Máglyatűz szerzője: „Hiba lenne, ha egy magyar vezető pusztán szimpátiából találkozgatna Putyinnal”

Tavaly jelent meg a Máglyatűz című fikciós, ugyanakkor hátborzongatóan valószerű, Magyarországot egy szövevényes geopolitikai hálóban ábrázoló akcióregény. Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar olvasóközönség gyorsan rákapott az ízére, a könyv a harmadik kiadásnál tart, most pedig már az angol nyelvet ismerők számára is - The Fury of the Tsar/A Cár haragja címmel - kézbe vehető. Ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel, Demkó Attila külpolitikai és biztonságpolitikai szakértővel, aki nem mellesleg nyolc éven át töltött be különféle pozíciókat a Honvédelmi Minisztériumban, 2014 és 2018 között a tárca stratégiai kérdésekért felelős főosztályát vezette. (Az Alfahír a napokban ott járt Demkó Attila egyik előadásán is, melyen Oroszország és Ukrajna viszonyát, a két ország érdekeit, illetve a térség stratégiai helyzetét vette górcső alá. Az erről készült cikkünket ITT olvashatja el.)

Az angol kiadás egy üzleti döntés vagy határokon átívelő, nyelvbe oltott politikai motiváció?

Számomra alapvetően az utóbbi, de természetesen nem fájna, ha nyereséges is lenne. Részemről rengeteg munka, a kiadó részéről pedig jelentős anyagi ráfordítás van az angol változatban. A cél az, hogy a magyar kérdést, azt, hogy Trianon mennyire brutális, és mennyire nem a múlt, hanem a jelen, nemzetközi színtéren is bemutassuk. Be van a dolog persze csomagolva az orosz témába, egy kifejezetten magyar tematikájú könyvet aligha vennének meg tömegek.

Nem provokatív, sőt veszélyes egy olyan terrorcselekménynek számító eseményről -, amit magyarok követnek el a jelenlegi román állam ellen - könyvet írnia annak, aki éveken át védelempolitikával és stratégiai kérdésekkel foglalkozott magas beosztásban a Honvédelmi Minisztériumban?

Veszélyesnek önmagában aligha veszélyes. A Máglyatűz egy könyv, már magánemberként vállaltam fel névvel, és semmiben sem tekinthető magyar állami véleménynek. A korábbi pozícióim szakmai, nem pedig politikai pozíciók voltak.

A veszélyes az, hogy ha nem beszélünk ezekről a kérdésekről. A könyv megjelenése óta nem egy esemény bizonyította, hogy van feszültség Erdélyben, függetlenül attól, hogy Budapesten mit írogat valaki. Olyan típusú provokációkat láttunk az elmúlt pár hónapban román részről, amelyek nagyon súlyos következményekkel járhattak volna. A Máglyatűz nem provokáció, hanem figyelmeztetés.

Nem egy fekete-fehér könyv. Nem hiszem, hogy ne írnék megértéssel a román történelmi sérelmekről, akár magyar, akár orosz viszonylatban.

Kapott akár pozitív, akár negatív visszajelzéseket a könyv kapcsán egykori munkahelyéről?

Volt pozitív és negatív visszajelzés is. Neveket nem mondok, de nagyon magas pozícióban lévő vezetők is gratuláltak, mások nem szemtől szembe, de kritizáltak. Ez teljesen rendben van. Megértem, ha valaki felelőtlennek vagy provokatívnak tartja a Máglyatüzet a volt kollégáim közül, de nekik is az a válaszom, mint Önnek az előző kérdésre. A probléma nem egy könyv, hanem a román, ukrán, szlovák nemzetiségpolitika.

Az angol verzióból kapnak ajándékba a budapesti nagykövetségek is, mondjuk az orosz vagy a román?

