Kósa Lajos csengeri háztartásbeli ismerősnője fél és védelmet akar kérni

Két napja körözik Szabó Gábornét, aki szerint mindenre fel kell készülnie.

Szabó Gáborné szerint telefonon hívogatják, ismerőseit pedig sorra hallgatják ki. Nem érti miért adtak ki ellene körözést, ugyanis szerint nincsen semmilyen jogalapja. Arról is beszélt: úgy tették ki a körözési fényképét, hogy meg se hallgatták, és ennek ellenére is csalónak nevezik.

„ (…) egy olyan fényképet tettek fel rólam a police.hu-ra, amely egy bálban készült, Kósa Lajos társaságában fotóztak le, de a képről Kósát levágták. Hát lehet ezt?”

– mondta a nő a Független Hírügynökségnek. Hozzátette: nemzetközi szervezetekhez fog fordulni emiatt is, mert „tudniuk kell azt a törvénytelenséget, amit Magyarországon velem csinálnak.”

Szabó Gáborné úgy tudja, Kósa Lajosnak érdekében áll, hogy ő ne tudjon semmit elrendezni másodikáig, „jobban mondva addig, amíg a kormány meg nem alakul”. A csengeri nő szerint azért, hogy ne legyen bizonyíték arra, hogy Kósa hazudott.

Azt is mondta, Kósa Lajos csak akkor tudja megakadályozni, hogy hozzájusson az állítólagos 1300 milliárdos örökséghez, ha őt elfogják, vagy megölik.

„(…) amit a családom és az én személyem ellen folyamatosan elkövetnek, igazán mindenre fel kell készülnöm. Kósa különben mindig azt mondta nekem, hogy ha kiderül, mennyi pénzem van, veszélybe kerülök, ezért ne is mondjam el senkinek, mennyi pénz fölött fogok rendelkezni.”

- jelentette ki a csengeri nő a Független Hírügynökségnek.

Attól tart, hogy a Magyarországon élő lányának és unokájának baja eshet, de magát sem érzi biztonságban külföldön sem.

„Bárki utána tud nézni, hogy hol tartózkodunk, és igen, félek”

- mondta.

Szerinte „a történetben akadnak tisztességtelen emberek”, és az már sok, hogy ennyire félelemben tartsák. Ezt legkésőbb a hétfői napon be akarják jelenteni a rendőrségen.

Állítása szerint az állítólagos öröksége egy részéhez már hozzájutott, amiből már rendezni tudja a dolgait. „Az utalásokat jövő héten fogjuk tudni rendezni. A továbbiakat pedig május 1-e után” – tette hozzá.

Kínos: itt a Kósa-iratokat igazoló pecsét

Miután a Magyar Nemzet kedden megírta, hogy Kósa Lajos 1300 milliárd forint felett rendelkezhetett egy 2013-as közjegyzői dokumentum szerint, a Pesti Srácok és az Origó nevű kormányzati kiadványok kétségbe vonták annak hitelességét, hamisítványnak nevezték azokat.Nem sokat kellett várni a válaszra.Magyar Nemzet most be is mutatja az ominózus iratot.