Piti: 4 millió forintos mutyival bukhatott az encsi fideszes

Mészáros Lőrinc óránként keres 11 milliót.

Azért a NER-ben is vannak különbségek, míg Mészáros Lőrinc 1 óra alatt keres 11 milliót, addig Ódor Ferencéknek összesen 4 millióért kellett kedden a parkolóban megbilincselve feküdnie.

A parkolóban leteperték és megbilincselték a fideszes politikust

Az Index információi szerint az encsi járási hivatal vezetőjét, a Fidesz egykori országgyűlési képviselőjét, Ódor Ferencet a hivatal parkolójában teperték le, és megbilincselve mentek be vele a hivatalba.Ezt a hivatal egyik munkatársa is megerősítette, de azt nem tudta megmondani, hogy kik voltak azok, akik lekapcsolták a politikust.

Az Index csütörtökön arról írt az Encsen őrizetbe vett korábbi fideszes országgyűlési képviselővel, Ódor Ferenc és társaival kapcsolatban, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte: a vezető beosztású hivatalos személy ellen az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folyik nyomozást.

Ezzel egy időben szintén Encsen, egy országos hírű étteremben is lecsaptak egy férfira, aki a helyi földhivatal vezetője.

Az ügyészség csütörtöki közleménye szerint

a járási hivatal két vezető beosztású tisztviselője 4 millió forintot kért a hivatali ügyintézéséért cserébe.

A portál úgy tudja, a gyanúsítottak egyike tagadja a bűncselekmény elkövetését, míg társa részbeni, ténybeli beismerő vallomást tett. Panaszt egyikük sem tett.

Az ügyészség szerint ha bebizonyosodik a bűnösségük, a két őrizetben lévő öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Most előzetes letartóztatásukat indítványozták. Ennek elrendeléséről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken dönt.