Mégis beléphet Izraelbe a palesztin származású amerikai képviselő

Rachida Tlaib

Pénteken humanitárius okokból mégis engedélyezték Rachida Tlaib, a csütörtökön elutasított egyik muszlim amerikai demokrata kongresszusi képviselőnő beutazását Izraelbe – jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Tlaib belépését – Ilhan Omar kongresszusi képviselőnővel együtt – Izrael előzőleg megakadályozta, de pénteken humanitárius kérelmet nyújtott be az ország meglátogatására, hogy találkozhasson palesztin nagyanyjával. Arie Deri belügyminiszternek küldött levelében azt írta: „Ez lehet az utolsó esélyem, hogy találkozzam a nagymamámmal.”

Engedélyt kérek Izraelbe való belépésemhez, hogy meglátogassam rokonaimat és különösen a nagymamámat, aki a 90-es éveiben jár. Ez lehet az utolsó alkalom, hogy láthassam őt

– írta levelében Derinek. „Tiszteletben tartom a korlátozásokat, és nem támogatom látogatásom során az Izrael elleni bojkottot” – ígérte meg az izraeli belügyminiszternek.

Ezzel újabb fordulatot vett a napok óta húzódó vízumügy, melyben Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetének sürgetésére Izrael megtagadta a belépést a demokrata párt két muzulmán képviselőjétől, noha korábban jóváhagyta azt.

Tlaib és Omar csak Kelet-Jeruzsálem és ciszjordániai városok meglátogatását tervezték, nem kívántak találkozni az izraeli oldal képviselőivel. Mindketten ismert támogatói az Izrael-ellenes Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) elnevezésű mozgalomnak.

Az izraeli kormány szerint a BDS Izrael létjogosultságát, létét kérdőjelezi meg, de támogatói szerint csak a palesztinok fölötti, több mint fél évszázados katonai uralomnak kíván véget vetni.

(MTI)

Trump azt mondta a bevándorló hátterű képviselőknek, hogy el lehet innen menni

Donald Trump amerikai elnök az őt ért kritikák ellenére ismételten bírálta azt a négy demokrata képviselőnőt, akik kritikusak a kormánnyal. Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott hétfői sajtókonferencián kifejtette, hogy bár ő nem nevezte meg a képviselőnőket, mégis mindenki tudta, kikről van szó, hiszen pontosan beazonosították őket.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
sss
2019. október 19. | 09:34
1
Meg kell ismételni a választást.
Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
Az ingatlanárak növekedésével szemben a leghatékonyabb védekezés az ingatlanállomány bővülése lenne.