- Néhány zenekar jóval egyszerűbb zenei körítéssel, és szájbarágósabb sorokkal szólítja meg a közönséget. Ti viszont – mind a szövegeiteket, mind a muzsikátokat tekintve – mindig is a minőséget, és az intelligens megfogalmazást preferáltátok. Ez nagyon szimpatikus, de ezáltal nem csökkentitek drasztikusan a saját esélyeiteket, hogy a Salvus dalai több emberhez, nagyobb zenehallgató réteghez elérjenek?
Pötörke Zoltán: - Soha nem volt nálunk elsődleges szempont a dalok megírásánál, hogy azzal minél szélesebb körnek meg tudjunk felelni. Zene és dalszöveg terén is mindig törekedtünk olyan minőségi produktumot teremteni, amit teljes mellszélességgel tudunk vállalni. Szerintem a zene a műfajra fogékony embereknél viszonylag könnyen befogadható, soha nem gondolkodtunk X/8-ados, vagy hangszerorgiás megfejtésekben. Talán a szövegek miatt vagyunk ilyen téren magunk ellenségei, egyik sem egynyári sláger, amivel első hallgatás után tömegek tudnak azonosulni. Mindenképpen azokat célozzuk meg vele, akik szeretnek egy kicsit elgondolkodni egy-egy dalszöveg mondanivalóján, illetve be tudják fogadni és azonosulni tudnak az általa közvetített üzenettel. Őszintén szólva ez nem könnyű feladat, elég sok zenekarnak bele is törik a bicskája. Én törekszem elkerülni a kínrímeket, klisés megfogalmazásokat és az általad említett szájbarágós sorokat.
Szabó Dániel: - Nekem ilyen téren kissé csalódás volt az, amilyen reakciókat sikerült kiváltania a Lélektartónak. Ugye kvázi „kívülállóként” mondhatom – mivel a lemez még Kriszuval (Varga Krisztián ex-gitáros - a szerk.) készült, én pedig csak a lemezbemutató koncert után szálltam be –, hogy az egy nagyon erős anyag lett. Szerintem 2015 legerősebb magyar lemeze a modern metalos közegben, ráadásul ott volt az Átszálló, ami egy klasszikus értelemben vett sláger, mégis úgy érzem, hogy a lemez kicsit méltatlanul elsikkadt. A zenekart azelőtt is ismerők nagyon jól fogadták, ám szerintem ami potenciál a Lélektartó dalaiban volt a szélesebb közönséghez való eljutásra, azt nem sikerült megfelelően kiaknázni. Remélem, hogy az új anyaggal erősebben jelen tudunk lenni mind a szaksajtóban, mind a fesztiválok programjában, mert a zenében minden megvan, amivel itthon adott esetben szintet lehet lépni, úgy, mint az értelmes, nem klisés magyar szövegek – bár ez lehet, hogy pont hátrány is (nevet) –, befogadható zene és a fogós dallamok.
- Egy ilyen dalt, és klipet összerakni nem lehet könnyű feladat, most pedig szinte derült égből villámcsapásként érkezett meg. Elég sűrűn rá szoktam nézni a zenekari oldalatokra, de szerintem szinte semmi jel nem mutatta, hogy mire készültök… Májusban egy-egy nagyon rövid stúdiós videót publikáltatok, aztán bejelentettétek a dobos cserét, majd a nyári fellépéseket, és ha jól emlékszem egyetlen híradás érkezett, hogy valamiféle klip készül. Szándékosan nem vertétek nagydobra előzetesen ezt a videó megjelenést, vagy valami más ok miatt nem lett hamarabb „reklámozva”?
Sz.D.: - Igazából mindenképpen szerettünk volna egy új dallal jelentkezni, hiszen a Lélektartó már két és fél éve megjelent, így adta magát, hogy ez az elég aktuális szövegvilággal és fogós témákkal megtömött Erdő legyen, amit először koncerteken, majd konzerv-formában is megosztunk a közönséggel. Nem volt különösebben koncepció a titkolózás, viszont ez a holnapi – az underground szinten nagyobb szabású – buli a Dürerben jó apropó volt arra, hogy most jöjjünk ki a klippel. A felvételek és a klipforgatás lényegi része egyébként június-július folyamán lezajlott már, az utómunka elkészültével gyakorlatilag szó szerint azonnal közzé is tettük. A minél hatásosabb megjelenést viszont mindenképp segítette, hogy nem nagyon spoilereztünk. (nevet)
- A forgatás helyszínének van szimbolikus jelentése, vagy más okból választottátok a Közvágóhidat?
