"A szeretet összeköt, a szeretet éltet" - 500 gyermek dicsérte dalban Istent a Bazilika előtt

500 fős gyermekkórus

500 fős gyermekkórus énekelt a Szent István Bazilika előtt a déli harangszó után. A rendezvény apropója az volt, hogy éppen 500 nap van hátra az budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetéig. 

A több iskolából összesereglett diákok a egy erre az alkalomra íródott "meghívó dalt" ("Még 500 nap és eljön a nap") adták elő, amelynek refrénje így szólt: "A szeretet összeköt, a szeretet éltet."

A gyerekek pólójukon a NEK mottóját viselték: "Minden forrásom belőled fakad." Ez az idézet a 87. zsoltárból származik, amelyben ez előtt Jeruzsálemről van szó.

"Arról, hogy minden nép ott született: egyiptomiak, babiloniak, azok, akiket idegennek és ellenségnek tartottak. De a beteljesedés korában együtt fogják az örömteli táncot járni.”

A bíboros szerint tehát a Szentírás arra tanít minket, hogy "nekünk a többi néppel tágabb szívű kapcsolatban kell lennünk, mint, ahogy azt megszoktuk."

Erdő Péter

 

Hozzátette: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus természetesen elsősorban vallási rednezvényosorzat lesz, de számos kulturális és egyéb programmal is várják az érdeklődőket.  

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss