Európai közmédia létrehozása mellett érvelt a magyar társadalomtudós a Die Pressében

Európai közmédia létrehozása mellett érvelt a magyar társadalomtudós a Die Pressében

Európai közszolgálati médium létrehozását sürgeti a Die Presse című osztrák lap vendégkommentárjában Teplán István társadalomtudós, a Közép-európai Egyetem (CEU) alapítója és korábbi rektorhelyettese.

 

Szerdán megjelent cikkében azt írta: Európa több országában egyre nagyobb veszélynek van kitéve a sajtószabadság. Példaként említette Magyarországot, „ahol negyed évszázaddal a kommunizmus bukása után a média pluralizmusa teljesen eltűnt”. Teplán István rámutatott:

 

a tekintélyelvű Fidesz központosította az egész médiát és keresztülnyomta egy média-konglomerátum (KESMA) létrehozását a magyar országgyűlésen.

 

„Erre a média monopóliumra gazdasági verseny hatályos törvényei sem vonatkoznak. Ezzel az utolsó lépéssel végleg megszűnt a szabad sajtó Magyarországon”

- hívta fel a figyelmet.

 

Arra is kitért, hogy az EU-ellenes és szélsőséges álhírek folyamatosan elárasztják a nemzeti médiákat nyugat Európában is, némely uniós országban pedig az álhírek és az uszító propaganda forrása a kormány által kontrollált média.

 

„A Brexit sajnálatos és korai példája a fake news modern technológiákkal történő terjedésének és ezáltal a társadalom befolyásolásának”

- tette hozzá a társadalomtudós.

 

Teplán István szerint többrétű problémáról van szó, ami már annyira súlyos, hogy nem oldható meg nemzeti szinten.

 

„A piaci erők nem tudják ellensúlyozni egy kormány totalitárius viselkedését, mivel a kormányzat számtalan eszközzel tarthatja ellenőrzése alatt a piaci alapú média reklám- és egyéb bevételeit”

- fogalmazott.

 

Teplán István úgy véli, ezen a területen az Európai Uniónak valódi küldetése, szerepe van, és csak egy Európai Közszolgálati Műsorszolgáltató és Hírügynökség - European Public Broadcasting and News Service (EPBNS) - lehet a megoldás minden EU tagállamban valamennyi nemzeti hírközlő hatóság számára kötelező működtetéssel.

 

Egy ilyen médium az Európai Unió tulajdonában és irányítása alatt, az európai adófizetők pénzéből korrekt tájékoztatást tudna nyújtani az európai polgárok számára politikai elfogultságtól és piaci nyomástól mentesen. A Teplán István által felvetett EPBNS valamennyi uniós nyelven sugározna, és tevékenységét az Európai Bizottság, illetve minden országban egy - az EU által kinevezett, a nemzeti kormánytól teljesen független szakemberekből álló - felügyelő bizottság irányítaná. Pártatlanságát az Európai Bizottság megfelelő biztosa, igazgatósága felügyelné.

 

A társadalomtudós szerint nem szabad elmenni amellett a tény mellett sem, hogy Európa identitásválsággal küzd.

 

„Az európai közmédia megalakítása kiváló lehetőséget teremtene az európai kultúra és identitás erősítésére, az európai népek kultúrájának kölcsönös megismerésére”

- érvelt cikkében Teplán István. Azt is megjegyezte,

 

az Európai Uniónak elemi érdeke egy modern közmédia portfólió létrehozása az álhírek terjedésének megakadályozására, az európai identitás és Európa világpolitikai szerepének erősítésére.

 

Teplán Istvánt korábban azzal támadta a fideszes sajtó, hogy Soros György embere, aki beépült a Jobbikba. Az Alfahír tavaly októberben interjút készített a béruniós kezdeményezést is támogató társadalomtudóssal, és válaszolt az ellene felhozott vádakra.

 

Márciusban a Magyar Hang interjút készített a Prosum Alapítvány alapítóival, akik egy európai közmédia létrehozását tűzték ki célul. A lapnak arról beszéltek, hogy

 

különösen veszélyes, ha egy kormány a média uralmát kizárólag a saját politikai céljaira akarja felhasználni, ezért szükség van az európai közmédia létrehozására.

 

Az alapítók elmondták: jelenleg támogatókat keresnek a projekthez, és szeretnének minél több hasonló gondolkodású civil szervezettel együttműködni az ügy érdekében. Tovább egy a tagállamok jogrendszerének összehangolhatóságát vizsgáló és a szervezetei kereteket meghatározó hatástanulmányon dolgoznak.