Viagra-per: belső leszámolás állhat a fideszes önkormányzati képviselő elítélése mögött?

Ezért nem jó, ha a politika nélet-halál ura. 

A békéscsabai viagrás-perről lapunkban már többször is olvashattak - majdnem napra pontosan 5 évvel ezelőtt, 2012. április 4-én a békési megyeszékhely vámosai lecsaptak egy állítólagos bűnszervezetre, amely a gyanú szerint hamis gyógyszerekkel kereskedett. Az ügyben később meghozott ítéletek végrehajtását 2017. július 5-én a Kúria azonnali hatállyal felfüggesztette, és az összes elítélt kiszabadulhatott a börtönből. Az ügy megismételt tárgyalása első fokon 2018. február 20-án kezdődött el.

Már a vád kapcsán is megfogalmazódtak kritikák, azonban a történetre az tette fel a koronát, hogy a súlyos ítéleteket meghozó Csepregi-Matus Éva bírónak nem is volt meg a szükséges jogosítványa ahhoz, hogy ilyen típusú ügyben ítélkezhessen. De vajon miért tört rá a rendszer a saját szabályait is áthágva ezekre az emberekre?

Eltitkolta az igazságot?! Feljelentették a Viagrás-perben első fokon eljáró bírónőt

Egyre különösebb a most már több mint félévtizede zajló ügy, s egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben pont kerül a végére.Beszámoltunk róla, hogy a Kúria nemcsak felfüggesztette a korábban kiszabott sokévnyi börtönbüntetések végrehajtását, de hatályon kívül is helyezte az első és másodfokú ítéleteket, valamint új eljárás lefolytatására kötelezte a Gyulai Törvényszéket.

A válaszhoz menjünk vissza az időben egy évtizedet.

Nem titok, hogy a hatályon kívül helyezett ítélet szerint jogerősen hét évet kapó első rendű vádlott, V. Viktor az inkriminált időszakban a békéscsabai képviselő-testület fideszes tagja volt. Akkoriban Békés megye teljhatalmú ura az a fideszes Domokos László, aki manapság az Állami Szemvevőszéket (ÁSZ) vezeti. Domokos akkor éppen a Békés Megyei Közgyűlés elnöke volt, de a megye politikai életében már a rendszerváltás óta jelen van, '90-'94 között például ő volt Békéscsaba alpolgármestere, de képviselte a térséget a Fidesz parlamenti frakciójában is.

Domokos egy komoly kapcsolati hálót épített ki a Viharsarokban az ott eltöltött évtizedek során, és ezt a struktúrát vasszigorral tartotta össze. A fővárosba elköltözése után 8 évvel még mindig úgy emlegetik őt a megyében, hogy regnálása alatt nem nagyon lehetett ellenvélemény a Fidesz berkein belül,

és a hibáknak is megvoltak a következményei.

Pártvonalon jól futott - bemutatjuk az ÁSZ elnökét

Az Állami Számvevőszék története a dualizmus koráig nyúlig vissza. A kommunista diktatúra kiépülésével 1949-ben rendelettel szüntették meg. 1989-ben alapították újra, az Alkotmánybíróság mellett a demokratikus intézményrendszer egyik tartópilléreként tekintenek az ÁSZ-ra. Feladata szerint a közpénzek felhasználásának, a nemzeti vagyon kezelésének, valamint az Országgyűlésnek a legfőbb gazdasági ellenőrző szerve.

Ahogy az lenni szokott, miután megüresedett a keménykezű diktátor trónja, kitört a káosz: Domokos ÁSZ-elnökké kinevezése után egyből egymásnak estek az otthon maradt fideszesek. A harc még most is tart, és egyelőre úgy tűnik, hogy a Simonka-terv áll nyerésre. Persze az kérdéses, hogy a választók ebből mennyit fognak kérni április 8-án.

Szóval, 2008-ban még Domokos volt az úr, akkor is, amikor a V. Viktor november 20-án megbuktatta a békéscsabai önkormányzat jegyzőjét, Benedek Máriát. V. az Ügyrendi és Ellenőrzési Bizottság fideszes elnökeként ugyanis az „egyablakos ügyintézés, integrált ügyfélszolgálati helyek kialakítása" tárgyában megkötött vállalkozói szerződés ügyében vizsgálatot indított, amelynek a végén a testület megállapította Benedek Mária felelősségét, és felfüggesztették a jegyzőnőt.

A várost akkor a fideszes Vantara Gyula vezette, aki próbálta a felmentés jelentősségét tompítani, azonban még 2009 januárjában is komoly politikai viharokat kavart Benedek Mária személye Békéscsabán (hivatalosan 2009. január 7-én mondott le).

"Nem egyszerűen a bizalom csökkent dr. Benedek Máriával szemben, ahogy azt a polgármester állítja, ennél sokkal többről van szó, a közbeszerzési és az államháztartási törvény megsértéséről"

- foglalta össze Tóth Károly szocialista önkormányzati képviselő.

