Kepli: A szemétszállítás az Orbán-kormány Achilles-sarka

Több százezer ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe.

A hulladékdíj beszedésének jogát vissza kell adni azok részére, akik a szemétszállítást ténylegesen végzik – jelentette ki sajtótájékoztatóján Kepli Lajos, a Jobbik környezetvédelmi szakpolitikusa, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Emlékeztetett, a kukaholdingként ismert Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) már működése elején sem tudta elvégezni alapvető feladatát, a számlázást, hiába fejlesztették ki Garancsi István cégének közreműködésével 700 millió forintért a számlázó rendszert. Később a szemétdíj kiszámlázását a Díjbeszedő Zrt.-hez szervezték ki, ahol újabb 7,6 milliárd forintot kellett erre a célra fordítani – ismertette.

Kepli élesen kritizálta, hogy – mint ahogy a hírekben olvasni lehetett – a kukahoding egy négyfős családi vállalkozáson keresztül egy átláthatatlan céghálóba szervezte ki a szemétdíj beszedését, mert nem tudni, mi lett több százezer ügyfél adataival.

Egy kis családi vállalkozás által szervezett céghálóhoz kerülhetett több százezer magyar állampolgár adata és pénztartozása

Egy családi ház a központja, nyilvánosan elérhető telefonszáma pedig egyáltalán nincs annak a nyírségi kft.-nek, amelyet az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szerződtetett arra, hogy vegye át több százezer ügyfél díjfizetési ügyét - írja a 24.hu.A megbízás szerint a Pepp and Cars Kft.-nek kell csinálnia valamit a kukaholding felhalmozódott szemétdíj-tartozásaival.A négyfős Pepp and Cars Kft.

A politikus szerint az NHKV-nak még az adatkezelési szabályzata is szabálytalan, ezen sürgősen változtatni kellene. Mint fogalmazott,

az Orbán-kormány Achilles-sarkának a szemétszállítás bizonyult.

A képviselő hangsúlyozta, a díjbeszedés továbbra sem történik meg, és érthetetlen, az NHKV miért csak most fordult a NAV-hoz, ugyanis a hulladéktörvény már 2012 óta lehetővé teszi a díjtartozássok adók módjára történő behajtását.

Miért kellett akkor a 8 milliárd?

– tette fel a kérdést Kepli, aki szerint teljesen hibás a hulladékgazdálkodási konstrukció. Ezért azt javasolta,

adják vissza a díjbeszedés jogát azoknak, akik végzik a hulladékszállítást.

A díjtartozások késedelmét pedig szerinte az államnak kell átvállalnia, mert a késedelem az állam hibája. Kepli úgy fogalmazott, a Jobbik régi hulladékgazdálkodási koncepciójába beledolgozzák az új fejlemények tapasztalatait, és azt törvényjavaslat formájában újra a Parlament elé fogják terjeszteni.

114 szemétszállítóból 88 már elvérzett

Az utóbbi hónapok talán legtanulságosabb híre volt Nógrád és Pest megyében hulladékszállítást végző Zöld Híd kálváriája. Az eset igazi állatorvosi ló: az állam központosítja és nonprofittá teszi a szolgáltatást, ám súlyos bürokratikus csapdákkal és rossz megoldásokkal tűzdeli tele, így egy alapvetően jó és előremutató ötletből évek óta akadozó és drága rémálom lett.