben, 19 évesen elindította első vállalkozását. Arról is beszélt, hogy a gazdasági válság éveiben sodródott az energetikai beruházások területére, ahol "a költségcsökkentés és a modern, megújuló energiaforrások kerültek fókuszba".

„Jövőbemutató, környezetbarát technológiákat alkalmazó cégeket kezdtem keresni, amelyek számára elsőrendű fontosságú volt az olyan termékek előállítása és szolgáltatások nyújtása, amelyek révén jelentős költségek takaríthatók meg. Az Ellios egy ilyen vállalkozás volt, illetve gondolom, jelenleg is az”

- vélekedett az Origónak.

Az Eliost korábban több kritika is érte a közvilágítás minőségét illetően. Legutóbb akkor írtunk a cégről, amikor az Index arról számolt be, hogy szeptember végén sötétbe borult, és ezért félbeszakadt a Vasas–Haladás mérkőzés az Újpest pályáján. A kivitelező cég itt is az Elios Zrt. volt.

Szeptember elején, a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva számoltunk be arról, hogy jelentős megbízást nyert el Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori cége a MÁV-tól. A Magyar Nemzet akkor emlékeztetett rá, hogy bár a ledes lámpák áramfogyasztás szempontjából takarékosabbak, a végeredmény nem mindig nyerte el a helyiek tetszését, ahol korábban az Elios korszerűsítette a közvilágítást.

Tiborcz István a Green Investments & Solutions Kft-én keresztül 2015-ig volt tulajdonos az Eliosban. Akkoriban a cég rengeteg közbeszerzést nyert, és sok európai uniós forráshoz jutott. Négy pályázatot azonban gyanúsnak talált a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF), és a botrány miatt Tiborcz végül eladta a tulajdonrészét a West Hungária Baunak.

Az egykori cégét ért támadásokra reagálva Orbán Viktor veje az mondta:

„Meggyőződésem, hogy kollégáim nagyon jó munkát végeztek, az ügyfeleink mindig elégedettek voltak. Ezen a területen a munka minősége nem csak esztétikai, hanem objektív mérnöki kérdés is, jó lenne, ha ilyen szemmel (is) vizsgálnák azokat.”

Az Origo újságírója, Kovács András kétszer is visszatért kérdéseiben arra, hogy Tiborcz a miniszterelnök veje. „Korábban említette, hogy Magyarországon, aki a miniszterelnök rokona nem foglalkozhat bármivel. Jó ez így?” - tette fel a kérdést Kovács.

Tiborcz ezt nem tudja megítélni, de „elfogadja”.

„A miniszterelnök családtagjaként távol kell maradni az állami, vagy önkormányzati ügyektől, ezt meg kellett tanulnom és el kell fogadni”

- fogalmazott Tiborcz.

„Korábban egy újságíró feltette nekem a kérdést, hogy szoktam-e az apósommal cégügyekről beszélni. Közöltem, hogy az apósomat az ország helyzete érdekli, például az, hogy javul-e a cégek helyzete általánosságban, és jobbnak érzik-e a helyzetüket, lehetőségeiket. A miniszterelnök azt mondta, hogy a döntéseinket, döntéseimet ne befolyásolják az egyes politikai támadások.”

Tiborcz szerint vannak újságírók, „akik a vélt, valótlan vagy féligazságok közlése céljából már a napi életébe is beavatkoznak az embernek”.

Orbán veje név szerint megemlíti Vorák Aniát, a Direkt36 újságíróját, aki „teljesen korrekten viselkedett”. (Erről a Hogyan cserkésztem be Tiborcz Istvánt? című cikkben olvashat a Direkt36 oldalán.) Tiborcz ugyanakkor sérelmezte az interjúban, hogy „a HírTV egy bokorból kiugorva” próbált titkos felvételeket készíteni róla.

„Ők egyébként is jogerősen törvénysértést követtek el. Hasonló módon az ATV-vel és a Magyar Nemzettel szemben is több pert jogerősen megnyertem.”

Tiborcz leszögezte: eszébe sem jutott, és nem is tervezi, hogy politikai pályára lépjen. „Én egy vállalkozó típusú ember vagyok” - ismételte meg. Arról is kérdezték, mennyiben befolyásolja, hogy az apósa az ország miniszterelnöke.

Tiborcz felidézte, hogy több mint tíz évvel ezelőtt ismerték meg egymást Orbán Viktor legidősebb lányával, „és közismert, hogy nem anyóst, vagy apóst választ az ember magának, hanem társat”. Azt mondta: a miniszterelnök vejének lenni számos kötöttséggel jár, és az ember támadásoknak van kitéve, bármit is tesz. Hozzátette: másrészről azonban nagy tisztelettel és örömmel tölti el, hogy az apósa Orbán Viktor.