Lavrov szerint az amerikai szankciók célja Oroszország feltartóztatása

„Mindenki számára világos, hogy a szankciókat Oroszországgal szemben nem Szíria, nem Ukrajna, nem a Krím vagy valami más miatt vezették be, hanem azzal a szándékkal tették, hogy a rosszhiszemű konkurenciaharc módszereit alkalmazva mozdítsák előre az Oroszországi Föderáció feltartóztatásának politikáját”

- mondta Lavrov.

Álláspontja szerint a szíriai és az ukrajnai rendezést nem Oroszország akadályozza, hanem az arab ország esetében egyes szíriai és őket támogató erők, amelyek nem hajlandók végrehajtani az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254-es határozatát, Ukrajna esetében pedig

„az ukrán vezetés arra való képtelensége, hogy végrehajtsa a minszki megállapodás alapján rá háruló kötelezettségeket.”

Az orosz diplomácia vezetője így reagált Donald Trumpnak a Reuters hírügynökség számára adott interjújára, amelyben az amerikai elnök kijelentette, hogy Washington kész lenne visszavonni a Moszkva ellen bevezetett szankciókat, ha az orosz fél lépéseket tenne az Egyesült Államokkal való együttműködésre Szíria és Ukrajna ügyében.

Lavrov önteltnek nevezte brit kollégáit

Lavrov nem hagyta szó nélkül Jeremy Hunt brit külügyminiszternek a Washingtoni Békeintézetben elmondott beszédét, amelyben a Moszkva ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések kibővítését sürgette az Európai Uniótól.

„Brit kollégáink meglehetősen önteltek. Egy olyan ország, amely a Brexit keretében elhagyja az EU-t, igyekszik meghatározni az EU külpolitikáját, és most kiderült, hogy London Washington orosz viszonylatban folytatott politikájában is diktálni akar”

- mondta az orosz tárcavezető.

Lavrov rámutatott, hogy London a salisburyi (mérgezéses) incidensre hivatkozva sürgeti az uniós szankciók kiterjesztését, amelyet a mai napig sem vizsgáltak ki. Mint mondta, maga Hunt sem tudott válaszolni az őt faggató brit újságíróknak, amikor azt kérdezték tőle, hogy történt-e előrelépés a nyomozásban.

Orosz napirend

A Szocsiban Daciccsal közösen megtartott keddi sajtótájékoztatóján Lavrov elmondta, hogy Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó és Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium különmegbízottja a „belátható jövőben” ismét tárgyalóasztalhoz ül majd Ukrajna ügyében. A két tárgyalópartner az elmúlt egy év alatt négy alkalommal találkozott egymással, a legutóbb januárban Dubajban.

Lavrov arról is beszámolt, hogy megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz elnök belgrádi útjának előkészítése. Ez szerb sajtóértesülés szerint november 11-én, az első világháború lezárásának 100. évfordulója alkalmából megtartandó katonai parádé alkalmából lesz várható.