Ők már megtettek mindent… - Interjú a Salvus zenekarral

Salvus fokep

Az áprilisi HammerWorld Magazin extra CD mellékleteként jelent meg a Salvus negyedik nagylemeze, Irtás címmel. A 9 tételes – Nail Records gondozta – anyag majd’ fele már szinte jó haverként köszönhetett vissza a színtér eseményeit figyelők, és a csapat munkásságát követők körében (lásd Erdő, Áruló, Istenféltő), de az idei A Dal-ban való szereplésük (és tévéképernyőre kerülésük) okán minimum a Barát-ot azok is ismerhetik, akiknek gőzük sem volt arról, hogy hazánk egyik (zeneileg) legizgalmasabb és (szövegvilágában) legintelligensebb bandáját ignorálták ez idáig. A hazai rock/metal mezőny egyik kiemelkedő idei alkotásaként jellemezhető album a zenekartól már megismert progos elemekkel átszőtt, modern groove-okkal és bombasztikus refrénekkel felvértezett metal muzsikát rejt, viszont most mindenből az eddigieknél is többet kapunk. A precizitás és a tökéletességre törekvés azonban nem csak a korong egyik legfőbb ismérve, hanem Szabó Dániel gitáros, és Pötörke Zoltán énekes/basszusgitáros kérdéseinkre adott válaszaiban is tetten érhető.

 

 - Több lemezkritikát elolvastam az interjúra készülve, és mindegyik közös pontja, hogy az Irtás dalaiban a súlyos, komplex témákhoz jóval több dallamosság társul, mint eddig. Ez kizárólag annak köszönhető, hogy most zömében csapatmunka volt a zeneszerzés (értem itt a gitárosok önálló alkotói tevékenységét), vagy egy picit nyitni próbáltatok a jó értelemben vett könnyebb befogadhatóság felé?

 Szabó Dániel: - Nem volt ez egy kimondottan tudatos dolog, bár az énekes részekhez nekem maximum annyi közöm volt, hogy én „rugdostam” a srácokat a produkciós fázisban, amikor rögzítettük az éneksávokat, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Úgy gondolom, hogy ez egy természetes érési folyamat eredménye. A zenekar mindig is igyekezett fogós dallamokkal dolgozni, és ahogy Zoli az évek során magabiztosabb lett énekesként, megfigyelhető, hogy lemezről lemezre egyre több az olyan énekdallam, refrén, ami könnyebben beragad az agymagnóba. Én magam ugyan nem vagyok énekes, de ahogy gitárosként motiváló bizonyos riffeket, témákat játszani, úgy el tudom képzelni, hogy énekesként jó dolog, ha olyan dallamokat produkál az ember, amit utána önkéntelenül dúdolnak a hallgatók.

 Pötörke Zoltán: - Alapvetően mindig az volt a cél, hogy súlyos zenei alapra fogós énektémák szülessenek. Az eddigi lemezeken ezek megformálásában a legnagyobb részt én vállaltam, de ezúttal Dani és Peti (Erdélyi Péter, gitáros – a szerk.) minden eddiginél több ötlettel járult hozzá az énektémák tökéletesítéséhez, voltak például komplett refrének, amiket több verzióban is kipróbáltunk. A Mindenki ártatlan és a Barát refrénje is többkörös volt, Peti sokat segített, hogy ne szűküljek be, sokszor tényleg az ő verziói maradtak fenn a rostán, és ezáltal tudott sokszínűbbé válni egy-egy dal. A korábbi lemezeken Vári Gábor vette fel az éneksávokat, a hosszú évek alatt ő teljesen kiismerte az erősségeimet és gyengéimet, vakon megbíztam benne, jól levezényelte ezt a részét, viszont a dalokat akkoriban egy szuszra, pár nap alatt vettük fel. Ezúttal a produceri feladatokat Dani látta el, aki épp olyan határozottsággal taposta ki a belem a legjobb eredmény elérése érdekében, mint korábban Vári Gábor, viszont nem voltunk időhöz kötve, hetekkel később is vissza tudtunk térni egy-egy korábban rögzített dalhoz, hogy a gyengébbnek titulált részeket újravegyük.
 