Benedek Máriának azonban volt egy aduja - bizalmi kapcsolatban állt Domokos Lászlóval.

Benedek Márta végül meg is úszta a dolgot, megszüntették a fegyelmi eljárást, és még csak büntetőeljárást sem tettek vele szemben. Domokos aztán őt is magával vitte az ÁSZ-ba, a megbuktatott békéscsabai jegyzőből felügyeleti vezető lett az Állami Számvevőszékben.

Persze Domokos nemcsak róla gondoskodott, Békéscsabán csak a sofőrjeként emlegetett Czégény Gyulának is összehozott egy erőforrás-gazdálkodásért felelős vezetői pozíciót az ÁSZ-ban.

V. Viktor mindeközben, 2008-2009 fordulóján megismerkedett a nem törzskönyvezett potencianövelő gyógyszerek kereskedelmével. Egyébként ez akkoriban egyáltalán nem számított bűncselekménynek, a Büntetőtörvénykönyv csak 2013. június 1-e óta nevezi meg önálló tényállásként az egészségügyi termékek hamisítását, illetve a Magyarországon nem törzskönyvezett generikus gyógyszerek gyártását és terjesztését. V. és csapata azonban még csak nem is hamisított, csak kihasználva a rendszer hiányosságait Indiából, a gyártótól szerzett be, majd adott tovább Kamagrát. Működésükre egyébként sem volt jellemző a nagy titkolózás: a csomagokat a Magyar Posta hozta-vitte, valamint a hazai és a német vámon is keresztül mentek ezek a gyógykészítmények, minden különösebb gond nélkül - egészen 2012. április 4-ig, a lebukásukig.

A korábbi fideszes önkormányzati képviselőt, mint elsőrendű vádlottat a Gyulai Törvényszék 2016. február 19-én 3 rendbeli társtettesként áru hamis megjelölés bűntettében, engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység bűntettében, rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntettében, valamint pénzmosás elkövetése miatt - mint egy bűnszervezet tagját - hét év fegyházbüntetésre ítélte, valamint 165 millió forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt.

Mivel a bűnszervezet megállapítása súlyosbító tényező, így az ítélet szerint még feltételesen sem bocsájtható szabadlábra.

Rajta kívül még 5 társát ítélték el: V-né B. N. A (feleség) II. rendű vádlottat 6 év börtönre, B. N. J. (após) III. rendű vádlottat 3 év 6 hónap börtönre, B. N-né K. A. (anyós) IV. rendű vádlottat 3 év 6 hónap börtönre, Sz. R. V. rendű vádlottat 5 év börtönre, P. G. VI. rendű vádlottat 4 év börtönre ítélték, és mindannyian pénzbüntetést is kaptak.

Csepregi-Matus bírónő ítéletét a Szegedi Ítélőtábla aztán másodfokon is megerősítette, hogy aztán a Kúria az egészet hatályon kívül helyezze. Csepregi-Matus ítéleteivel kapcsolatban több közérdekű bejelentés is született, mert a bírónőnek az ítéletet meghozatalához nem volt meg a szükséges jogköre. Úgy tudjuk, hogy 3 esetben is hatályon kívül helyezték már az adott ügyben meghozott ítéletét.

Mindezek ellenére ismét ő tárgyalja a viagra-pert Gyulán - igaz, most már a szükséges jogosítványokkal (tegyük hozzá, a V. Viktorék ügyét vizsgáló NAV-nyomozó felesége Csepregi-Matus barátnője és kollégája).

De más jel is utalt arra, hogy ki akarják vonni a forgalomból V. Viktoréket - és csak őket!

Például tudomásunk szerint a rendőrség által megszerzett belső levelezésben szerepelt egy bizonyos "Doki" nevezetű ember is, akinek a rendelőjében kereskedtek a Kamagrákkal. Azonban mégsem akarták beazonosítani a nyomozók ezt a "Dokit", holott az ebben a levelezésben szereplő "Jetit" sikeresen meggyanúsították. Pedig sok orvos nem mozgott V. Viktor köreiben, viszont az az egy még ma is aktív urológus.

Szintén a mindenáron való leszámolásra utal az a tény, hogy a Földhivatalban a városi adóellenőrök egy olyan ingatlanra akartak 600 millió forintos terhet tenni, ami nem is állt V. Viktor tulajdonában, ám köthető volt a személyéhez. A Földhivatal az első kísérletet még visszaverte, ám valamiért másnap mégis eleget tettek a következő kérésnek. (Tehát V. Viktor megbüntetése miatt egy másik ember ingatlanát terhelték meg).

A Kúria egyébként a napokban ezt a bejegyzést is hatályon kívül helyezte.

Ezek után nem meglepő, hogy a legrosszabb esetben felfüggesztett börtönbüntetésben reménykedő V. Viktorékra ráhúzták a maffia-gyanút.