Egy éjjel megjelent kormányrendeletben herélik ki a Orbánék a független színházakat

kultúra

Bár a nagy vitát kavart színházi törvénymódosítás végül egy fékezett habzású változatban került a Parlament elé (melyet a fideszes többség természetesen mamelukként megszavazott), az még nem tartalmazta a nem állami és/vagy önkormányzati fenntartású, vagyis az úgynevezett független színházak támogatásának megvonását. A kormány azonban 2020-as meglepetésként gondoskodott arról, hogy ne legyen boldog a kis színházak új éve, és az éjjel a Szilveszter napján hatályba lépett 369/2019 (XII. 30.) Korm. rendelettel

gyakorlatilag elzárta őket a körülbelül egy évvel ezelőtt elvett taotámogatás helyébe lépett támogatási formáktól is,

melyeket az Orbán-kormány szinte teljesen átláthatatlan módon osztott szét.

A rendeletmódosítás az éjjel megjelent Magyar Közlönyben olvasható.

„Ex has" módszerrel osztják el a kultúrtao helyébe lépő pénzt?

Február 21-én jelent meg a kormányzati portálon egy egyszerű, egyoldalas közlemény Egyedi igénybejelentés előadó-művészeti többlettámogatásra címmel. A tájékoztatás meglehetősen szűkszavú. Az kiolvasható belőle, hogy már lehet pályázni a színházi szakmában csak kultútao néven emlegetett, egyik pillanatról a másikra elvont támogatás helyébe lépő költségvetési összegre, de a dokumentum a pályázat módszertanáról semmi konkrétumot nem tartalmaz.

A színháztörvény elleni tüntetésen, melyet portálunk élőben közvetített, felszólalt a Jászai Mari-díjas színész, rendező, Pintér Béla is, aki az egyik független színház igazgatója is. Akkor a több ezer fős tömeg előtt szenvedélyes hangvételű beszédében azt mondta, az előre megírt szövegben a felkiáltójeleket kérdőjelekre kellett cserélnie, mert a törvényben mégsem vonták meg a támogatásokat. Most a HVG kérdésére Pintér úgy fogalmazott,

igaz lett, hogy a magyar kultúra gyilkosai ténykednek jelenleg.

Ám december 9-én Fekete Péter kulturális államtitkár az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságában még

tagadta, hogy elvennék a független színházak támogatását.

Sőt, az államtitkár levelet is írt a független színházak vezetőinek, melyben megnyugtatja őket: lesz pénz! Ezt a levelet a már említett tüntetésen Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója olvasta fel.

A tüntetés videója, illetve az összefoglaló itt olvasható:

Ezrek tüntettek a színháztörvény ellen

Délután 6 órakor, a tüntetés kezdetén a szemerkélő eső ellenére is már több ezren voltak a Madách téren, a tömeg a Károly körútig ért. A rendőrség arra kérte az embereket, hogy próbáljanak meg tömörülni - számolt be az Index. A beszédeket Fullajtár Andrea kezdte a Katona József Színházból.

Az előzményekhez képest minden fideszes megszólalást cáfolva jelent meg az éjjel a kormányrendelet, ahol a szövegből a kulturális többlettámogatások lehetséges pályázói köréből, vagyis az előadó-művészeti szervezetek közül mindenhol kiveszik a „színház” kifejezést. Azok az előadó-művészeti szervezetek, akik pedig a rendelet hatálya alatt maradnak,

a pályázati pénzt – ellentétben például a stadionokkal – nem fordíthatják működésre,

kizárólag szakmai progammegvalósításra.

A közlönyben kihirdetett egy másik rendeletből az is kiderül, az önkormányzati színházak, melyek állami támogatást is igényelnek, március 1-jéig kezdeményezhetik az állammal közös működtetést.

Közpénz kultúra helyett a haveroknak

Két hete kapott nyilvánosságot, hogy a taotámogatás helyébe lépett többlettámogatás szétosztásakor Kásler minisztériuma finoman szólva is furcsán járt el. 70 milliót kapott például az Orbán család ügyvédeként ismert Bajkai István fideszes politikus és feleségének cége, 1,1 milliárdot kapott a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány, ami ugyanarra a címre van bejegyezve, mint több, korábban L. Simon Lászlóhoz és feleségéhez köthető cég, 49,5 millió forintot kap egy szegedi cég, ami kizárólag betegellátással és áruk kiskereskedelmével összefüggő tevékenységeket végez, de négy tűzoltó egyesület is kapott 3 és 10 millió közé eső összeget.
 

A szabályokat felrúgva, elég furcsán osztottak ki milliárdokat a kultúr-tao helyetti támogatásokkal

Olyan szervezetek kaptak jelentős pénzügyi támogatást előadó-művészeti körök helyett, akik a pályázati leírás alapján szóba sem jöhettek volna - derítette ki az Index. A lap szerint a kultúr-taót (ami a szervezeteknek lehetőséget adott jegybevételük nyolcvan százalékáig tartó támogatás igénylésére) helyettesítő támogatásnak szigorú, de egyszerű feltételrendszere volt, ennek ellenére a nyilvánosságra került döntések alapján érthetetlen, hogy kik és miért kaptak tíz- és százmillió forintokat, vagy akár milliárdokat.