A jobbikos Sneider Tamás a legerősebb ellenzéki jelölt a hatvani körzetben

Nem kérdés, hogy ki válthatja a Fideszt.

A felmérés szerint azok körében, akik rendelkeztek egyértelmű preferenciával a választók 43 százaléka a Fidesz–KDNP, 34 százaléka a Jobbik jelöltjére voksolna. Tóth Norbertre, az MSZP–Párbeszéd és a DK közös jelöltjére 16 százalék szavazna.

A teljes népességen belül magas a részvételi hajlandóság, de a jelölt- és pártpreferenciával nem rendelkező szavazók aránya is.

A Fidesz–KDNP jelöltjének támogatottsága jelentősen elmarad országos átlagától, a teljes népességnek mindössze 24 százaléka szavazna rá. A Magyar Nemzet szerint ez összefügghet azzal, hogy Szabó államtitkárként

„kifejezetten rossz viszonyt ápol utódjával, a szintén fideszes Horváth Richárddal, konfliktusuk már az országos politika szintjét is elérte”.

A hatvani választókerületben a felmérés szerint a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, a választókerület teljes népességének 16 százaléka támogatja őket, az MSZP 7, a DK 4, az LMP 2 százalékon áll.

A felmérésből az is kiderül, hogy behozható a Fidesz. Nagyon nagy a választáson részt venni akaró, de bizonytalan (25%) és választ megtagadók aránya (13%).

Nem tudja, ki verheti meg a fideszes jelöltet az ön választókerületében? Ez az oldal megmondja

Azt írták: az interaktív, közérthető információbázist az Intézet munkatársai úgy alakították ki, hogy azt minden választó egyszerűen használni tudja.A térképek és az ábrák a Magyar Nemzet és az Iránytű Intézet együttműködésében végzett választókerületi közvélemény-kutatások adatait mutatják, de abba a közelmúltban, a Közös Ország Mozgalom megbízásából készült méréseket, valamint a jövőben más kutatóintézetek által készített választókerületi méréseket is fel fogják használni.