Embercsempészet miatt keresik a Csíki Sör tulajdonosát

Amerika.

A Magyar Nemzethez jutott periratok szerint az ügyet tárgyaló kerületi bíróság a New York állambeli Syracuse városában van. Lénárd Andrást 2001. január 21-én Champlain település közelében fogták el, amint a Kanada és az Egyesült Államok közötti zöldhatáron, két mérföldre az átkelőhelytől három külföldi nőt csempészett autóval az országba. Azt nem tudni, hogy ők kik voltak, de a nevük alapján valószínűleg magyarok.

Az Erdélyi Átlátszó tudott az egyikükkel beszélni, aki elmondta, hogy sztriptízbárban táncoltak volna, de nem kaptak vízumot, ezért Kanadába utaztak, ahol Lénárddal találkoztak, hogy átcsempéssze őket a határon.

A Magyar Nemzet elérte Lénárd Andrást, aki azt mondta, hogy rég nem járt az államokban, és nem szívesen emlékszik vissza arra, ami ott vele „évtizedekkel korábban” történt.

Letartóztatás

Lénárdot ezután letartóztatták, a lányok tanúk és egyben gyanúsítottak lettek embercsempészés és tiltott határátlépés vétségéért. A vád külföldiek becsempészése és utaztatása volt. A Csíki Sör tulajának amerikai állampolgárságú menyasszonya februárban kifizette az óvadékot (50 ezer dollár – 13 millió forint), így szabadlábon védekezhetett. Korábban a nő ellen is indult eljárás, külföldi állampolgárok illegális fuvarozásáért, ezt 2001. novemberében zárták le.

Lénárd András szabadlábra kerülése után eltűnt az Egyesült Államokból. 2001. június 13-án ügyévdje tájékoztatta a bírót, védence Kanadában van, és nem kíván megjelenni a bíróság előtt, ezért letartóztatási parancsot adtak ki ellene, az ügy valószínűleg azóta is függőben van.