 - Két gondolat erejéig az év eleji A Dal-os szerepléseteket is megidézném. A nevezéseteket tekintve döntetlen az állás, hiszen anno az Átszálló esetében nem, viszont most a Baráttal bejutottatok a legjobb harminc közé, tévéképernyőre kerültetek. A szerzett élmények, tapasztalatszerzések után hogy látjátok, érzitek, próbálkoztok-e majd esetleg a jövőben is a műsorban?

 Sz.D.: - Én azt mondom, hogy ha adott esetben lesz olyan dalunk, ami megfelel a kritériumoknak, és olyankor készül el, hogy találkozzon a nevezési időszakkal, akkor biztosan nem ágálnék ellene, hogy újra induljunk, de kimondottan ezért nem görcsölnék rá, hogy bármi áron KELL egy olyan dal, ami a műsorba nevezhető. Papíron azért elég széles réteget ér el a műsor, sokkal nagyobbat, mint amit egy mi szintünkön mozgó banda saját erőből képes megszólítani, így promóciós szempontból mindenképp hasznos lehet akár már egyetlen tévés adásba is bekerülni (erre rögtön rá is kontrázhatnék azzal, hogy nálunk azért nem látszik az, hogy hatalmas tömegeket állított volna a zenekar mellé a Barát A Dalban való szereplése). Nemrégiben olvastam egy interjút Lecsóval a Pál Utcai Fiúkból, és teljesen egyet tudok egyébként érteni azzal, amit ő ott elmondott az Eurovízió-jelenséggel kapcsolatban: „…rengeteg olyan előadó/együttes indul, akikről tudom, hogy nagyon tehetségesek, de oda olyan dalt visznek, amiről úgy gondolják, hogy elég szar ahhoz, hogy ott megfeleljen…“. Na, ebbe mi semmiképp nem szeretnénk beleesni, így ha lesz olyan dal, ami a formátumnak megfelel, benevezzük, de semmiképp nem lesz szempont a jövőben sem, hogy A Dal kritériumai szerint írjunk meg bármit.

 P.Z.: - Tudatosan biztosan nem fogunk írni Eurovízió-kompatibilis dalokat, azonban ha születik olyan szerzemény, amiről azt gondoljuk, hogy alkalmas a nevezésre, biztosan be fogjuk küldeni, ezzel semmit nem veszítünk.

 - Befolyásolta-e valamilyen szinten a lemez végső elkészültét a beválogatásotok, és a televíziós szereplésetek, vagy mire képernyőre kerültetek már minden elemében teljesen készen volt az album?

 Sz.D.: - Kicsit összefolynak az év eleji történések, de ha jól emlékszem, nagyjából már megvoltak a dalok, pár énekes rész javítása, illetve a gitárszólók nagyja volt még hátra, amikor futott a tévés sorozat. Eléggé kicentiztük a dolgokat, nagyon hosszú ideig, majdnem másfél éven át készült a lemez. Ahogy véglegessé vált egy-egy dal, küldtük is Vári Gabinak a Miracle Soundba, hogy dolgozzon a keverésen. Nekem például sikerült egy kellemetlen kézsérülést is összeszednem, annyira utolsó pillanatban csináltam meg az Istenféltő, a Késve gyászoló és a Rohanó vizeken szólórészeit. Nagyjából a határidő előtti utolsó napon 8-10 órán keresztül megállás nélkül gitároztam, hogy elkészüljön, aminek el kellett készülnie, csak épp a kezem ezt nem díjazta, így a tavasz egy részében nagyon visszafogottan tudtam próbákon részt venni, és volt olyan koncert is, ahol rendesen szenvedtem (pl. mire lejátszottuk a saját mércénkhez mérten maratoni hosszúságú, 18 dalos műsort a kalocsai Napköziben).

 P.Z.: - Annyiban befolyásolta a stúdiós munkálatokat, hogy A Dal-os elfoglaltságok miatt így még kevesebb időnk maradt a felvételekre, kicsit elaprózódtunk, és viszonylag lassan tudtunk haladni a lemezzel. Viszont, ez semmilyen hátrányt nem jelentett, talán még jót is tett az anyagnak, hogy ennyi idő alatt átment egy érési folyamaton.

 - Dani, téged idéznélek az Erdő című dalotok megjelenésekor készített interjúnkból: „…a következő lemez lesz a Salvus legsúlyosabb anyaga, természetesen úgy, hogy nem spórolunk a fogós énektémákkal és Petya védjegyszerű vokáljaival sem.” Az állandóan a lejátszóba kéredzkedő végeredmény ismeretében, azt hiszem, maradéktalanul teljesült ez az előrejelzés, úgyhogy bontsuk már elemeire a fenti mondatot! A zenekar eddigi legkomorabb anyaga lett az Irtás, ami gondolom a még mindig értő műgonddal megfogalmazott, cizellált szövegvilágnak köszönhető - hiszen köztudott, nálatok azok születnek meg előbb.

 Sz.D.: - Ha valaki a jövőben igaz históriás éneket zengene hőstetteimről, azt biztosan nem mondhatja, hogy hazudtam a fenti kijelentéssel, ugyanis ez maradéktalanul teljesült is. (nevet) A szövegekkel kapcsolatban nem szeretek korteskedni, mert van erre nálunk egy sokkal alkalmasabb úriember is, aki nagyon nem szeret a szövegeiről beszélni, ám én most kaján vigyorral mégis rákényszerítem, hogy mondja el, amit eddig még nem tett meg (bár állítása szerint már nincs olyan). (nevet)

 P.Z.: - A munkamódszer ezúttal annyiban változott, hogy azon daloknál, ahol a zenei alapötlet tőlem származott, a hangszeres vázlat együtt készült el a szöveggel, és utána formáltunk belőlük kész szerzeményeket. Jellemzően ez a korábbi lemezeknél is így zajlott. Ezen túl pedig írtam olyan dalszövegeket, amit egy ideálisnak tűnő tempóra kész szövegritmikával felszavaltam a többieknek, ők pedig megírták alá a zenét. Ez szerintem tök jó volt, mert Peti és Dani is maximálisan kiélhette a kreativitását azáltal, hogy kész zenei alapokat kellett kitalálniuk. A szövegek ezúttal is akkor születtek, amikor megszállt az ihlet. Soha nem lennék képes határidőre, előre megszabott keretek között dalszöveget írni, legalábbis ilyen minőségben biztosan nem. Ez nem működik úgy, hogy felkelek és elhatározom, hogy ma megírok egy dalszöveget, ez a munkamódszer mindenképpen a minőség rovására menne.

Salvus promo

 - Sok esetben dallamos verzékkel, és szinte mindvégig hatalmas refrénekkel támogattátok meg a dalokat…

 Sz.D.: - A Salvusnál mindig is sarkalatos pontja volt a daloknak, hogy dallamos énekkel tolmácsolja a szövegeit a hallgatók felé Zoli, viszont én is azt érzem, hogy a Lélektartó lemezen sikerült rátalálni egy nagyon jó irányra ezen a téren, az Irtáson pedig ezt egy új szintre tudtuk emelni. Gitárosként engem sosem kötöttek le hosszú távon az instrumentális (rock)zenék – habár más műfajokban vannak kifejezetten hangszeres zenét játszó kedvenceim –, számomra a rock/metalban nagyon fontos az, hogy a hallgatót behúzza egy jó énektéma, pláne jó vokálokkal megtámogatva. Így, mikor nálam landolt a feladat, hogy levezényeljem a lemez énekfelvételeit, különösen ütöttem a srácokat, hogy legyenek jó vokálok, ahol csak lehet. Szerencsére Zoli és Petya nagyon jó énekdallamokat hoztak már maguktól is, úgyhogy nem volt ez kilátástalan harc. (nevet) Az különösen nagy öröm, hogy az eddigi visszajelzések alapján a megérzéseink a közönség véleményével is egybevágnak, sokan mondták, hogy a tüskéssége ellenére ezen a lemezen vannak a zenekar eddigi legjobb refrénjei.

