Az ügyészség vagyonelkobzást kért a fideszes Simonka Györgyre

Az ügyészség vagyonelkobzást kért a fideszes Simonka Györgyre

A politikus megvádolt rokonai sem tarthatnák meg a vagyonukat.

A korrupció miatt vád alá helyezett fideszes Simonka Györgyöt és családtagjait nem csupán börtönbüntetés fenyegeti, anyagi csődtől is tartaniuk kell – tudta meg a 24.hu.

A hírportál által megismert vádiratban foglaltak szerint az ügyészség 850 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást Simonkára amellett, hogy nyolc és fél évre fegyházba is küldené a kormánypárti politikust.

A fideszes politikus megvádolt rokonai sem tarthatnák meg a vagyonukat, vagyis a képviselő felesége, Simonkáné Gábor Mariann és unokahúga, Tóth Renáta – akiknek ötöd, illetve hatodrendű vádlottként költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelniük – szintén nagyot bukhatnak. Mindkettejüknél további 11 millió forintos vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség az eddig lefoglalt vagyontárgyakon kívül, Tóth Renátától korábban már 32 millió forintot foglaltak le a nyomozók – írja a lap.

Simoka György és 32 társa ellen augusztusban emeltek vádat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, illetve más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken.

 

Simonka elérhetett egy olyan törvénymódosítást, ami csökkentette a büntethetőségét?

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írja Facebookon, hogy a bűnszervezet irányításával vádolt Simonka György ügyészségi vádiratában olvasható egy arra vonatkozó részlet, ami szerint a fideszes politikus sikeresen lobbizott egy olyan törvénymódosításért, ami csökkenthette a vádpontokban megfogalmazottak büntetőjogi következményeit. A független képviselő egyéb furcsaságokat is kiszúrt: