Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Donáth Lászlót

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Donáth Lászlót

Szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlótállítja saját információi hivatkozva a PestiSrácok.hu. A portállal a BRFK sajtóosztálya csak annyit közölt, hogy egy főt hallgattak ki, ám a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva további tájékoztatást nem kívántak adni.

Korábban a kormánypárti lapok írtak arról, hogy az egyik fővárosi szeretetotthonban az evangélikus lelkészként dolgozó Donáth László állítólag több női alkalmazottat is zaklathatott. Az egyik dolgozó feljelentést tett ellene, és az ügyben nyomozás indult a BRFK-n szexuális kényszerítés gyanúja miatt. Donáth akkor arról beszélt a Népszavának válaszolva, hogy lánya, az EP-képviselővé választott momentumos Donáth Anna miatt zajlik politikai lejáratókampány zajlik ellen. A képviselőnőt aztán a kormánypárti Ripost próbálta lejáratni egy zaklatásos váddal, de ebből nem lett semmi sem. Donáth Anna pert indított az ügyben, a Facebook-oldalán pedig azt írta: „Végig fogom csinálni, és fizetni fognak a hazugságért.”

Frissítés: Donáth megerősítette a kihallgatást

Donáth László az atv.hu érdeklődésére elismerte, hogy decemberben beidézték a rendőrségre és könnyű testi sértéssel gyanúsítják. A lelkész szerint decemberi kihallgatásakor adategyeztetésre került sor, és megismerte az ügyben született feljelentést. Az atv.hu-nak azt mondta: következő kihallgatására január 9-én kerül sor. Azt cáfolta, hogy szeméremsértéssel gyanúsították volna meg.