Itt nevelési célzattal cápával alszanak a gyerekek (állatkerti körút, Pécs)

A pécsi állatkert 1960-ban nyitotta meg kapuit. A társadalmi munkában épült állatkert ugyan a helyi közösség kedvelt kikapcsolódási helye volt, a rendszerváltás után Magyarországra is betörő állattartással szembeni elvárások és az igények változása egyre sürgetőbbé tette az átalakítást. A betonalapú, kis területű kifutók már nem feleltek meg a kor igényeinek, valamint a város felett elhelyezkedő állatkert a Tettye ivóvízbázisát is szennyezte. 

Szóba kerültek ugyan más területek is, amik otthont adhatnának a parknak, de végül a városvezetés az eredeti helyén történő fejlesztés mellett döntött. Ennek keretében az intézményt modernizálták, a kifutókat alászigetelték, hogy megóvják a karsztvizet, valamint sor került az addig egy belvárosi törökkori pincerendszerben megtekinthető akvárium, terrárium felköltöztetésére is.

A felújítás meghozta gyümölcsét, ugyanis a 2016-os nyitást követően jóval többen voltak kíváncsiak az állatkertre. 2017-ben több mint 140.000 látogatóval Pécs egyik leglátogatottabb kulturális intézményévé vált.

„Most értük be a kort, de haladnunk is kell vele”

 – összegzi nekünk röviden a kihívásokat az ügyvezető igazgató, Siptár Dávid. Már csak azért is fontos, hogy minél kreatívabb megoldásokat alkalmazzanak, mert a környező Natura 2000-es terület sajnos nem teszi lehetővé, hogy az állatkert mérete növekedjen. 

Először egy kis időutazás

Már a bejáratnál kiderül számunkra, hogy ezek nem csupán hangzatos szavak. Ha nem lennénk olyan kivételes helyzetben, hogy személyes kísérővel járjuk körbe a 4,5 hektáros területet, akkor sem lennénk elveszve, hiszen bárki letöltheti az ingyenes WiFi-n keresztül az audio guide-ot, hogy a másfél órás hanganyaggal minél több hasznos vagy érdekes információ birtokába jusson a lakókról. Ki tudta például, hogy a lisztmajom nevét nem az élelmiszer, hanem a zeneszerző ihlette?

„Ez is azt segíti, hogy ne egy passzív szemlélődés legyen az itt eltöltött idő, hanem egy élményszerű tanulás”

 – mondja kísérőnk, miközben a mecseki dinoszauruszmaradvány, a Komlosaurus megkövült lábnyoma mellett a mobilján betölt egy programot. Azt hihetnénk, hogy Pokémonra vadászik, de nem, ez is az állatkert fejlesztése, a képernyőn életnagyságban egy dínó mozog.

„Ez az ARcheoZoo. Gondoltuk, ha már úgyis mindenki okostelefont használ, legalább használjuk ki. Még 11 ilyen markert helyezünk el a parkban, amikkel a Kárpát-medencében talált leletek alapján modellezett dinoszauruszokat és őslényeket mutatunk be életnagyságban. Mondjuk, hogy a gyapjas mamut hol fér majd el, azt még nem tudom”

 – jegyzi meg egy kis mosoly mellett a park vezetője, aki szerint a digitális eszközök bevonása azért is fontos az állatkert életében, mert ugyan ezekkel nem közvetlenül a természet- vagy környezetvédelemre tanítanak, de felkeltik a fiatalok érdeklődését a természettudományok iránt. 

Mikor már azt hittük volna, hogy az életnagyságú kihalt fajok mobilos megtekintése a pécsi állatkert innovációinak csúcsa, akkor előkerültek a VR-szemüvegek. Felvéve a földtörténeti korok rétegei közül választhatjuk ki, hová szeretnénk visszautazni, hogy aztán 360 fokban körbe vegyen minket az adott kor flórája és faunája. Előttünk Pécs látképe, amiből állítólag épp egy óriási sziklatömbnek kellene kiemelkednie, de meg kell fordulnunk, hogy lássuk, és kiválaszthassuk, hogy az ősemberekkel vagy a dinoszauruszokkal akarjuk-e múlatni az időt a virtuális valóságban.

A VR-alkalmazást 3 év alatt 13 ezer Pécsett és Baranyában tanuló diák próbálhatja majd ki. Ez azért is fontos, mert az Ormánság országos szinten is a szegényebb területek közé tartozik. Ott élnek olyanok, akiknek talán nem is sikerülne eljutniuk az állatkertbe, így viszont ingyen lesz lehetőségük átélni egy felejthetetlen élményt, és magukba szívni azt a környezetvédelmi tudást, ami a szegényebb rétegekhez csak ritkán jut el. 

