Egyedül küzd meg a Fidesszel Vona? - Gyöngyös MSZP-s polgármestere nem indul az országgyűlési választáson

Sőt, a szocialista pártot is otthagyja.

A Heol beszámolója szerint Hiesz György könnyeivel küszködve jelentette be a lépést, és a következőképpen magyarázta döntését:

"Mikor elvállaltam a felkérést a jelölésre és most is, amikor visszalépek akkor is azt mondtam, hogy nekem csak egy fontos van, a város szolgálata, ennek a hivatásnak a maximális ellátása és így talán sokkal többet tudok Gyöngyösnek tenni, szolgálni azzal, hogy ezt a kampányt most nem csinálom végig."

A helyi MSZP egykori alapítója közölte: ezentúl függetlenként folytatja eddigi tevékenységét, és 2019-ben is így szeretné megméretni magát a polgármesteri pozícióért.

Így egyelőre úgy néz ki, hogy a Heves megyei 2. számú országgyűlési választókerületben Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének és Horváth László, a Fidesz-KDNP jelöltjének csatája fogja meghatározni a politikai erőviszonyokat.

Hiesz Györgynek nem lett volna esélye beleszólni a végső győzelembe

Vona Gábor Facebook-videóban reagált Gyöngyös ex-szocialista polgármesterének választási küzdelemből való visszalépésére.

Üzenetében felelős politikusnak nevezte Hiesz Györgyöt, aki nem tehette kockára Gyöngyös működőképességét egy választási kampányban, és jogos döntést hozott, mert

"nem volt esélye beleszólni a végső győzelembe, maximum arra lett volna képes, hogy az ellenzéki, kormányváltást akaró szavazók szavazatait megossza".

A választókerület egyetlen esélyes kormányváltójaként Vona Gábor azt ígéri a Mátra környéki embereknek, hogy

ahogy eddig is, a jövőben is képviselni kívánja őket és rá  számíthatnak.

Vona szerint a polgármester mai bejelentésévvel mindenki számára világossá vált, mi lesz április 8-a valódi tétje a Heves megyei választókerületben:

a választás közte és Horváth László, a Fidesz jelöltje között dől majd el.

Közelednek a választások: a Fidesz menetrendszerűen beígérte a gyöngyösi elkerülő út megépítését

Az MTI tegnap hozta a hírt, miszerint Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn bejelentette: a kormány november 28-i döntése alapján megépül a 10 éve torzóban álló gyöngyösi elkerülő út, aminek előkészítésére elvileg 100 millió forintot szán a kabinet, kivitelezése pedig - hogy, hogy nem - csupán 2018 második felében kezdődhet meg.