Ursula von der Leyen az Európai Bizottság új elnöke

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság új elnöke

Az Európai Parlamentben 733 képviselő szavazott, a többséghez tehát 374 szavazat kellett – közölte David-Maria Sassoli, az EP elnöke. Ismertette, Ursula von der Leyenre

383 igen (52,2 százalék)
327 nem (44,6 százalék)
22 tartózkodó (3,1 százalék)
1 érvénytelen

szavazat érkezett.

Megkezdődik a munka egy erős és egységes Európai Unió megteremtése érdekében, a belső harcok helyett a közös kihívások leküzdésére kell összepontosítani – jelentette ki Ursula Von der Leyen, miután megválasztották az Európai Bizottság következő elnökének kedd este Strasbourgban. Az MTI azt írja, Von der Leyen övid köszönőbeszédében hangsúlyozta: a belé vetett bizalommal az Európai Parlament (EP) képviselői hitet tettek egy

egységes, kelettől nyugatig, déltől északig terjedő Európa

mellett.

„Nagy a felelősség, most megkezdődik a munka” – szögezte le Von der Leyen, azon véleményének adva hangot, hogy sikerülni fog legyőzni a kontinens előtt álló nagy kihívásokat. Végezetül pedig közös, konstruktív alapokon álló munkára szólította fel az uniós képviselő-testület tagjait.

 Mandátuma november 1-jén kezdődik és öt évig tart.