Két követség kapott a magyarból is tiszteletpéldányt, de nem az orosz vagy a román. Lesz olyan követség, amely az angol változatból is kapni fog. A nyári erdélyi események után azt gondolom jobban fognak figyelni a The Fury of the Tsar-ra. Washingtoni kutatóintézetek is kapni fognak példányokat. A magyar ügyet évek óta próbáltam bevinni a köztudatba személyes kapcsolatok révén, van ahol több, van ahol kevesebb eredménnyel. Tisztában vagyok azzal, hogy nem ortodox dolgokat mondok, azzal is, hogy bizonyos ajtók ezzel bezáródtak előttem, de aki elolvassa a könyvet, láthatja, hogy nem NATO- vagy Amerika-ellenes. Még akkor sem, ha nem kritikátlan nyugati irányban sem.

Román részről volt reakció a könyvére? Bizonyára az angol kiadás előtt is „szemlézhették” már a „megfelelő” helyen...

Romániában, és hogy továbbmenjek, Szlovákiában vagy éppen Ukrajnában eddig semmilyen reakció sem volt. Feltételezem, hogy van olyan ország, ahol szemlézték. De az már biztos, hogy a magyarellenesség erősítésére nem használták fel.

A Facebook-oldalán többször is megjegyezte, hogy átdolgozott és bővített az angol kiadás. Miben tér el ez, mint az, amit a magyar olvasók vehettek a kezükbe?

Valamivel hosszabb a magyarnál, a frankfurti könyvvásárra kiadott verzió 570 oldal és számos új jelenet került bele. Ezek jelentős része magyarul is megvolt, csak terjedelmi okokból nem fért bele a Máglyatűzbe. Több Oroszországgal, a Cárral foglalkozó részt ezért kihagytunk, most azok bekerültek a kötetbe. Más jelenetek viszont kikerültek. Olyanok, melyek nehezen értelmezhetőek lennének angolszász olvasók számára. Azt tudnia kell az olvasónak, hogy nem csak az író dönti el, mi jut el hozzá. Ugyanúgy van „vágó” a könyveknél, mint a filmeknél. A magyar verzió, ha minden belekerül, 600 oldal felett lett volna. Több mint 600 oldal nyomdailag és a postai szállításnál egy kötetben nehezen kezelhető. Két kötetben kellett volna kiadnunk. Most is erősen fontolgatjuk, hogy két kötetre bontsuk a The Fury of the Tsar-t. Pontosabban a többes szám megtévesztő, inkább a kiadó fontolgatja, én inkább megtartanám olyannak, mint a mostani első, kis szériás angol kiadás volt. De észérvekkel meg lehet győzni.

 

Máglyatűz

 

Miért „A Cár haragja” lett az angol verzió címe?

Azért „A Cár haragja” a cím, mert tényleg ez az egyik fő vonala a könyvnek, hangsúlyosabban, mint a Máglyatűzben. Miért dühösek az oroszok? Miért teszik azt, amit tesznek. Ezt nyugati közönségnek ilyen formában, amennyire tudom, még senki sem mondta el. Csak meglehetősen fekete-fehér, „az oroszok rosszak, az amerikaiak jók” típusú regények vannak. Ha valaki unja a „Vörös Verebet” és klónjait, ott lesz neki „A Cár haragja/The Fury of the Tsar”. Majd meglátjuk, lesz-e igény a világban a „szürkeségre”.

A magyar könyvesboltokban már a harmadik kiadást lehet megvásárolni. Mivel magyarázható a könyv sikere? Melyik az erősebb sikerelem: az izgalmas történet, a benne megjelenő háttér-információk vagy az, hogy a fikciót és a valóságot csak egy hajszál választja el egymástól?

Elsősorban az olvasókra tudok ezzel kapcsolatban támaszkodni, elég sok visszajelzést kaptam a moly.hu-n. Sok olvasó írta, hogy nagyon aktuális a téma, és hogy számos olyan esemény történt a Máglyatűz megjelenése óta, ami párhuzamba állítható a könyv cselekményével. Egy hölgy azt írta, hogy a Máglyatűz nem egy egyszer olvasandó könyv, hanem könyvespolcra való. Le lehet venni, és új rétegeket lehet felfedezni benne minden olvasásnál. Más úgy találta, hogy a sok, a mai világot az átlagosnál mélyebben bemutató információ miatt volt számára élmény a Máglyatűz. Ettől még amit írtam, jórészt fikció, de sajnos minden történetszálnál a tényekből indultam ki. A sztori is kemény, ebben igyekeztem a trendekhez igazodni, bár van, aki túl kegyetlennek találta. Van olyan is, aki pedig túl bonyolultnak, és ebben is van igazság.