 - A vokálokhoz pedig (jelen esetben) nem csak Petya járult hozzá, hanem Jósa Tamás cimborátok is besegített…

 Sz.D.: - Gyakorlatilag már a nagyon korai anyagokon is jellemző volt a Salvusra, hogy szerepeltek vendégek a lemezeken. Az Imago EP-n Drusza Tímea, a Minden kezdeten Bátky ’BZ’ Zoli és szintén Drusza Tímea, az Önharcképen Mácsai Milán, a Lélektartón az univerzum legjobb zenekarából (Fostartály) Derzsi János, így most is adta magát, hogy ahol olyan énekes megoldásokra volt szükség, amit a házi pacsirták nem tudtak volna a magasra tett léc fényében megugrani, hívjunk segítséget. Mivel a divideD és az Archaic révén amúgy is szoros összefonódás van a fél zenekar és Jósa Tamás közt, így adta magát, hogy a Mindenki ártatlanba kitalált dallamos refréntémához, illetve a lemez talán legsúlyosabb dalaként aposztrofálható Késve gyászolóhoz őt hívjuk segítségül. Zoli itt a Tomira jellemző rétegzett, magas fekvésű, többszólamú vokálokat képzelt el, így mivel a divideD 2017-es debütlemeze is teli volt ilyenekkel, nem volt kérdés, hogy kihez forduljunk. Egyébként, nagyon gyakori vendégünk élőben is, általában a Mögöttes én eredetileg Drazsé által felharákolt durva énekrészeire szokott becsatlakozni.

Salvus Irtas

 - Irtás címmel nincs dal a lemezen, viszont a kifejezés, és a kiadvány dizájnja elég egyértelműen a Késve ébredő / Késve gyászoló dalpárhoz köthető. Zoli, az évek során egy szinte azonnal felismerhető stílust sikerült megalkotnod a szövegírást tekintve. Egy-egy új anyag készültekor az ihletet adó múzsa bárhol, bármikor lecsap rád, vagy azért annyira nem egyszerű a dolog?
 
 P.Z.: - Így ahogy mondod, bárhol-bármikor lecsap, ami néha elég fura szituációkat eredményez. Különböző élethelyzetekben ér utol, munka, bevásárlás vagy ház körüli teendők végzése közben. Dünnyögtem már fel sorokat a telefonomra a legnagyobb forgalomban kerékpáron, de van, hogy éjjel talál meg, és ki kell osonjak, hogy gyorsan rögzítsem. Van olyan, hogy egy beszélgetés folyamán ugrik be valami, és teljesen elkalandozok, a beszélgetőpartner meg azt gondolja, hogy jó nagy bunkó vagyok, amiért nem figyelek rá. (nevet) Sokszor hónapokig nem jön ötlet, de előfordul, hogy csőstül érkezik, az elmúlt két hetem például ilyen volt, négy új dalszöveg is összeállt nagyjából.

 - A Salvus régóta létező, jellegzetes zenei világához most masszívan adagoltatok különböző díszítéseket, mint például scratch, ipari zajok, számos egyéb hangminta és effekt használata, vastag billentyűszőnyeg, stb. Ezek a színezések egy szándékosan merészebb (alkotói) gondolkodásmód eredményei, vagy egyszerűen a dalok hangulata „követelte” megoldások?

 Sz.D.: - Korábban is jellemző volt már az ilyen jellegű díszítő elemek használata a zenekarnál, így azt nem feltétlen mondanám, hogy „merészebb” megoldások lennének, inkább az volt a jellemző, hogy a dalok bizonyos hangulati oldalára igyekeztünk ráerősíteni az elektronikus/billentyűs színesítéssel. Talán a Késve gyászoló durva ipari zajai és a Rohanó vizeken markáns szekvenszeres szintimegoldásai azok, amik az eddigiekhez képest azt lehet mondani, hogy tágítják a zenekar horizontját. Ami a korábbiakhoz képest még különbséget jelent, hogy ezek az Irtás előtt külsős segítséggel készültek, az egyébként zseniális kazincbarcikai prog rock/metal Mytra és az ózdi Remorse gitárosa, Hocza Róbert készítette őket az előző két lemezre. Mivel nekem a divideD kapcsán volt ebben elég jelentős tapasztalatom – a Modulus album összes billentyűs/elektronikus hangszerelési megoldását én készítettem –, így kézenfekvő volt, hogy most oldjuk meg házon belül. Nem akartam túlzásba vinni a dolgot, de ahol Zoli kifejezetten kérte, hogy legyenek billentyűs aláfestések, zajok, effektek, ott nem spóroltam. (nevet) Persze Petya és Zoli is sok iránymutatást és ötletet adott, az ötletelés közös munka volt, csak a megvalósítás volt egyedül az én kezemben. Nagyon szeretek egyébként ilyen szintetizátoros témákkal kísérletezni, az egyik kedvenc része a lemezkészítésnek számomra az volt, amikor a Késve gyászoló lezárásaként odapakolt zongorás témát megírtam a Késve ébredő refrénjében lévő énektéma alapján, de nagyon élveztem az Erdő és a Késve gyászoló zajos effektjeit is megcsinálni. A Szakadék köztünkre először poénból tettem scratchet, de aztán úgy voltunk vele, hogy a dal maga eleve egy masszív 90-es évekbeli hardcore/metal esszencia, úgyhogy mindenképp van benne helye.

