Egy férfi megmenthette volna a caracali rém áldozatát, de inkább ő is megerőszakolta

danescu
MTI/AP/Bogdan Danescu

Nyáron mi is beszámoltunk az egész Romániát megrázó caracali esetről, ahol egy elrabolt lány élete azon múlt, hogy a rendőrség nem intézkedett megfelelően, így mire behatoltak a bűntett helyszínére már csak az áldozat elégetett maradványaira bukkantak. Az eset nem maradt következmények nélkül, előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, majd lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat vezetője, végül maga a belügyminiszter is.

Megint a román politika mutat példát: lemondott a belügyminiszter a rendőrségi fiaskó miatt

Ismét olyan politikai lépést láthatunk Romániában, ami Magyarországon egyszerűen elképzelhetetlen lenne: kedden Nicolae Moga román belügyminiszter bejelentette lemondását a nemi erőszak és gyilkosság áldozatául vált 15 éves lány miatt, akit a rendőrség hibájának köszönhetően nem tudtak megmenteni. A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.

Augusztus végén a 15 éves Alexandra Măceşanu segélyhívó beszélgetése is napvilágot látott és az is kiderült, hogy az elkövetőnek, Gheorghe Dincănak nem ő volt az egyetlen áldozata. A férfi beismerte a 18 éves Luiza Melencu meggyilkolását is.

Utóbbi fogva tartásával és halálával kapcsolatban most egy újabb személyt vettek őrizetbe a román hatóságok. Az Adevărul román lap úgy tudja, hogy az őrizetbe vett 46 éves éves férfi Dincă caracali lakásának udvarán vette észre az elrabolt és megkötözött lányt. Miután Dincă állítólag elmondta neki, hogy azért rabolta el a fiatal lányt, hogy megerőszakolja, a férfi ahelyett, hogy az esetet jelentette volna a rendőrségen, arra kérte a caracali gyilkosságokat beismerő férfit, hogy engedje meg, hogy ő is megerőszakolhassa. A román Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei szerint ez meg is történt, amibe a gyilkos azért ment bele, hogy nehogy lebuktassa őt a szomszédok által csak a rém „szolgájaként” emlegetett férfi.

A Maszol.ro közzé tett egy videót, ahol a most őrizetbe vett, elemi iskolát végzett napszámos férfi az Antena1 csatorna egyik műsorában arról beszélt, hogy szerinte Dincă nem lenne képes elrabolni lányokat és hogy neki nincs rejtegetni valója. A nyomozás szerint mégis volt.

Criminal în serie? Mâna lui dreaptă vine în platoul Acces direct!

Ştefan Risipiţeanu, bărbatul care a dormit în casa groazei, sub acelaşi acoperiş cu Gheorghe Dincă, face dezvăluiri incendiare: "Dormeam acolo într-un garaj, într-un şopron. Am dormit vreo două săptămâni la el". #AccesDirect #Antena1 ➠ Abonează-te la canalul nostru: https://goo.gl/t89bMW Urmăreşte „Acces Direct" şi pe: ➠ TV Antena 1, de luni până vineri, de la ora 17:00.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2019. december 07. | 10:52
1
1
sss
2019. december 06. | 13:04
A előbbi szerint viszont több járművezető is megengedhetetlenül bánt az utasokkal.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”
A előbbi szerint viszont több járművezető is megengedhetetlenül bánt az utasokkal.