Orbán tisztogatásra készül: akár 20 fideszes választókerületi vezetőt is lecserélhet

Orbán Viktor

Elsősorban az október 13-i önkormányzati választás kedvezőtlen eredményei miatt kezdődhetnek személycserék a Fidesz háza táján.

A 24.hu úgy tudja, hogy Orbán Viktor nem volt túl elégedett az ősszel a megszokottnál kevésbé olajozottan muzsikáló pártgépezet működésével, ami a Fidesz számára Budapest és több, stratégiailag fontos vidéki nagyváros elvesztésesével járt.

A miniszterelnök, aki egyben a kormánypárt elnöke is, a portál információi szerint nem igazán elégedett meg azzal a vérszegény magyarázkodáshalmazzal sem, amit a narancsos képviselők, illetve a hivatalos kommunikáció produkált a választás utáni hetekben:

Németh Szilárd: "Följött nagyon erősen a pályára az ellenzék"

"A Fidesz országos szinten megnyerte az önkormányzati választást, ugyanis több, mint 1 millió 800 ezer szavazat érkezett a kormánypártok jelöltjeire" - tárta az elemi erejű igazságot az emberek elé Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a HírTV A Nyolcas című műsorában.

Kövér László szerint vereség volt a Fidesz számára az önkormányzati választás

"A demokrácia ilyen, néha veszítünk" - jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában Kövér László, az országgyűlés fideszes elnöke, aki az ellenzéki összefogást okolta a narancsos lebőgésért. A saját maguk által összetákolt választási rendszerről elmondta: az eddig előnyükre volt, de így, hogy az ellenzék összeállt, a hátrányukra lett.

De valószínűleg az sem győzte meg a narancsligetek urát, hogy hűbéresei a megismételt jászberényi polgármester-választáson is csúnyán alulmaradtak:

"Innentől kezdve nincs két Jászberény, csak egy Jászberény van, és ezért fogunk dolgozni!"

Rekordmagas, 60 százalék feletti részvételi arány mellett ismét Budai Lórántot választották Jászberény polgármesterévé. Az ellenzék által támogatott jobbikos politikus a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben 16 szavazattal nyerte el a polgármesteri címet október 13-án, de a Fidesz mondvacsinált kifogásokkal támadta meg az eredményt, és sikerült is elérnie, hogy megismételjék a választást.

A belső elemzések után Orbán és a pártvezetés egy része is úgy látja, személyi változások is szükségesek ahhoz, hogy a 2022-es parlamenti választásra csökkentsék a mostanihoz hasonló „kellemetlen meglepetések” kockázatát, írja a 24.hu.

A híroldal szerint akár

15-20, parlamenti képviselőként dolgozó választókerületi elnök is a fejével felehet a kudarcokért.

A portál saját forrásaira hivatkozva írja, hogy mivel feltehetően 2022-ben sem csak két név lesz a szavazólapokon (független indulók, kamupárti jelöltek, Mi Hazánk stb.), így a kormányoldalon úgy számolnak, 47-48 százalékos eredménnyel már nyerni tudnának. Igaz, sok helyen most is kettőnél több név szerepelt a szavazólapokon, még olyan városokban is, ahol az ellenzék győzelmet tudott aratni.

A választókerületek elnökök cseréjénél nemcsak a választási eredmények, de az Orbán Viktornál legendásan fontos személyes szimpátia is döntő szerepet játszhat abban, kiket tesznek végül félre.

Illetve a 24.hu szerint az sem tesz jót egy-egy politikus esélyeinek, ha éppen büntetőeljárás folyik ellene:

a korrupciós vádakkal szembenéző Simonka György jó eséllyel ezen vérzik majd el.

Az ügyészség vagyonelkobzást kért a fideszes Simonka Györgyre

A korrupció miatt vád alá helyezett fideszes Simonka Györgyöt és családtagjait nem csupán börtönbüntetés fenyegeti, anyagi csődtől is tartaniuk kell - tudta meg a 24.hu. A hírportál által megismert vádiratban foglaltak szerint az ügyészség 850 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást Simonkára amellett, hogy nyolc és fél évre fegyházba is küldené a kormánypárti politikust.

Boldog Istvánnál –akinek alelnöke már a sitten tölti a karácsonyt – szintén rezeg a léc, ugyan nála egyelőre még nincs szó hatósági intézkedésről, de ez már nem biztos, hogy sokáig így is marad:

A nyomozóhatóság már csak a kilövési parancsra vár a fideszes Boldog Istvánnal szemben

Nagy Szilárd exfideszes kengyeli polgármester vádalkuja révén derült fény Boldog István bizalmi körének pályázati üzelmeire, amelynek büntetőügyét a fideszes országgyűlés képviselő sem tudja majd megúszni - írja a 168 Óra. Nemcsak Cserkeszőlőn, hanem több más helyen is házkutatást tartott az ügyészség a fideszes Boldog István „táskás embereként" elhíresült Fehér Petra ügyében - tudta meg az Alfahír.

A portál szerint változások lehetnek még Budapesten például Kőbányán vagy Óbudán is, de Heves megyében sem élvezhetik gyomorgörcs nélkül a bejglit az illetékesek. Ott a Fidesz három választókerületi központban,

  • Egerben,
  • Gyöngyösön és
  • Hatvanban

is csúnyán leszerepelt.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Fejér megye 4-es számú választókerületében a Fidesz egy újfajta taktikát vetett be, és az eddigi hagyományoktól eltérően az időközi országgyűlési választáson nem indított saját jelöltet, beállt a független Molnár Tibor mögé. Nos, a 10 éve regnáló kormánypártok nagyot buktak, több mint 98 százalékos feldolgozottságnál Molnár Tibor neve mellett 7.302 szavazat szerepel, ami ugyan az alacsony részvétel mellett 37,72 százalékot jelent, azonban a teljes választókorú lakosság körében ez mindössze 15,3 százalékos támogatottságról tanúskodik.  

1
sss
2020. február 16. | 19:38
Mostani évértékelőjén is folytatta a kormányfő a múltidéző, absztraktból a konkrétumokra forduló, a politikai napirend alakításának kormányzati szándékát erősítő, eredményeket, teendőket és kihívásokat taglaló gyakorlatot. Elemzés.
1
sss
2020. február 16. | 17:01
Jó tanács: ne találjanak minket üres kamrával, és szárazon tartott puskapor nélkül!
1

Fejér megye 4-es számú választókerületében a Fidesz egy újfajta taktikát vetett be, és az eddigi hagyományoktól eltérően az időközi országgyűlési választáson nem indított saját jelöltet, beállt a független Molnár Tibor mögé. Nos, a 10 éve regnáló kormánypártok nagyot buktak, több mint 98 százalékos feldolgozottságnál Molnár Tibor neve mellett 7.302 szavazat szerepel, ami ugyan az alacsony részvétel mellett 37,72 százalékot jelent, azonban a teljes választókorú lakosság körében ez mindössze 15,3 százalékos támogatottságról tanúskodik.  

Mostani évértékelőjén is folytatta a kormányfő a múltidéző, absztraktból a konkrétumokra forduló, a politikai napirend alakításának kormányzati szándékát erősítő, eredményeket, teendőket és kihívásokat taglaló gyakorlatot. Elemzés.
Jó tanács: ne találjanak minket üres kamrával, és szárazon tartott puskapor nélkül!
Tervekkel telve, a belső „hangra” hallgatva - saját úton.