Lesújtó a véleményünk az egészségügyről

Lesújtó a véleményünk az egészségügyről

De ragaszkodunk az államihoz. 

A többségnek lesújtó véleménye van az orvosi ellátásról, tart a betegségtől, de azért nem szívesen adna pénzt magánbiztosításra – derül ki a Závecz kutatóintézet felmérésből, amit a Népszava szemlézett.

A Závecz Research – reprezentatív, ezer ember megkérdezésével, márciusban készült – kutatása arra is rámutatott: sokan nem csak saját maguk, hanem az egészségügy állapotáért is erősen aggódnak.

Az ellátások színvonalát alig „kettes fölé”-re értékelték a kérdezettek. A mostani adatokat összevetve a 2017-es, Hír Tv-nek készült kutatással kiderül: két év alatt mindössze két tized százalékkal javult az állami egészségügyi szolgáltatások megítélése. Ez az enyhe javulás főként azoknak a 18 és 49 év közöttieknek köszönhető, aki még ritkábban veszik igénybe az orvosi szolgáltatásokat. A gyakori rendelő- és kórházlátogatók az elmúlt két évben sem érzékeltek pozitív változást az állami egészségügyben. Závecz Tibor kutató szerint az egészségügy romló körülményei annyira rögzültek a köztudatban, hogy a kisebb, pozitív változások, mint például a várólisták rövidülése, már fel sem tűnik az embereknek. 

Az ellátás színvonala miatti erős aggodalom ellenére is csak minden hatodik ember vásárolna magán egészségbiztosítást. A felmérés szerint minél iskolázottabb valaki annál erősebb volt a késztetése az öngondoskodásra. A döntő többség – 42 százalék – nemet mondott a kiegészítő biztosításra. További 41 százalék nem tudta, hogy élne-e egy ilyen eszközzel.

A felmérés megállapításai azért is meglepőek, mert az állami ellátórendszerben jó ideje esetleges, hogy ki milyen elbánásban részesül, a vizsgálatokra való hosszú várakozás, a bánásmód, az ellátás körülményei miatt mind nagyobb a kereslet a magánszolgáltatók iránt - írja a lap.