Egy férfi megpróbált kirabolni egy női ketrecharcost, nagyon rossz ötlet volt

Nagyon össze lett csukva.

Bizonyos szintű kreténségre utal már az is, hogy papírból készített "pisztollyal" próbálsz kirabolni egy hölgyet Rio de Janeiro utcáin. Ha észreveszik a kartondarabot nálad, amivel fenyegetőzöl, talán kiröhögnek, ha nem veszik észre, lehet, hogy ijedtükben elfutnak. Ha viszont véletlenül pont egy UFC-harcost akarsz kirabolni, a lehető legrosszabbra tettél. 

A brazil Polyana Viana szinte azonnal összecsomagolta a tolvajt. Viana az MMA Junkie-nak mesélte el a sztorit, épp az Uberjét várta Rióban "amikor feltűnt neki, hogy észrevettem, mellém ült és megkérdezte, mennyi az idő. Megmondtam, de nem mozdult, én eközben el akartam tenni a telefonomat. Erre azt kérte, adjam oda neki, és figyelmeztetett, hogy fegyver van nála. Aztán odatette a kezét az állítólagos fegyverre, de észrevettem, hogy túl puha.”

Majd pillanatok alatt lerendezte:

„Nagyon közel volt hozzám. Azt gondoltam, ha tényleg fegyvere van, nem lesz ideje előrántani, úgyhogy felálltam, kétszer megütöttem és egyszer megrúgtam. Elesett, én meg elkaptam egy hátsó fojtással. Leültettem oda, ahol korábban is ültünk, és közöltem, hogy most megvárjuk a rendőröket. Azt kérte, hogy engedjem el, hiszen csak az időt kérdezte meg, de mondtam, hogy nem, hanem hívjuk a rendőröket. Erre mondta, hogy jó, akkor hívjam őket, mert félt, hogy még jobban elbánok vele.”

Majd szépen együtt megvárták a rendőröket, a férfit végül a sürgősségire vitték, míg Viana feljelentést tett.