Erdélyi Péter: - Eredetileg más helyszínek kerültek szóba, de menetközben ezeket vagy elvetettük, vagy külső okok miatt meghiúsultak, majd egyszer csak felmerült, hogy miért ne lehetne a Vágóhíd. Ekkor már tudtuk, hogy a helyszín sajnos meg fog szűnni, így adta magát a dolog, hogy egyrészt ezzel részben „emléket” tudunk állítani a zenekarok százai számára próbatermeket, stúdiókat, koncert- és bulizó helyeket is biztosító kultikus helyszínnek, másrészt a dal mondanivalóját is jól alátámasztotta a számos ikonikus szobor és a számunkra érthetetlen módon bontásra ítélt, száz évnél is régebbi építmények.
- Mindannyian a harmincas korosztályt képviselitek. Generációs üzenetnek szánjátok ezt a szerzeményt, vagy egyszerűen négyőtök személyes véleménynyilvánítása ez az új dal, amely (jó esetben) eljut az értő fülekhez?
P.Z.: - Nem nevezném konkrét véleménynyilvánításnak, inkább egyfajta leképződése a mai folyamatoknak, amit magunk körül látunk. A zenekar tagjai teljes egyetértésben vannak a dalszöveg tartalmával kapcsolatban, nem is szeretném túlmagyarázni azt, lényege, hogy minden ember alapjában véve egyfajta önálló „entitás”, önálló gondolatokkal és elképzelésekkel a saját és közössége jövőjét illetően. A fájó az, hogy ezekről az egyének gyakran lemondanak, és beállnak egy-egy szekértáborba, ahol kételkedni nem lehet, az önálló ötletek, gondolatok elsikkadnak. Az egészben az a megrázó, amikor olyan emberek, akik valamiben igazán jeleskednek és nagyot tudnának alkotni, feladják addigi önállóságukat és az addig elért eredményeiket a könnyebb megélhetés és érvényesülés reményében.
Sz.D.: - Ugyan a szövegek írásához én egyáltalán nem értek, viszont totálisan tudok azonosulni a gondolatvilággal, amit Zoli megfogalmaz a dalban. Elég csak megnézni, hogy milyen valószerűtlen, már-már szinte Monty Python-szintű abszurd jelenetekbe illő indulatokat váltott ki a közelmúltban egy-egy direkt módon politizáló dala és videóklipje két hazai zenekarnak. Szerintem a szöveg elég egyértelmű ahhoz, hogy ne szoruljon különösebb magyarázatra, aktualitását tekintve jobb görbe tükröt nem tudnék elképzelni a magyar társadalom megosztottságával és az egyes emberek ebben betöltött szerepével, magatartásával szemben. Azt, hogy eljut az „értő fülekhez”, csak remélni tudom, ahogy azt is, hogy nem kezdenek értetlenségből fakadó köpködésbe miatta semelyik oldalról (bár lehet, hogy ez naiv illúzió).
- A videót tegnap publikáltátok, de az Erdő néhány korábbi koncerteteken már elhangzott. Eddig milyen visszajelzéseket kaptatok rá?
Sz.D.: - Hozzám sok olyan vélemény futott be, hogy a közönség nagyon „éli” a dalt. Szerintem ennek több oka is lehet, egyrészt, hogy valahogy az alakulóban lévő új témák a korábbiakhoz képest némileg egyszerűbbek, cserébe sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy mind élőben, mind felvételen a lehető legnagyobbat üssenek. Súlyosabb, valamelyest letisztultabb formában fogalmaz az új felállás, Geri (Kiss Gergely dobos - a szerk.) érkezése pedig óriási energiát pumpált a zenekarba. Az ő már-már kamikaze-jellegű hozzáállása a doboláshoz, a rengeteg apró díszítés mellett a korábbiakhoz képest csapkodósabb, súlyosabb stílus nagyon sokat tesz hozzá az új témákhoz, de a régi dalok is sok esetben új értelmet nyertek a játékával. Az eddigi formálódó ötletek alapján szerintem a következő lemez lesz a Salvus legsúlyosabb anyaga, természetesen úgy, hogy nem spórolunk a fogós énektémákkal és Petya védjegyszerű vokáljaival sem.
A videóról pedig annyit mindenképpen elmondanék, hogy óriási élmény volt Lerch Péterrel dolgozni, mivel iszonyat durván komolyan vette mind az úgymond „artisztikus” szempontokat, mind pedig azt, hogy rendezőként úgy instruáljon minket a forgatás közben, mintha nem lenne holnap. Előbbi alatt azt értem, hogy a dal mondanivalójához kapcsolódóan a mi forgatási napjainkon kívül egy csomó nagyon hatásos és egyedi vágóképet forgatott le, olyan dolgokat látott meg, amik zseniálisan passzolnak mind direkt, mind indirekt módon a szöveg által sugallt dolgokhoz. Utóbbi alatt pedig azt, hogy gyakorlatilag folyamatosan, torka szakadtából ordibálva sarkallt minket arra, hogy a zenekari snitteknél a keményebb részek még keményebbek legyenek (A dallamos részek meg úgysem érdekelnek senkit, úgyhogy azokkal nem foglalkoztunk. Egyáltalán mi az, hogy dallamos rész?!) (nevet) Az egész zenekar nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk a végeredményre.