 - Egy-egy igazán jól sikerült új produkcióra szokás azt mondani, hogy szintet lépett az adott csapat. Ti ezt száz százalékosan kimaxoltátok ezzel az albummal. Mivel a Salvus már többször is megkapta az ’alulértékelt’, és ’messze többre hivatott zenekar’ jelzőket, ez a friss lemezanyag, plusz a HammerWorldös CD megjelenési forma változtathat-e szerintetek ezen?

 Sz.D.: - Szerintem sajnos ezen érdemben nálunk nem változtat a mellékletes megjelenés, de talán még most korai ezt kijelenteni, bízom benne, hogy ebben tévedek. Mindenképp előnye ennek a formátumnak, hogy jelenleg itthon nincs másik olyan platform, amin egy zenekar célzottan egy ilyen jól definiált célközönséghez tudná eljuttatni az aktuális lemezét, ugyanakkor szerintem nagy hátulütője a dolognak, hogy egy „ingyenes” CD az esetek nagy többségében nem jelent értéket az emberek számára. Készpénznek veszik, hogy „ja, megint Hammerworld, megint valami magyar zenekar lemeze”, és szerintem az olvasók jelentős hányada el sem jut addig, hogy az újság mellékletét meghallgassa, azzal a lendülettel, ahogy kiesik a magazinból a lemez, rögtön söralátétté is avanzsál. Az is biztos, hogy a Hammer mellékletes albumok utógondozása hagy kívánnivalót maga után, értem ezalatt azt, hogy nyilván a kiadó véges kapacitása miatt azokra a produkciókra fókuszál elsősorban, akik széles körben népszerűek, így egy kisebb banda megjelenését nem előzi meg olyan kiterjedt kampány, amit a huszon-harminc éve a színtéren működő csapatoknál. Élőben is lehetne erősebb a támogatás legalább a kiadó nevével is fémjelzett tematikus fesztiválokon, de tisztában vagyok vele, hogy mi messze vagyunk attól a pár zenekartól népszerűségben, akikkel a kiadó ezen a téren kiemelten foglalkozik, és a korrektség kedvéért – illetve a fejemre szórt virtuális barackhalmot megelőzendő – nem szabad elhallgatni, hogy a megjelenésről szóló egyeztetések alatt ezt nyilvánvalóvá is tették a kiadó munkatársai, hogy a promóció és koncertszervezés terén továbbra is magunknak kell majd kikaparni a gesztenyét.

Az azért mindenkit rosszul érintett a zenekarból, hogy hiába kapunk gyakorlatilag folyamatosan dicsérő, nem ritkán szuperlatívuszokban nyilatkozó visszajelzést az új anyagra, ez mégsem volt elég arra, hogy bármelyik rockkal foglalkozó fesztiválra akár egy délutáni időpontra kapjunk egy 40 perces slotot annak ellenére, hogy sok esetben a kapcsolatot már tavaly decemberben felvettük a szervezőkkel. Úgyhogy, ez az alulértékeltség, illetve többre hivatottság már inkább keserédes számunkra, annyiszor került elő a zenekarral kapcsolatban, és annyira nem látható semmi előrelépés semmilyen téren.

