Harminc évre parkoló az önkormányzattól? Száz forint lesz! - Így épülget Mészáros szilvásváradi betonteknője

Orbán Viktor strómanja kiszorítja a helyi vendéglátókat a piacról?

A beruházással kapcsolatban eleve felmerül a kérdés: egy 1600 fős községben mi szükség van egy 6000 fős lelátóval rendelkező rétegsport-létesítményre, ami amellett, hogy egy hatalmas, a környezetből már méreteivel is messze kirívó, tájidegen betonmonstrum, nem képes kitermelni a fenntartásához szükséges összeget?

Pláne úgy érdekes a fölvetés, hogy eredetileg 1,6 milliárd forintból tervezték megépíteni a komplexumot, a költségek pedig mára 6,8 milliárd környékén járnak, és a hazai viszonyokat ismerve, még messze nem tekinthetők véglegesnek.

Az Alfahírnek név nélkül nyilatkozó helybéliek és látogatók egytől egyig kétségeiket fejezték ki a beruházással kapcsolatban.

A helyzetet jól ismerő szakemberek elmondása alapján a Nemzeti Lovas Stratégiáért felelős Horváth László, fideszes kormánymegbízott, a térség országgyűlési képviselője gondban volt, hogy pontosan hogyan is nézzen ki a gyakorlatban a megálmodott lovas aréna:

a település túlzsúfoltsága miatt a régi területen ugyanis nem volt elegendő hely a stadion és a kiszolgáló létesítmények számára.

Különösen komoly fejtörést okozott, hogy hol találnak majd kellően nagy helyet a parkolóknak az amúgy is szűkös Szalajka-völgyben.

Végül a település független, de fideszes támogatással megválasztott polgármestere, Szaniszló László vágta át a gordiuszi csomót: ő a nagyjából 10 esztendővel ezelőtt megszűnt szilvásváradi focicsapat önkormányzati tulajdonban lévő focipályáját és épületét biztosította a beruházás számára. Itt kap majd helyet többek között a stadionhoz tartozó autó- és kamionparkoló, a lómosó és a lovas boxok, valamint egy felvonulási terület is.

A dolog igazi érdekessége, hogy a jelentős területet csupán jelképes összegért, mindössze 100 forintért kapta bérbe az Állami Ménesgazdaság, 30 évre.

Az erről szóló szerződést ráadásul akkor írta alá a falu első embere, amikor már megkezdődött az építkezés, hiába éltek kifogással egyes képviselők az indokolatlanul hosszú bérleti idővel kapcsolatban.

Portálunk megkereste Szaniszlót, aki szerint a kedvező bérbeadásra azért volt szükség, mert így megoldódnak a település parkolási gondjai, mivel a területet nem csak azok használhatják, akik a lovas rendezvényekre érkeznek. A polgármester úgy véli, ezzel gyakorlatilag ingyen sikerült hasznosítaniuk a település egyik parlagon heverő részét.

A helyiek szerint azonban a parkoló alkalmatlan a lakosság kiszolgálására:

megfelelő burkolat híján a területen most is sáros, kavicsos a talaj.

Kérdéses kihasználtság

Forrásaink az aréna kihasználtságát illetően sem voltak túl derűlátóak.

A portálunk által megkérdezett helybéliek arról számoltak be, hogy már a 2016-ban 1,9 milliárdért felújított Lipicai Lovasközpont sem képes kitermelni a működéséhez szükséges összeget, mivel az ott tartott rendezvényeket alig látogatja valaki. Bár volt olyan a megkérdezettek között, aki a lassan egyéves működésből még nem szeretett volna messzemenő következtetéseket levonni, az eddigi tapasztalatok alapján félő, hogy a most épülő csarnok 6000 fős lelátója is kongani fog az ürességtől.

