Itt a videó a Fradi–Loki-meccsen történt balhéról

Egyelőre lakhelyelhagyási tilalom és nyomkövető vár az eddig elfogott két személyre.

Beazonosították azokat a személyeket, akik a szombati, Ferencváros–Debrecen rangadó szünetében összeverekedtek. A csetepatéban két ember súlyosan, egy könnyebben sérült meg. Két személyt a rendőrség letartóztatott, mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntettének gyanújával hallgatták ki, őrizetben vannak, kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a két férfival szemben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntette a gyanú. „A megalapozott gyanú szerint a mérkőzés szünetében a gyanúsítottak eddig nem azonosított társaikkal együtt – arcukat különböző módon eltakarva – rátámadtak a két sértett férfira, és őket bántalmazták, amelynek következtében az egyikük könnyebb, a másik sértett pedig súlyos sérüléseket szenvedett” – áll a szervezet kommünikéjében.

Az ügyészség úgy ítélte meg, fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, ezért kényszerintézkedésként lakhelyelhagyási tilalommal és nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával sújtotta a két gyanúsítottat. A vádhatóság indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a gyanúsítottakat arra, hogy bármely sportszövetség által rendezett sportrendezvény látogatásától tartsák magukat távol, továbbá mindkettőjük tekintetében rendelje el azt is, hogy a sértettekkel semmilyen módon nem léphetnek kapcsolatba.

A Magyar Nemzet birtokába került videófelvétel a Kubatov-ellenes tábor néhány tagjának, valamint a „szkenneresek” vezérének összecsapását mutatja vágatlanul.

(Amennyiben a videó nem jelenik meg, kérjük, kattintson ide!)

Mint ahogy azt ma délután megírtuk, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Ferencvárost hárommillió forint büntetéssel, valamint a kapu mögötti szektorok három következő bajnoki meccsre történő bezárásával sújtotta.