A könyv kiindulópontja március 10-e, a székely szabadság napja, ami egy szörnyű, magyarellenes bűncselekménybe torkolló máglyatűzzel válik lőporos hordóvá. Éppen most, október utolsó vasárnapján emlékeztünk a székely autonómia napjára, amikor őrtüzek lobbantak Székelyföldön. Az úzvölgyi incidens árnyékában mekkora veszélyét látja egy véresebb konfliktust elindító máglyatűznek?

Az biztos, hogy a magyar közösségek helyzete nem rendezett több szomszédos országban, és az is, hogy Székelyföld kérdésköre különösen problémás. Román részről sokan már azokat a jogokat is sokallják, melyeket most „ad” a román állam. Folyamatos támadás alatt vannak a már elért eredmények is. A székely megyékben a rendőrség és csendőrség túlnyomóan román nemzetiségűekből áll, bármi is történik, könnyen nemzetiségi incidens lehet belőle. A román közvéleményt egy évszázada nevelik magyarellenességre azzal, hogy 1918 előtt a magyarok „rabszolgaságban” tartották a románokat, minden valós, magyarok által elkövetett atrocitást számon tartanak, és sok nem valósat is hozzá tesznek. Eközben semmit sem tudnak a román vezetők által elkövetett magyarellenes cselekmények tömegéről, az 1848/49-es népirtásról, arról, hogy mi is történt valójában 1916-ban, 1918-ban vagy 1944-ben.

A „bűnös magyarok, ártatlan románok” kép, amellett, hogy hazug, rendkívül ártalmas, és igen, van veszélye akár egy véres konfliktusnak is. Hogy mekkora, nem tudom megbecsülni, de nem jelentéktelen. Az Úzvölgyében kevésen múlott, hogy nem lettek súlyos sebesültek, vagy akár halálos áldozatok is.

A közösségi oldalán aktívan oszt meg véleményeket aktuális politikai eseményekkel kapcsolatban. A könyvében részletes jellemrajzot ad az orosz elnökről, az orosz geopolitikai célokról pedig kíméletlenül lerántja a leplet. Mit gondol arról, hogy az elmúlt hat évben Vlagyimir Putyin egy európai kormányfővel sem találkozott olyan gyakorisággal, mint Orbán Viktorral?

Moszkva kőkemény játszmákat játszik, ez tény, de nem egyedül van ezzel. Magyarország számára, bár nyugati ország vagyunk és a jövőnk is Európában van, kiemelten fontos partner Oroszország.

Azt el kell felejteni, hogy itt kölcsönös szeretetről lenne szó. Nem, senki sem „szereti” Moszkvában Magyarországot. Az orosz érzelmek a volt szovjet határoknál véget érnek, azokon túl számítás van. Az pedig nagy hiba lenne, ha egy magyar vezető pusztán szimpátiából találkozgatna Putyinnal, de erről nincs szó.

Vannak komoly érdekek, melyek összekötik a két országot. Paks bővítése fontos és egész egyszerűen jobb volt az orosz ajánlat, mint amit mások adtak. Az energiabiztonság is fontos. Nekem addig, amíg magyar érdeket szolgál, nincs bajom a korábbinál szorosabb magyar-orosz kapcsolatokkal.

Hogyan látja a kárpátaljai magyarság kilátásait és a terület szerepét a geopolitikai érdekek kereszttüzében?