A szakma is komolyan kritizálta a beruházást

 
A Jobbik mellett nemrég nyíltan kiálló Ifj. Bozsik József maga is kritizálta már a lovas stadiont, de beszédes a szakember által nemrég megosztott Facebook-videó is, melyben Bárdos György, többszörös Európa- és világbajnok fogathajtó fogalmazott meg jelentős kétségeket a beruházással kapcsolatban:
 
"Pénzcentrikussá tették ezt a sportágat. Most azért kell harcolni ezeknek az öreg titánoknak, hogy abba a hatmilliárdos stadionba, amit most felépítettek, ne 150 meg 200 ezer forintért kelljen bemennünk versenyezni. Mert a bohóc a cirkuszban nem azért van ott, hogy ő fizessen azért, hogy játsszon, hanem a cirkusz fizet (...)."

Sokatmondó tény, hogy a helyi képviselők előtt Dallos Andor, a Ménesgazdaság igazgatója a 2017. március 28-án tartott testületi ülésen volt kénytelen kísérletet tenni a beruházás kapcsán "a médiában megjelent rosszindulatú információk" cáfolatára, miközben a Magyar Lovassport Szövetség épp ugyanekkor kuncsorgott anyagi támogatásért az önkormányzatnál:

tényleg nem festhetnek valami fényesen a látogatottsági adatok, ha a szervezet már Szilvásváradtól várja, hogy félmillió forinttal támogassa minden egyes rendezvényük megszervezését.

Az önkormányzat végül még az alkalmankénti 50 ezresre finomított támogatási javaslatot is leszavazta, és mindössze egyszer ajánlott fel ekkora összeget.

A település első embere ennek ellenére bizakodó: Szaniszló László úgy látja, hogy ha az előző, 4-5000 fős stadion megtelt az évente egyszer megrendezett lovasrendezvény alkalmával, akkor az új is vonzani fogja az embereket, csupán újra rá kell szoktatni őket erre a szórakozási formára.

Ez azonban hosszú évek munkája lesz, amit majd a Ménesgazdaságnak kell elvégeznie a település többi idegenforgalmi szereplőjével, "ha már ennyi pénzt kapott" - fogalmazott a polgármester.

Úgy tudjuk, hogy a kormánymegbízott Horváth László szerint erre megoldást jelenthet, hogy létrehoznak egy üzemeltető céget, ami a várakozások szerint majd rentábilisan tudja működtetni a létesítményeket. Ezt először vagy az Állami Ménesgazdaság keretein belül tervezik megvalósítani, egy idegenforgalmi osztály formájában, vagy ha úgy sem lesz működőképes a koncepció, állami pályázaton keresnek üzemeltetőt a létesítmények számára.

Helyben eléggé megoszlanak a vélemények: vannak, akik szerint jó, hogy a faluban valósul meg a beruházás, vannak viszont olyanok, akik szerint Szilvásváradon sosem lesz kifizetődő egy ilyen komplexum.

Az viszont mindennél beszédesebb, hogy a turisták többsége negatívan ítéli meg a projektet:

a visszajáró vendégeknek egyáltalán nincs ínyére a stadion.

Silány kivitelezés, veszélyben lévő helyi vendéglátás

A beruházás szerves részeként megvalósult az épülő lovas stadion mellett lévő Szalajka út vendéglátói részének régóta esedékes felújítása és sétáló utcává alakítása is, ám a település vonzó turisztikai övezetében található vendéglátó egységek tulajdonosai nem örülhettek felhőtlenül a munkálatoknak.

A felújítást a vendégek porban, zajban "élvezhették" végig, mindössze pár méterre a munkálatoktól. Ráadásul település az alternatív parkolást sem tudta biztosítani, az önkormányzati jegyzőkönyvekből pedig kiderül, hogy az itteni kereskedők is kénytelenek voltak a mukaterületen, sokszor tengelyig érő sárban parkolni.

A Szalajka út díszburkolatát a Mészáros-konzorcium alvállalkozói fektették le, akik a tervezés során nem vették figyelembe, hogy az útszakasznak bírnia kellene a tehergépkocsik és munkagépek súlyát is, és olyan elemeket is felhasználtak, melyek kizárólag gyalogos forgalmat kiszolgáló közterületeken alkalmaznak.

Ezek közül a 60 centiméteres darabok közül a polgármester szerint csupán néhány repedt meg a kivitelezés során, más forrásaink azért ennél jóval többről számoltak be. Az Alfahírnek Szaniszló László ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a sérült részeket a beruházás végeztével cserélik majd ki.

