Junckert Timmermansra cseréli a kormány a Soros-plakátokon

A cserére március 15-e után kerülhet sor.

A lap előzetese szerint a miniszterelnök leszögezte, hogy a Soros-plakátokról lecserélik Junckert, helyére pedig Timmermans kerül. Március 15-e után kerülnek utcákra az európai szocialisták EB-elnök jelöltjének fotójával az új hirdetések, amikre Orbán Viktor szerint azért van szükség, mert 

"Soros György szerepe az európai politika alakításában nem hagyható figyelmen kívül és mindenkinek joga van tudni, hogy Timmermans Soros szövetségese."

Március 15-ig leállítja a Soros-Juncker-plakátkampányát a kormány

Ahogy korábban írtuk: egyre inkább szorul a hurok a Fidesz nyaka körül a Néppárton belül, miután a legújabb plakátkampánynak köszönhetően már kilenc párt kezdeményezte a pártcsaládból kizárásukat. Az eddig Orbánt védelmébe vevő Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltje is úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktornak bocsánatot kell kérnie azért, amit az európai jobboldallal szemben tett az elmúlt hetekben.