Saját hisztérikus időskommandója trollkodta szét a fideszes jelölt sajtótájékoztatóját

Túltolták a riogatást. 

A paráztatás végül túl jóra sikerült:

keddi sajtótájékoztatóját saját hívei tették emlékezetessé hisztérikus balhézásukkal 

 - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A fideszes jelölt mögött felsorakoztak az egyik civil szervezet többnyire nyugdíjaskorú tagjai is. Képviseletükben Törley Anna állt a mikrofonok elé, aki a muszlim vallás mélyreható ismeretéről tanúbizonyságot tevő, komoly teológiai elemzéssel állt elő. 

"Nem akarom a gyerekeimet, az unokáimat csadorban látni, mert aki iszlám hitű, azoknak elsősorban a zsidó és keresztény hitűek az ellenségei, akiket el kell pusztítani és akkor juthat a mennyországba"

 - tudhattuk meg a rettegő asszonytól. 

A rendezvény végén megjelent Vajda Zoltán, az Együtt helyi jelöltje, akit Szathmáry a betelepítés szervezésével vádolt, és közölte: feljelentést tesz valótlan híresztelés terjesztése miatt. A fideszes időskommandó nem sokáig volt képes elviselni az eltérő véleményt, és nekirontott a törpepárt politikusának.

Lökdösték, egyikük pedig a magával hozott zászló rúdjával fejbe is vágta.  

Szathmáry és Kovács tétlenül nézte a Vajdát ért inzultust, végül karonfogva elrángatták az egyik fenyegetőző idős urat. A Magyar Nemzet és a Hírtv szerette volna megtudni, hogy miért riogat migránsok betelepítésével a fideszes jelölt, ha az országba való beengedésükről egyedül a kormány dönthet, ám értelmezhető választ nem kaptak. 

Szatmárynak amúgy se volt túl kellemes napja ma. A 24.hu nyilvánosságra hozta az ügyészség Tényi Istvánnak írt válaszát, aki feljelentette a politikus cégét, mivel egyik zöldség-gyümölcs boltjukban nem adtak neki számlát. Ami, ugye azért különösen kínos, mert képviselői munkája mellett ő a kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos is. 

Az ügyészség azt írja:

"a feljelentés alapjául szolgáló online újságcikk és az cikkében hivatkozott videófelvételek azt igazolják, hogy az üzletben levő alkalmazott több esetben az áru értékesítését követően a bevételt nem üti be a pénztárgépbe, nyugtát a vásárlásról nem ad, a bevételt viszont a nyitott pénztárgép készpénztartó részébe helyezi el. Ezekből az állapítható meg, hogy az eladó nem tesz eleget nyugtaadási kötelezettségének."

A feljelentést azonban így is elutasították, azzal az igen életszerűtlen indoklással, hogy az általuk is bizonyítottnak elismert tény, miszerint az alkalmazott nem tesz eleget nyugtaadási kötelezettségének, önmagában nem alkalmas annak megállapításra, illetve ebből nem vonható le az a következtetés, hogy a vállalkozás elkövette a költségvetési csalást.