- A kliphez csatolt rövid (sajtó)hírben az áll, hogy kb. a jövő év első felében szeretnétek befejezni az új Salvus nagylemezt, és, hogy az Erdő ennek az első előzetese. Ha jól értem, akkor ezek alapján még további dalpremier(ek) várhatóak. Milyen szinten van kész az anyag, illetve bulikon elővesztek-e majd másik új nótát (esetleg többet is) az album megjelenése előtt?
Sz.D.: - Jelenleg az Erdő az egyetlen olyan dalunk, ami teljesen kész a hangszerelést és a végleges énektémákat tekintve. Van ezen kívül még egy, az Aktuális lázadó, ami már nagyon közelít ahhoz, hogy koncertképes legyen, már szerettük volna játszani, de ez valószínűleg idén már nem fog beleférni. Az mindenképp jó lenne, ha ezt is valamilyen formában idén még ki tudnánk hozni, nem is tűnik lehetetlennek. Meglátjuk, hogy hogyan haladunk a hátralévő munkával, illetve hogyan fér bele a stúdiós része a dolognak. Viszont Zolinál gyakorlatilag a komplett lemezanyag megvan vázlatosan, és el is kezdtük Petyával egymás közt szétdobálni, hogy ki melyik dallal foglalkozzon behatóbban a kidolgozás folyamatában. Kicsit alakult a korábbiakhoz képest a munkamódszer, az eddigiekhez képest a szintik, elektronikus effektek, színezések megvalósítása hozzám került. Emellett kreatív gitárosként lesznek olyan dalok, amik nem Petyánál landolnak, hogy Zoli ötleteiből konkrét riffek formájában öltsenek testet, hanem én fogok rajtuk dolgozni. Ez mindenképp érdekes és izgalmas olyan szempontból, hogy az én stílusom hogyan tud alkalmazkodni, illetve mit tud hozzátenni a Salvus régóta létező, markáns világához.
Jelenleg úgy számolunk, hogy idén az Erdővel együtt négy dal szinte biztosan elkészülhet legalább olyan formában, hogy fel tudjuk demózni. A másik dolog, ami változás a dalszerzés folyamatában, hogy Gerinek van otthon elektromos dobcucca, amivel „élőben” fel tudja ütni a dolgokat. Ez azt jelenti, hogy nem kell azzal időt tölteni, hogy beírogassa az ember MIDI formátumba hangonként a dobokat, hanem Geri otthon feljátssza, amire azután csak a megfelelő hangzást kell ráhúzni, és gyakorlatilag konyhakész, stúdióban is használható dobsávjaink vannak. Az, hogy ezeket az élő dobokat már a demózás során is használni tudjuk, sokat segít a kreatív folyamatokban is, illetve költséghatékonyság szempontjából is jobb.
Az alapvető dalírás ugyanúgy zajlik, mint korábban, Zoli hozza a szöveget, egy vázlatos énekdallam-ritmika kombót és a dobok alapra vett lüktetését, ezt egy Guitar Pro nevű szoftverbe beírja, mi pedig ez alapján dolgozzuk ki a dalokat. A digitális technika jóvoltából a gitárokat is profi minőségben tudjuk rögzíteni otthon, így utólagos reampolásra sincs már szükség a stúdiómunka során. Az Erdő jól példázza, hogy szerencsére nagyon is működőképes ez a setup, így a további dalokon nagyon gördülékenyen fogunk tudni dolgozni.
- Mik a tervek még az idei évre?
Sz.D.: - Idén nagy mozgolódás már nem várható tőlünk, szeptember végével a zenekar „hangos” inkarnációja pihenőre vonul. Budapesten utoljára a már említett szeptember 9-ei Dürer Kertes bulin játszunk, ahol a Nomad, a divideD, az Ann My Guard és az Asphalt Horsemen lesz a partnerünk. Azután még lesz egy buli Miskolcon szeptember 29-én, majd egy rendhagyó, akusztikus koncerttel búcsúztatjuk az idei évet október 13-án az Instantban. Ezután az új lemezanyag írása és formába öntése lesz a prioritás, a színpadokra pedig remélhetőleg jövő tavasszal már a teljes új anyag kíséretében térhetünk vissza. Úgyhogy, aki idén még utoljára szeretne egy jófajta Salvus zúzdát, azt várjuk szeptember 9-én a Dürer Kert nagytermében!