Lázár tagadja, hogy "felső körökből" kapott utasítást "Kubatov kedvenc gyilkosa"

Az egykori szurkolói koordinátor egyre több dolgot tár a nyilvánosság elé.

Ahogy arról korábban írtunk "Szőke" még a kilencvenes évekből, szurkolói körökből ismeri Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját és a Fradi elnökét. Kettejük életpályája azonban merőben másképp alakult.

"Én bekerültem a börtönbe, nem kevés időre, ő addig politikus lett"

- mondja a riportban "Szőke", aki miután szabadult tíz éves börtönbüntetéséből, amit egykori főnökének, az Olasz néven ismert pénzváltó és drogkereskedő, G. Mihály csoportos kivégzéséért kapott, felkereste a régi barátot, hogy adjon egy esélyt neki a Fradinál. Megkapta, elsőként biztonsági főnöknek nevezték ki, de büntetett előélete miatt új pozíciót kellett kitalálni számára, így lett szurkolói koordinátor.

A kettes szektort, a B-közepet irányította és meccsenként 400-500 ezer forintot vihetett haza, egyéb szívességekért pár tízezer forintokat kapott. Ilyen szívesség volt az is mikor a Fidesz-székházat kellett megvédenie a fiataloktól, akik az új alkotmány elfogadása ellen tiltakoztak vagy mikor csapatával megakadályozták, hogy Nyakó István elsőként vigye az időbélyegzőhöz az MSZP vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését. De állítása szerint kapott megbízást arra is, hogy "intézze el" a Fradi egykori edzőjét, Ricardo Monizt, aki azonban addigra visszarepült Hollandiába.

Szőke kikérte magának, hogy ő bűnöző lenne, mint mondja tettéért megbűnhődött a börtönben és szabadulása óta betartja a törvényeket. A riporternő kérdésére, hogy van-e lelkiismeret-furdalása a következőket felelte:

„Mit csináljak a lelkiismeret-furdalással? Azon nem tudok zsömlét venni. Bocsánat. Én nem vagyok egy érzéketlen ember. Katona voltam. Akkor az volt a dolgom.”

A riport legfontosabb része talán a következő párbeszéd volt:

"R: Maga szerint nem furcsa, hogy egy olyan államban élünk, ahol bizonyos felső vezetők az ő kis politikai céljaik elérésére katonákat, tulajdonképpen bűnözőket fogadnak fel?

Szőke: (...) Erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni. Természetesen nem normális."

RIASZTÁS - Kubatov embere kitálal

A Fidesz pártigazgatójának kedvenc gyilkosa kitálal. Szabó "Szőke" Ferenc hét évig szolgálta a Fradit, és Kubatov Gábort. Most azt állítja: 2013-ban megbízást kapott arra, hogy kopaszokból álló csapatával, kiszorítsa a tüntetőket a Fidesz székházból. És arra is, hogy megfenyegessen, megzsaroljon, megfélemlítsen olyan embereket, akik a klub, vagy a Fidesz érdekeit sértették.

A HírTV a szerdai kormányinfón kérdezte Lázár Jánost, hogy mi a véleménye a nyilatkozatról; a kancelláriaminiszter szerint hazugság, hogy a kormány bármilyen törvénytelenség elkövetésére uszította volna a korábban gyilkosság miatt elítélt Fradi-közönségkoordinátort.

„A Fidesz senkinek semmilyen utasítást nem adott bármiféle ilyen típusú cselekvésnek a megvalósítására vagy végrehajtására. Az, hogy a Fidesz utasította volna őt vagy mást bármilyen törvényellenes cselekedetre, az szemen szedett hazugság. Azt tudom önnek mondani, hogy belőve, vagy részegen ki mit beszél összevissza, arra gondolok, aki itt nyilatkozott, azzal én a kormány tagjaként nem kívánok foglalkozni” – fogalmazott.

Kitálalt az emberölésért ült Szőke: "felső körökből utasítottak, hogy védjük a Fidesz-székházat, verjük szét a Fradi-edzőt és Kassait"

"Szőke" még a kilencvenes évekből, szurkolói körökből ismeri Kubatov Gábort, aki a Ferencváros élére kerülve több fontos megbízatást is adott neki. Az elsőt 2013 márciusában, amikor a tervezett Alaptörvény-módosítás ellen tiltakozó, a Fidesz székházába behatoló diákokat szorították ki.