Csak a választásokig tartott a keménykedés? Orbánék feloldhatják az oktatási törvény miatti, Ukrajnával szembeni blokádot

Cserben hagyják a kárpátaljai magyarokat?

Rikard Jozwiak, a Szabad Európa Rádió brüsszeli tudósítója tegnapi Twitter bejegyzésében azt írja, július 11-12-én sor kerülhet a NATO-Ukrajna találkozóra, miután azt már Magyarország sem ellenzi. 

A tanácskozás megtartását magyar kormány eddig határozottan megvétózta a kárpátaljai magyarságot sujtó jogtipró oktatási törvény miatt. Szijjártó Péter az elmúlt hetekben többször is hangsúlyozta: hazánk addig nem támogatja Kijev euroatlanti integrációs törekvéseit, amíg el nem állnak a diszkriminatív jogszabály bevezetésének szándékától. 

A jelek szerint erről egyébként szó sincs. Sőt, tegnap az oktatási minisztérium nyilvánosságra hozta a középfokú oktatásról szóló törvény tervezetét, amely a jövőben 

csak a magániskolákban engedélyezné a kisebbségi nyelvek használatát.

Az állami iskolákban a negyedik osztályig tanulhatnának anyanyelvükön a gyerekek. Ötödik osztálytól a tantárgyak 20 százalékát, majd kilencedikig fokozatosan növelve, azok 40 százalékát ukránul kellene elsajátítaniuk. A tizedik és a tizenegyedik osztályban a tantárgyak 60 százalékát csak államnyelven sajátíthatnák el. 

Márciusban Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes az Ukrinform hírügynökségnek arról beszélt: Orbánék a választások után enyhíthetnek álláspontjukon. A politikus hozzátette: reményét

Budapestről kapott "nem hivatalos jelzésekre" alapozza. 

A választások óta a nyugati közvélemény és az EU részéről korábbinál is keményebb kritika-áradat zúdul a magyar kormányra. Múlt héten az afrikai országok és az Unió Márákesben aláírni tervezett, a migráció visszaszorításáét célzó megállapodásnak a megfúrása váltott ki komoly felháborodást, az Európai Néppárt vezetői szerdán rapportra rendelték Orbánt, Az Európai Bizottság pedig olyan új rendszert dolgozott ki, amelynek segítségével könnyedén elzárhatják a brüsszeli pénzcsapokat a kiemelten korrupt kormányok számára. 

Nem lehetetlen, hogy Orbánék most egy olyan geopolitikai alkuval próbálkoznak, amelynek keretében a nyugati kritikák tompításáért cserébe az oktatási törvény visszavonása nélkül sem gördítenek akadályt a Brüsszel és Washington számára is kiemelt fontosságúként kezelt ukrán euroatlanti integráció elé. Vagyis ebben az esetben

cserben hagyják a kárpátajai magyarságot, hogy zavartalanul építhessék le a jogállamot, és lophassanak tovább.