„Így ezeknek a gyerekeknek lehetőségük nyílik hazavinni ezt az üzenetet, és talán változtatni az otthoni szemléleten”

 – fűzi Pap Zsuzsanna, gyűjteményi- és nevelési vezető, aki szintén velünk tart a bejárásunkon.

Aludj a cápával, vidd a víziló trágyáját

Ugyan az új tanösvény is beszélő, forgó interaktív táblákkal debütál majd hamarosan, hogy elérje a gyerekek egyre magasabb ingerküszöbét, az állatkert rengeteg olyan programot is szervez, melyben a digitális eszközök kihagyásával is képes izgalmas élményt nyújtani a fiataloknak és a város közösségét is megszólítja.

Ilyen a legkisebbeknek szánt akváriumkeringő, ahol a Pannon Filharmonikusok klasszikus zenéjével és a nyugodt, sötét környezetben úszó színes halak mozgásával fejlesztik az egy éves kornál kisebbeket, ezzel is tudat alatt kialakítva egy természetes kapcsolatot az élővilággal.

A nagyobbak nem klasszikusra, hanem az állatkert éjszakai zajaira aludhatnak el, miközben mellettük köröz egy cápa. Az „Aludj a Cápával!” program ugyanis pont azt jelenti, amit a címe sugall, persze egybekötve egy kis kalandos kincskereséssel és „nemszeretem” állatok simogatásával. Ezt mi is kipróbálhattuk, de csak egyikünk volt olyan bátor, hogy megfogjon egy agámát. A kígyókat, pókokat, varangyokat és bogarakat inkább a terráriumokban hagytuk.

„Az iskolás csoportoknál is általában a tanárok hagyják ki”

 – jegyzi meg gyávaságunk kicsinyítése gyanánt megnyugtatásunkra kísérőnk.

A Nyíregyházán megismert nyári ZooSulit hazánkban a pécsi állatkert indította el a ’70-es években, így ma már egész generációk érezhetik maguknak az állatkertet. Akad olyan nagyszülő, aki még azt is meg tudja mutatni, melyik támfalat építette, míg van olyan szülő, aki gyerekkori élményei miatt viszi a nyári táborba gyermekét. Akiknek állítólag a víziló medencéjének a takarítása a kedvencük.

„Teljesen általános látvány nyáron az, hogy egy talicska vízilóürülékkel szembe jön veled egy mosolygós gyerek.”

Az iskolások mellett, akiknek egy csoportjával már a bejáratnál mi is összefutottunk, a kisgyermekes családokra is kifejezetten figyelnek az állatkert vezetői. A park területe ugyanis pont akkora, hogy 2-3 óra alatt bőven körbejárható, így a szülők végig képesek lekötni a kisgyermek figyelmét. Ráadásul hazatérve még jó program lehet a térkép hátulján található kérdőív kitöltése is.

„Legtöbbször szemétként végzik az információs anyagok, ezért nem osztogatjuk a térképeket, hanem meg lehet őket vásárolni 150 forintért. Van egy teszt a hátoldalon, és ha később visszatérnek hozzánk, kedvezményt is kapnak a belépőjegy árából”

 – ilyen formában is próbálnak változtatni a szemléleten a vezetők, valamint akárcsak Pesten, itt is szerződésben kötik ki az éttermeknél, hogy műanyag poharat, tányért, eldobható evőeszközöket nem használhatnak. És hogy miért? Arra épp a legutóbbi performanszuk mutat rá a leghatásosabban.

Akvárium a szemétnek

A National Geographic májusi számának elég erős lett a címlapképe. Talán emlékeznek még, ez volt az a fotó, ahol egy műanyag zacskó, magát jéghegynek álcázva, úszik a víz felszínén, alatta egy kérdés „Planet or plastic?”, vagyis továbbra is vég nélkül halmozzuk a műanyag szemetet vagy megmentjük a bolygónkat. A pécsi állatkertet megihlette a lapszám és kampányba kezdtek.

„Az akváriumoknak amúgy is az a szerepe, hogy egy kicsi keresztmetszetben az adott fajnak az életterét mutassák be. Szomorú módon az óceánoknak, tengereknek, ha egy kis szeletét nézzük, akkor van ilyen része is”

 – mutat rá a már sokat hallott különleges akvárium kialakításának motivációira az igazgató, miközben a szép korallos akváriumokban úszkáló halak színorgiájában haladunk előre. Majd jön egy kanyar és az álomszerű víz alatti világot felváltja az emberi hanyagság okozta rémálom.

„Direkt így alakítottuk ki, így igazán sokkoló a látvány”

 – figyelemfelhívási szempontból tökéletes technikának bizonyult a rendhagyó kiállítás, ami megmutatja, hogy milyen mértékben szemeteli az ember a tengert. Noha kísérőink megjegyezték, hogy nem ők szervezték így, utunk épp itt keresztezte egymást a bejáratnál előttünk tolongó gyereksereggel. Elképedve tapadtak rá az üvegre, hogy keressék a mögötte megbúvó állatokat, ám hiába. 

