Az oktatási rendszert folyamatosan kritikák érik. Panaszkodnak a tanárok, hiszen állami bérezésük a piaci körülményekhez képest sértően alacsony, és panaszkodik az egész ország, amikor a magyar diákok rosszul szerepelnek a nemzetközi felméréseken. Oktatásunk reformja az elmúlt nyolc évben teljes kudarccal ért fel, jött és ment a KLIK, de a problémák maradtak, vagy akár kiegészültek olyan bürokratikus intézkedésekkel, melyek további terheket róttak az egyébként is kiszolgáltatott pedagógusokra.
Egy Alfahírnek nyilatkozó –és nevét a jól ismert viszonyok miatt természetesen nem vállaló- fővárosi pedagógussal beszélgettünk arról, hogyan látja belülről a rendszert, és bár jól láthatóan hajtotta a hivatástudat, azért igencsak elszomorító dolgokat mesélt.
A hallott problémákat talán legcélszerűbb az elején kezdeni, ott, ahol az egész szisztéma végzetesen be tud borulni: az oktatásügy az egészségügyhöz hasonlóan kiöregedésen megy át, a nyugdíjaskorú pedagógusok számát ugyanis nem követi elegendő fiatal. Ennek oka pedig leginkább az anyagi megbecsülésben rejlik, a bértábla szerint ugyanis egy diplomás kezdő pedagógus
már első munkanapján tudja, hogy még legalább 6-8 évig rosszul fog keresni, és utána sem lesz sokkal jobb a helyzet. 120 ezer forintért pedig senki nem dolgozik szívesen, főleg úgy, hogy komoly felelősséget kell vállalni, és évekig kellett tanulni azért, hogy egyáltalán elvégezhető legyen ez a munka.
Ezek a feltételek pedig rendszerszinten hozzák a kilátástalanságot, a kilátástalanság a kivándorlást, a kivándorlás pedig a demográfiai válságot, magyarán
pontosan az a három dolog figyelhető meg az oktatásban, mint a népesség egészében: kilátástalanság, menekülés, majd elöregedés.
„Ki voltam akadva, és még mindig ki vagyok”
- ezt már arra mondta nekünk, amikor szóba került a hétköznapi forráshiány. Ugyanis forradalmasíthatják akárhogyan az oktatási rendszerünket, létrehozhatnak még akárhány intézményfenntartót, a mai napig előfordul, hogy az alacsony fizetés egy része így is nélkülözhetetlen munkaeszközökre megy el.
„Krétától a színes papírokig előfordul, hogy a tanár maga vásárol be. Ha egy anyák napi műsorhoz többet szeretnél elővenni mint egy fénymásolópapír, akkor is a saját zsebedbe kell nyúlnod.”
- mesélte a fiatal tanítónő, szinte már beletörődve, hogy „ilyen a pedagógus, amit tud, összeszed”.
Az alacsony fizetéseket végül értelemszerűen orvosolni próbálják a pedagógusok, ahogyan tudják: többségük különórákat tart munkaidő után, ami jó fizetéskiegészítés lehet, de így a napi munkaidő nagyon magasra ugrik, a családra fordított idő pedig minimálisra csökken. Ezek a tendenciák pedig hosszútávon káros hatással lehetnek mind az oktatás, mind maga az emberi élet minőségére.
Táblázat után táblázat
Mindezt tovább súlyosbítja a bürokratikus berendezkedés: az oktatókat a Fidesz-kormány oktatáspolitikai módosításai olyan adminisztratív feladatokkal terhelték tovább, melyekre nem feltétlenül volna szükség, de mégis, akár napi szinten komoly túlórákat jelenthetnek.
„Ez a rengeteg adminisztráció időt vesz el a konkrét pedagógiai munkától, és rombolja a pedagógusok közötti jó kapcsolatot is”
- mondta azzal folytatva, hogy a romló kommunikáció végül beforduláshoz vezet, hiszen kevesebb ventillációra jut lehetőség, majd felgyorsulva közeledik a kiégés, és
„a végén ennek a levét a gyermek szívja meg, aki egy puffogó tanárt lát, akinek az érdemi problémák megoldása helyett ezek a terhek kötik le az energiáit.”
De jó magyar szokás szerint a pedagógusok már kínjukban nevetnek az ellenőrzési folyamatokon is, amik bizonytalanná és gyanakvóvá teszik őket, még akár egymással szemben is. Noha nyilvánvaló, hogy alapvetően nem az ellenőrzésekkel van a gond, de az már károkat okoz, ha a tantestületen belül mesterségesen keltenek feszültségeket. Ilyen például az, amikor a kiválasztott pedagógusokkal értékelést íratnak kollégáik módszereiről, majd ezeket az érintettek is láthatják. Bármelyik munkahelyen feszültséget okozna, ha a munkatársak egymás kritikáival szembesülnének, nincs kivétel az iskolákban sem: könnyen sértődések, elszigetelődések követik ezeket.
Félelemben tartják őket, pedig nem veszik komolyan
Bár bizonyára ezernyi helyről más és más tapasztalatokat gyűjthetnénk, úgy tudjuk, a személyes ellenőrzések és vizsgáztatások gyakran kimerülnek a „pogácsázásban”, amikor a „láthatóan csak a pénzért ott ülő” ellenőrzőtestület sem veszi komolyan feladatát. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a soron lévő pedagógus nincs komoly stressz alatt. A lapunknak nyilatkozó tanító például arról számolt be, a pedagógusokban keltett előzetes feszültség olyan erős, hogy volt olyan kollégája, aki már nyugtatókat szedett a stressz miatt.
