2018. 07. 11. 12:35
MTI

Bedrogozva autóbalesetet okozott, majd élve eltemette a csecsemőt

A nyomozók közlése szerint drog hatása alatt állt és autóbalesetet okozott az a férfi, aki az erdőben gally- és törmelékkupac alá temetve hagyott egy öthónapos csecsemőt az amerikai Montana államban.

A babát kilenc óra elteltével találták meg a hatóságok, meglepően jó állapotban.

A 32 éves Francis Crowley a nyomozóknak azt mondta, azért hagyta ott a kisfiút, mert az "túl nehéz volt". A férfit kiskorú bántalmazása és veszélyeztetés bűncselekményének elkövetésével vádolják.

A Missoula megyei seriff hivatalát vasárnap este nyolc óra körül értesítették, hogy egy férfi fegyverrel fenyegeti az embereket a Lolo természetvédelmi területen. Elfogták a férfit, aki arról beszélt, hogy autóbalesetet szenvedett és valahol az erdőben el van ásva egy kisbaba. Zavarodottsága miatt nem tudott segíteni a baba megtalálásában és nem tudta megmondani, mennyi ideje történt a baleset. Egymásnak ellentmondtak szavai: azt mondta, a csecsemő az út mellett fekszik, majd azt, hogy meghalt és eltemette az erdőben.

A seriff hivatala kutatócsapatot szervezett, hat órán keresztül vizsgálták át a területet. Megtalálták a sérült, de üres autót, majd a környezetében lévő tárgyak - tápszer, pelenka - nyomán eljutottak a csecsemőhöz. Hajnali fél háromkor hallották meg a baba sírását.

A kisfiút hason fekve találták meg a gally- és szeméttörmelék alatt, csak egy nedves és szennyezett rugdalózó volt rajta a 8 Celsius-fokos hidegben.

"Néhány karcolást és horzsolást szenvedett, de összességében jól van"

 - mondta megtalálása után Brenda Bassett, a seriff szóvivője. A baba kisebb gallyakat köhögött fel, kiszáradt és éhes volt.

A csecsemő az állami gyermek- és családvédelmi szolgálathoz került.

Crowley elismerte, hogy metamfetamint és a fürdősó nevű dizájnerdrogot fogyasztott.

A férfi Oregon államból származik, ahol szökevényként tartották számon. Júniusban emiatt elfogták Missoulában, ám akkor végül szabadon engedték. Egyelőre nem tisztázott, milyen kapcsolatban áll a férfi a csecsemővel.

(A kép illusztráció.)