A kilátások ma nem jók, bár azzal, hogy sikerülni látszik Ukrajnát kompromisszumra kényszeríteni az oktatási törvény ügyében, előre léptünk egy picit. Nem csak az oktatási törvényen, hanem az általános hozzáálláson kell változtatni Kijevben. Le kellene állítani az abszurd magyarellenes propagandát és a történelemhamisítást. Érdemes megnézni mi folyik az ukrán médiában, de már az angol Wikipédia oldalakon is. Ma egyes körök azt akarják kánonná tenni, hogy 1939-ben a magyarok tízezrével mészárolták le Kárpátalján az ukránokat, vagy hogy 1918 előtt nem létezett ukrán nyelvű oktatás Magyarországon. A valóság egészen más. Bár százak haltak meg 1939 márciusában, és nem minden kárpátaljai ruszin/ukrán örült a magyar csapatok bevonulásának, huszonhétezer ukrán halott emlegetése elképesztő hazugság. Az persze igaz, hogy 1918 előtt nem volt ukrán iskola Magyarországon. Ruszin iskola viszont volt, az 1800-as évek végén még több száz, bár nem kell tagadni, hogy a korszak végére számuk jelentősen csökkent a magyarosítás miatt. 

Ami a geopolitikát illeti, Kárpátaljára figyelnek Moszkvában, és aligha kétséges, hogy tartottak néhány zavarórepülést az elmúlt években. De az atrocitások túlnyomó többségéért ukrán nacionalisták a felelősek. Ha az ukrán hozzáállás nem változik meg, sötét a kárpátaljai magyarság jövője.

Ezért kellene Magyarországon minden politikai erőnek egységesen tiltakoznia az ukránosítás ellen, amelynek módszerei semmivel sem finomabbak az 1900-as évekre jellemző magyarosításnál. Sőt! Aki elítéli a régen a múlt ködébe veszett magyarosítást, talán ugyanilyen érzékeny lehetne a mai ukránosítással és románosítással kapcsolatban.

A mindenkori magyar kormánynak milyen hangnemet kell választania a határon túli politikájában, ha az országhatáron kívül rekedt magyar közösségek érdekében kíván cselekedni?

A határozott hangnem a legcélravezetőbb, mert az bebizonyosodott, hogy a hallgatás csak az elnyomás fokozódásához vezet. Véleményem szerint semmilyen más ügy sem lehet fontosabb, mint az elszakított magyar közösségek megmaradásának és boldogulásának ügye. Nem „anyaország” és „határon túli magyarok” vannak, ez Trianon logikája, a legyőzőink és felosztóink logikája. Ezt a ránk kényszerített fogalmi keretet már el kéne felejtenünk. Egységes magyar nemzet van, akkor is, ha természetesen elismerjük a mai határokat. Ebből kiindulva tehát, mivel saját magunkról van szó, semmi, se NATO, se EU, se V4 érdek nem lehet fontosabb a nemzet jóléténél. Az persze minden helyzetben vizsgálni kell, hogyan érhetjük el a legkedvezőbb eredményt hosszú távon.

Mint az ukrán ügy is mutatta, a NATO-tagság használható, és ez igaz EU-tagságunkra is. Ki is kell használni, ahol még van helyzeti előnyünk, lelkiismeret-furdalás nélkül, és nem törődve azzal, hogy ez népszerű-e vagy nem. Ha engedni kell, engedjünk máshol, de a magyarság boldogulásával kapcsolatos kérdésben ne.

A Máglyatűz cselekménye olyan indulatokat és nemzetközi folyamatokat indít el a könyvben, amelyek folytatásért kiáltanak. Lesz következő rész?

Ha lesz a Máglyatűznek folytatása, akkor az első körben valószínűleg a „Majdan tüzei” lesz. Inkább előzményregény, mint közvetlen folytatás. Aki olvasta a Máglyatüzet, az tudja, hogy nem lehetne nem provokatívan folytatni, és tényleg nem szomszédaink vadítása a cél. De egyelőre az angol kiadás foglalja le minden energiámat, utána pedig egy 1918-1920 közötti történelmi kronológiával foglalkoznék inkább.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss