"Ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk" - Fenyegetőző fideszes polgármester is lovagkeresztet kapott Ádertől

Lovagkereszt

Augusztus 20-a alkalmából idén is állami kitüntetésben részesültek az erre érdemes személyek. Ahogy azt a NER-ben már megszokhattuk, ezt az érdemességet elsősorban nem kiemelkedő művészeti, tudományos vagy közéleti teljesítményekben szokás mérni, hanem a Fidesz iránti hűség vízmértékével.

Mivel hivatalos lista egyelőre nem látott napvilágot a kitönkretettekről, így a 444 Facebook-posztok alapján közölt összeállítást azokról az újdonsült plecsni-tulajdonosokról, akik idén kiérdemelték Orbán Viktor elismerését, és akiknek közös vonásuk, hogy

mindannyian a Fidesz színeiben politizáló városvezetők.

Az illusztris személyek listájának legérdekesebb tagjai a következők:

1. T. Mészáros András

Érd polgármestere, akit idén májusban az EP-választás kapcsán bírságolt meg a Nemzeti Választási Bizottság, amiért levélben buzdította szavazóit, hogy voksoljanak a kormánypártra, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.

2. Görgényi Ernő

Gyula első embere a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. Görgényit egyébként épp a napokban mártotta be Orbán Viktornál a város korábbi alpolgármestere, a Fideszből a belső harcok miatt kizárt Galbács Mihály, mert szerinte Gyula vezetője túlságosan szoros kapcsolatban áll egy helyi, a várostól számos megbízást elnyerő üzleti körrel.

3. Tamás Barnabás

Putnok fideszes polgármestere messze a legkarcosabb arc a trióból. Ő volt ugyanis az, aki 2018 februárjában egy kistérségi társulási tanácsra összegyűlt településvezetők előtt a következőképpen fejtette ki a választás tétjét:

"Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat."

De korábban egy október 23-i ünnepi beszédben is óva intett attól, nehogy a választók esetleg rosszul döntsenek, és a guillotine alá valókat válasszák meg:

"Tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot."

Ezek a kis okfejtések idén végre a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét érték a politikus számára.

A portál emlékeztet, hogy kitüntetést kapott Bere Károly, Füzesgyarmat fideszes polgármestere és Farkas Sándor, Verpelét fideszes polgármestere is.

A további részletek ITT olvashatók.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
1
Rogán Antal nyomdokaiba lépett a luxusminiszterelnök.