A fennmaradó üzletek előtti területen fekvő, összesen 1400 négyzetméteres részt az önkormányzat saját költségén burkoltatta le, 15 millió forintos beruházás keretében. A fent már említett díszburkolati elemekből a település által megbízott kivitelezőnek is sikerült összetörnie párat, egy bizonyos szakaszon pedig nem fektettek beton alapot a díszburkolat alá, illetve kihagyták a kövek közül a szükséges homokot, amire a helyiek egy része panaszkodott, mivel az elemek így lazák maradtak és mozognak.

A polgármester szerint azonban az említett szakaszon nincs probléma, hiszen ott eredetileg is betonréteg volt, így nem volt szükség új lefektetésére. A március 28-ai jegyzőkönyvben pedig úgy fogalmazott: a kivitelező olyan ingyenes pótmunkákat is elvégzett, melyek összértéke meghaladja a hiányzó "pár köbméter betonét".

A településvezetés - ár- és belvízvédelmi okokra hivatkozva - a Szalajka-patak medrének lebetonozásáról is dönötött, a helybéliek közül azonban vannak, akik környezetkárosítónak és a városkép szempontjából előnytelennek tartják a természetes patakmeder eltüntetését.

A felújítás és a stadionépítés a Szalajka úti gesztenyefákat és fenyőket sem kímélte, bár itt némileg több szakmai tudatosságot figyelhetünk meg, ugyanis a kivágás előtt megvizsgáltatták, melyik fa öregedett el. Így a kivágott 10 példányból "mindössze" kettő volt az, melyet azért kellett eltüntetni, mert akadályozták az átjárást az új stadion és a Lipicai Lovasközpont között.

Az már kevésbé dicséretes, hogy a városvezetés részéről egyelőre csak ígéretek vannak a kivágott fák pótlására, újat még egy darabot sem ültettek.

Az utcában működő 30 üzlet és fogadó tulajdonosai az eddigi kellemetlenségek mellett szeptember óta attól is tarthattak, hogy a stadion üzemeltetési költségenek fedezése érdekében megnövelik a rájuk kiszabott helyi adóterheket és a bérleti díjakat.

Az üzlettulajdonosok attól félnek, hogy így akarják majd ellehetetleníteni őket, hogy az új lovas stadionba tervezett gigaétterem és konferenciaterem, valamint üzletsor helyi konkurenciáját fölszámolják (ebből a szempontból az sem túl megnyugtató, hogy a vállalkozások működését szavatoló területhasználati szerződéseket az önkormányzat 60 napon belül bármikor felbonthatja).

Azt egyelőre csak sejteni lehet, hogy ki üzemelteti majd a vendéglátóhelyet, de valószínűleg nem lő mellé túlságosan az, aki Orbán Viktor polihisztor strómanjára, Mészáros Lőrincre tippel. Pláne úgy, hogy az Állami Ménesgazdaság a saját területén szabadon rendelkezhet arról, kinek ad működési engedélyt, az önkormányzatnak ebbe nincs beleszólása.

A polgármester kérdésünkre válaszolva alaptalannak nevezte a vállalkozók félelmeit, és elmondta: az ő hivatali ideje alatt nem emelkedtek a Szalajka úti területhasználati díjak, és amíg a környék területrendezése le nem zajlott, nem is kell ilyen lépésre számítani.

Utána viszont, "kell is emelni", ám "ha lesz emelés, az minimális mértékű lesz"

- nyilatkozta az Alfahírnek Szaniszló László.

Óriási betonmonstrummal rondítanak bele Mészárosék a Szalajka-völgybe

Az Index fotója alapján az épülő háromfalú betonteknő a Szalajka-völgy bejáratánál igencsak megváltoztatja a tájképet. Ezt korábban szóvá is tette ifjabb Bozsik József, a fogathajtók szövetségi kapitánya, aki hozzátette, hogy szerinte a 3,38 milliárdból épülő 6000 férőhelyes lovas stadiont nem szerencsés egy ilyen nehezen megközelíthető, kis lélekszámú településre építeni, jobb helye lett volna Kecskeméten.