"Ez az egész teljesen komolytalan, és akik benne dolgoznak, azok tudják ezt a legjobban. Ennek ellenére elhitetik a pedagógusokkal, hogy félniük kell ettől, és emiatt órákat, napokat, heteket költenek el adminisztrációval.”
Némileg ehhez hasonló a már jól ismert, a minősítési rendszer fontos elemét jelentő kötelező portfólióírás is: a pedagógusok heteket, vagy akár hónapokat kénytelenek eltölteni azzal, hogy az előre megadott indikátorokat valahogyan belefűzzék egy „bullshit” szövegbe, amiben munkásságukat ecsetelik. Persze mint megtudtuk, ez is inkább arról szól, hogy a pedagógus az igazság helyett az elvárt szépségre menjen, hogy biztosan ne okozzon gondot egy ilyen, a többség által értelmetlennek talált pluszfeladat.
És akkor felolvasunk egy diavetítést
Mindezt tovább tetézi, amikor a pedagógusok ideje –és akár pénze is- arra megy el, hogy olyan továbbképzésekre üljenek be, ami „jól láthatóan csak arról szól, hogy mindenből pénzt csináljanak”. Az Alfahírnek nyilatkozó pedagógus felháborodva mesélte, hogy volt olyan többnapos továbbképzésen, ahol az előadók kivetítették a diákat, majd szó szerint felolvasták a rajtuk szereplő szövegeket. Ezt látva az élelmes tantestület kihasználta az időt arra, hogy egymás között megbeszéljék a fontos problémákat, az oktatásnak viszont lényegében semmi haszna nem volt.
„Nem adekvát, csak egy mismásolás az egész, hogy ebből is pénz legyen. Ehelyett fontosabb lenne a rendszeres szupervízió, ami ugyanúgy járna a tanároknak mint bárkinek, aki rendszeresen emberekkel foglalkozik”.
A felsorolt problémák kapcsán megkerestük az Országgyűlés oktatásügyért is felelős kulturális bizottságának ellenzéki elnökét, a jobbikos Dúró Dórát. A képviselő azt mondta, szerintük az oktatásügy rendbetétele ott kezdődik, hogy önálló minisztériumot kell létrehozni a területnek, ezzel segítve a megfelelő kormányzati döntéshozatalokat, a szükséges lobbierőt és azt, hogy miniszteri szinten legyen, aki átlátja a területet és kapcsolatot tud tartani a szakmával.
Közölte azt is, hogy a pedagógusok által rendszeresen felhozott az adminisztratív terheken mindenképp csökkentenének, hogy a tanárok a nevelési-oktatási célokra tudjanak koncentrálni. Emellett a tanfelügyeletnek alapvetően támogatónak kell lennie, szakmai segítséget kell nyújtania, hogy általa is tudjon fejlődni a pedagógus – tette hozzá. Megkérdeztük továbbá arról is, hogy mit lehet tenni a korszerűtlen továbbképzésekkel. Dúró Dóra szerint valóban szükséges lenne a valós igényekhez igazítani a témákat, és a gyakorló pedagógusok élethelyzeteiből kell kiindulni úgy, hogy a 21. század követelményeinek és kihívásainak is megfeleljenek.
Az értelmiségnek egyre nagyobb problémát jelent az is, hogy valamennyi területen nő a politikai befolyás. Dúró szerint viszont az intézményekben nincs helye politikának, mert
„akkor működik jól a rendszer, ha bízunk a tanárokban, és hagyjuk őket dolgozni.”
Hozzátette: az iskolákban szélesebb jogkört kell biztosítani az intézményvezetőnek, illetve ahol jó gazda az önkormányzat, ott engedni kell, hogy fenntartója lehessen az iskoláknak. Rákérdeztünk továbbá arra, hogy az méltatlanul alacsony bérezés okozhat-e motivációhiányt és fokozhatja-e a kiöregedés menetét a pedagógusok körében, amire a bizottság jobbikos elnöke azt mondta, szerinte mindenképpen így van:
„Jelenleg egy főiskolát végzett kezdő pedagógus bére a garantált bérminimumnál bruttó 2200 forinttal több csupán, ez nonszensz. A Jobbik szerint a diplomás átlagbér szintjére kellene emelni a tanárok fizetését, és ehhez kötni, hogy az értékállósága is megmaradjon”
– válaszolta lapunknak.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Vona Gábor éveleji évadnyitó beszédében az oktatásügyre külön kitérve hangsúlyozta, hogy a helyzet súlyosságát jól jelzi, miszerint már "nem csak a pedagógusok vannak az utcán, hanem a gyerekek is".
Vona Gábor kiemelte, a XXI. századi oktatásban szinte már nem is tantárgyakról kell beszélni, hanem alapvető készségekről: angolról, informatikáról, pénzügyi ismeretekről, egészséges életmódról, egyéni sikertudatról, élethosszig tartó tanulásról, közösségi kooperativitásról, csoportdinamikáról.