„Itt mi van?” – szögezte a csoportnak a kérdést az egyik kisfiú. „Szemét. Így fog kinézni a víz, ha szemetelünk” – vágta rá megdöbbenésünkre az egyik kislány. Mint a nevelési vezetőtől megtudtuk, nem véletlen ez a tájékozottság, hiába gondolnánk, hogy egy gyerek számára elképzelhetetlen, hogy az általa eldobott kóláspalack is ilyen sorsra juthat. 

„Egyébként mindig hozunk helyi példákat is. A gyerekek itt sokat túráznak a zöld iskoláknak köszönhetően. A Mecsekben is számos patak van, ezeken keresztül mutatunk rá a problémára.”

Mint megtudjuk, az egyik fő alapelv, hogy amit a túrázó magával visz a hátizsákjában, azt vigye is haza a túra végén.

A miniatűr, szennyezett tengerrészletet ábrázoló akváriumban egyaránt találkozhatunk eldobált üvegekkel, műanyag palackokkal, elszabadult halászhálókkal, elhagyott békatalppal, de még napszemüveggel is. A világon termelődő műanyagnak csak körülbelül 7%-át hasznosítják újra, a többi különböző szeméttelepekre kerül, a legtöbb a tengerekbe, óceánokba. Egy felmérés szerint évente 9 millió tonna műanyagszemét kerül a vizekbe.

„Ezek napi adagok a világ óceánjaiban. Direkt nem tettünk hozzá hosszú leírást, inkább gondolatébresztőnek szántuk”

 – mutat rá az akvárium falán lévő matricákra az igazgató, aki világos különbséget tesz hulladék és szemét között is.  

„Hogyha én szelektíven, az előírásoknak megfelelően kezelem azt az áruházból hazahozott csomagolást, abból jó esetben hulladék lesz. Azt szelektálni lehet, újrahasznosítani lehet. Ha szemét, akkor én azt eldobtam valahová, nem figyeltem arra, hogy abból hulladék legyen, jól kezeljem, és az pusztítást fog okozni.”

Castro krokodiljai és felzabált tarvarjak

Ennek a pusztításnak majdnem helyi áldozata is lett. Egy gyerek ugyanis műanyag palackot dobott a krokodil medencéjébe, amit végül Morzsi szájából kellett kihalásznia a gondozóknak. Ezzel akár kisebb diplomáciai konfliktust is előidézhetett volna a szemetelő gyerek (na jó, ez talán enyhe túlzás), hiszen a krokodil felmenői Fidel Castro politikai ajándékai voltak Magyarország számára. 

„Az egész család, apuka és anyuka is kubai. Bár szivart még nem láttam nála”

 – jegyzi meg nevetve az igazgató, miközben elhaladunk a Bulgáriából érkezett barnamedve 300 négyzetméteres kifutója mellett. 

„Pár hónap múlva 800 négyzetméteresre bővül a tere, de mint látjátok, ugyanabban a 20 négyzetméteres körben járkál körbe-körbe. Sajnos az előző helyén éveken keresztül csak ekkora terület állt a rendelkezésére.”

Hasonló méretű vasrácsos ketreccel találkozunk a park közepén is. Mementónak hagyták meg, hogy megmutassák,  milyenek voltak egykoron az állatkertek. Néha azonban másra is használják, a hétvégén például gyerekek kalitkájaként funkcionált. Az állatok világnapja alkalmából egy indiai énekesmadarak védelméről szóló kampány keretében játszották el, hogy milyen orvvadásznak, illegális kereskedőnek, valamint védtelen énekesmadárnak lenni.

A madárfajok védelmében most épp egyébként is jeleskedik az állatkert, hiszen a nyáron először keltek ki tarvarjúfiókáik. A fajnak már csak nagyon kicsi, 4-500 fős populációja él a szabadban.

„Hagyományosan Európában voltak elterjedtek, Ausztria, Észak-Olaszország környékén, de szó szerint megette őket az ember. A 17-18. században tojásaik ínyencfalatnak számítottak az akkori nemesség körében. Ennek következtében Európából teljesen eltűntek.”  

Nemrég viszont az innsbrucki állatkert egy repatriálási programot indított, amihez a pécsiek is szeretnének majd csatlakozni. Reménykednek benne, hogy egyszer majd a pécsi tarvarjak leszármazottai is visszakerülhetnek a természetbe, és az ő történetük is olyan sikersztori lesz, mint az európai bölényeké, akik vadon kihaltak volna, de az állatkerteknek köszönhetően ma már több, mint 10 ezer fős populációjuk található Lengyelországban.

Egyszer talán hozzájuk is eljutunk, de addig is hamarosan folytatjuk sorozatunkat a királynék városában, Veszprémben.

A korábbi látogatásaink: