2017. 12. 07. 12:51

KDNP: A Jobbikkal szemben nem gond a kettős mérce alkalmazása

Harrach nem tud részrehajlás nélkül gondolkoni.

A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter szerint nem a kormánypártoknak, hanem a Hír TV-nek okoz gondot, hogy mint nyáron kiderült, 2010-ben a Fidesz és a KDNP töredékáron kapott plakáthelyet a Mahir Cityposter Kft.-től, 1300 plakátot ráadásul számla nélkül helyeztek ki - közölte a Hír TV

Eközben az Állami Számvevőszék arra hivatkozva söpri ki a Jobbik pártkasszáját a választások előtt, hogy a piaci ár alatt jutott plakáthelyekhez. 

A kormánypártok hirdetéseit Simicska Lajos cége ragasztotta ki, de annak költségeit a Hír TV korábbi menedzsmentje nem számlázta tovább a Fidesznek. Orbán pártja pedig a kampányköltségek elszámolásánál kisebb összeget ismert be, mint amennyit elköltöttek.

Az ÁSZ mégis lezártnak tekintik a Fidesz ügyét arra hivatkozva, hogy 2011-ben már ellenőrizték. 

Az Állami Számvevőszék élére 2010 júniusában választotta meg a Fidesz-KDNP többségű parlament a párt korábbi képviselőjét Domokos Lászlót.
 

Az ÁSZ vezetője 1991 óta a Fidesz tagja, 1998-tól országgyűlési képviselője és egy időben frakcióvezető-helyettese is volt.