Incidens a Fradi-meccs szünetében

Három ember megsérült.

Az Index információi szerint a stadionban a Kubatov Gábor klubelnök által bevezetett rendszabályok ellen távolmaradásukkal tüntető régi Fradi ultrák, és helyüket átvevő újak kerültek összetűzésbe. Több beszámoló szerint késeléses is történt, az összetűzés egyik résztvevője a "kubatovista" kápó, azaz a klubelnökhöz hű szurkolói csoportok vezetője volt.

A portál nézőktől kapott információkra hivatkozva azt írta, a B-lelátónál lévő büfénél történt az összetűzés, egy informátor azt is tudni vélte, hogy az egyik "kubatovista" csoport vezetője késsel támadt az egyik visszatérő csoport két tagjára, akiket meg is sebesített.

Az Alfahírnek szintén a helyszínről ugyanerről számoltak be, megjegyezve, hogy ezután a késes támadót csúnyán megverték a megsebesített drukkerek társai.

Úgy tudjuk, a kést használó szurkoló a Halhatatlanok elnevezésű csoport vezetője volt.

Az MTI-t a BRFK sajtóosztálya arról tájékoztatta, hogy egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan sérült meg az incidensben. 

Az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.