A teljes ellenzék beállt Botka László mögé Szegeden

A teljes ellenzék beállt Botka László mögé Szegeden

Bemutatta az Összefogás Szegedért jelöltjeit Botka László, aki itt jelentette be hivatalosan: újraindul a polgármesteri címért. Kijelentette, a kampányban Szegedről fognak a jelöltek beszélni. Az Egyesület színeiben indulnak majd a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a Jobbik jelöltjei.

A Szeged.hu tudósítása szerint Botka azt mondta:

"Ilyen széles és teljes körű összefogás soha nem volt még: a tagok között van baloldaliak, liberálisok, civilek, zöldek és jobboldaliak is – amilyenek a szegediek"

A polgármester azt is megjegyezte „irigyeink is vannak. A kétharmados abszolút hatalom minden el akar követni azért, hogy elfoglalja Szeged városát. Idevezényeltek elég nagy számú idegent Budapestről és más városokból, azzal a céllal, hogy károgjanak, hogy elvitassák a közösen elért sikereket. Meg fogjuk tőlük védeni Szegedet, Szeged város ugyanis nem eladó”. 

"Mint ahogy megvédjük attól is Szegedet, hogy pénzéhes, milliárdos oligarchák akarják lenyúlni a fejlesztés forrásokat. Továbbra is átlátható módon minden elnyert uniós centet a város gyarapítására fogunk fordítani."

- mondta a polgármester.

Fotó: Szeged.hu/ Iványi Aurél