Vona: Jogbiztonságot, tiszta környezetet és adócsökkentést a kis- és középvállalkozásoknak!

A korrupt viszonyok miatt a tehetségesek elmenekülnek az országból.

A legerősebb ellenzéki erő kormányfőjelöltje a kkv-szektornak szánt videóüzenetében a munkát terhelő adók csökkentése mellett tette le voksát. Továbbá azt is kijelentette: a szektorban ne az legyen, hogy egyik évről a másikra „megváltozik a pálya” és emiatt nem lehet tervezni, hanem hosszú távú terveket lehessen kidolgozni. Vona amellett is hitet tett, hogy aki belevág egy vállalkozásba, az tudja, hogy szorgalmasnak, kreatívnak, innovatívnak és nem korruptnak kell lennie, mert a korrupció kontraszelektál, így a tehetségesek kimenekülnek az országból.

A kormányzásra készülő politikus visszaemlékezett, végzős egyetemistaként az ezredforduló táján társaival együtt vállalkozási kedvük volt, tele voltak tettvággyal, míg a mai fiatalok inkább elhagynák az országot, mert úgy érzik, idehaza nem tudnak boldogulni. Pedig cél, hogy a tehetséges magyar fiatal vállalkozók itthon valósítsák meg álmaikat! – zárta gondolatait Vona Gábor.

Mint arról beszámoltunk, egy háttérbeszélgetés során a kis- és középvállalkozói szektor képviselői ugyancsak a korrupciót jelölték meg mint előrelépésük legnagyobb akadályát.

A kkv-szektor szerint a versenyképesség gátja a korrupcióval átitatott közbeszerzési rendszer

Átláthatatlan, „előre levajazott" közbeszerzések, körbetartozások, túlzott bürokrácia - a kis- és középvállalkozói szektor szerint ezek a legnagyobb állami gátjai a fejlődésüknek. Ez volt a végkövetkeztetése annak a háttérbeszélgetésnek, melyet a szektort képviselő vállalkozók a Jobbik elnökének, valamint az Iránytű Intézet kutatóinak részvételével tartottak a múlt héten.