 P.Z.: - A Dani által elmondottakat teljes mértékben osztom, úgy érzem, hogy ez a lemez a zenekar eddigi csúcsteljesítménye, itthon párját ritkítja, sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, remek lehetőség lett volna bemutatni például egy Rockmaratonon vagy Fezenen. Az ember ennyi idő után egyébként gyakran azt érzi, hogy csinálhatunk mi bármilyen kiváló lemezt, ugyanazokat a köröket fogjuk futni. A közönség, és így gyakran a szervezők beérik azokkal a zenekarokkal, akik zeneileg könnyebben emészthető, a Tankcsapda/Depresszió képzeletbeli emlőin nevelkedett stílusban mozognak, szövegileg pedig „a Rockmaratonon tíz vébéká után is biztonságosan üvölthető ragrímekkel” operálnak (copyright Draveczki-Ury Ádám @ Shockmagazin) (nevet), netán bármelyik őskövülettel. Persze ezzel nem az utóbbiak létjogosultságát vonom kétségbe, egyszerűen csak méltánytalannak tartom, hogy amíg minden fesztivál rockszínpadán nagyjából fénymásolt lineup látható, mi egy kiskanálnyi merítésre sem férünk oda a kondérhoz, hogy esetleg megmutathassuk magunkat azoknak, akik esetleg elsiklottak a melléklet vagy az online közzétett anyagok felett.

Az évek során azt is megtapasztaltuk, hogy a gyakran emlegetett rock testvériség duma ugyanúgy csak egy közönségcsalogató beetetés. A mi szintünkön működő zenekarok között általában persze nagyszerű együttműködések alakulnak ki, de – tisztelet a kivételnek – az évtizedek óta ebben a szakmában tevékenykedő, a zenélésből élő, vagy a fennmaradásért küzdő, kultikusnak mondott zenekarok bármikor eladnák az anyjukat 10 Ft-ért azért, hogy megtarthassák népszerűségüket. Aztán, ha alkalomadtán sikerül fellépni egy-egy ilyen legenda előtt – és erre nem egyszer akadt példa – még éreztetik is veled, hogy ők éppen kegyet gyakorolnak, megveregetik a vállad, azt mondják, ügyesek voltatok kisgyerekek, majd tartják a markukat, hogy némi pénzügyi ellentételezéssel fejezzük ki hálánkat és feléjük áradó megbecsülésünket.

 

 - A nyár lezárásaként egy fővárosi koncert, illetve egy fesztivál-fellépés vár még rátok, a hírek pedig egy őszi nagy lemezbemutatóról, és egy esetleges klubturnéról szóltak. Utóbbiakkal kapcsolatban vannak már konkrétumok?

 Sz.D.: - Az a nem túl rózsás helyzet állt elő, hogy bár nagyon szeretünk koncertezni – és szerintem élőben gyakran még lendületesebb és ütősebb a zenekar, mint lemezen (pláne Kiss Geri dobos érkezése óta) –, mégis elég kevés lekötött koncertünk volt és van 2019-re. Pályáztunk az NKA-nál klubkoncert sorozatra ez év őszére, így a klubturné sorsa elsősorban ezen múlik. Van pár bulink leszervezve ezen kívül, de nagy reményeink nincsenek, ezelőtt sem kaptunk soha egyetlen forint NKA támogatást sem (hiába jelent meg valami számunkra ismeretlen okból nemrég a velünk készült Hammer interjú mellett egy szemmel elég jól látható NKA logo), most sem látok rá nagyobb esélyt a szervezetben lévő ismeretség híján, illúzióink pedig nincsenek, a kiváló művészeknek nagyobb szüksége van az anyagi forrásokra Ámokfutók meg Kozmix Best Of lemezek elkészítése és sokadik feloszló nagykoncertek megrendezése miatt. Úgyhogy, valószínűleg most is az lesz, ami eddig is, hogy Petya tőle telhetően megkeresi a klubokat, és leszervez pár koncertet őszre.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
sss
2019. október 14. | 19:11
Ismét elmaradt az ellenzéki áttörés Orosházán.
Ő az a polgármester, aki szabályosan elmenekült kollégánk elől.