A Jobbik szerint fel kell függeszteni a következő iraki kontingens indulását

A Jobbik szerint fel kell függeszteni a következő iraki kontingens indulását

Varga-Damm Andrea, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának jobbikos alelnöke pénteken sajtótájékoztatón erősítette meg az Alfahírnek korábban elmondott álláspontját, fel kell függeszteni a következő magyar katonai kontingens Irakba indulását, amennyiben a helyzet nem javul Irán és az Egyesült Államok között, vagy ha a válság tovább eszkalálódik. A politikus, aki egyébként a NATO-közgyűlés tagja, úgy fogalmazott, hogy most a diplomáciáé a főszerep, ugyanakkor a következő hónap elegendőnek tűnik, hogy a felek közti viszony nyugvópontra térjen.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, tiszteletben kell tartani az iraki kormány majdani döntését a katonai együttműködéssel kapcsolatban, hiszen jelenleg nemcsak a NATO-misszió, illetve a az Iszlám Állam elleni koalíciós hadművelet keretében szolgálnak kint magyar csapatok, de erre vonatkozólag Irak és Magyarország között megállapodás van. Ha az iraki kormány nem kívánja a részvételünket, akkor azt el kell ismerni - húzta alá.

Magyarországnak pedig csak az lehet a célja, hogy kiegyensúlyozott viszonyra törekedjen minden országgal, és egyetlen koalíció érdekében sem adhatjuk fel nemzeti érdekeinket - hangzott el.

Varga-Damm Andrea egyébként elismerte, csütörtökön a honvédelmi tárca tisztességesen tájékoztatta a parlament illetékes bizottságának tagjait, és nemcsak politikusoktól, katonai vezetőktől, hanem szakértőktől is kérdezhettek - még a sajtó képviselői is. Erről itt írtunk:

Számítottak a magyar katonák a támadásra, maradnak Irakban

Benkő Tibor honvédelmi miniszter videokonferenciával egybekötött sajtótájékoztatót- és háttérbeszélgetést tartott az Irakban szolgáló magyar katonák helyzetéről a Honvédelmi Minisztériumban. A tárcavezető szerint az elmúlt időszakban több valótlan hír is megjelent a magyar misszióval kapcsolatban, ezért tisztázta: a szolgálatot teljesítő kétszáz katonának csak egy része vesz részt a NATO vezette misszió tevékenységében, többen az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció tagjaként vannak jelen.

Ezzel kapcsolatban leszögezte, jelen pillanatban a magyar katonák valóban biztonságban vannak, és a korábbi támadás sem veszélyeztette őket. Kiemelte azt is, hogy saját, illetve NATO-tapasztalat szerint a magyar katonák a világ elitjéhez tartoznak, illetve a Magyar Honvédség az iraki jelenléttel csak nyer.

Felvetettük, hogy a Jobbik felelőtlennek, veszélyesnek, és hazáink érdekitől távol állónak nevezte, hogy Orbán Viktor szerint hazánknak inkább az USA-izraeli álláspontot kellene támogatnia. Varga-Damm Andrea szerint Orbán Viktor nem igazán volt felkészülve, meggondolatlanul válaszolt tegnap, és ha egy nappal később kellett volna választ adnia erre a kérdésre, biztos nem ezt mondta volna. Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormányfő szerint is elemei érdeke hazánknak az iszlám országokkal való kiegyensúlyozott viszony, ezért sem osztható Washington álláspontja. Tovább árnyalta a képet, amikor arról beszélt, hogy az Egyesült Államok a hírek szerint nem tájékoztatta Izraelt sem Kászim Szulejmáni likvidálásáról, így nem lehet közös álláspontról beszélni. Úgy látja, az Egyesült Államok részéről meggondolatlan volt támadás. Idekapcsolódik, hogy véleménye szerint bizalmi válság alakult ki az Egyesült Államok és szövetségesei között Szulejmáni kiiktatása után, mivel az akcióról előzetesen senkivel sem egyeztettek. Donald Trump így fitogtatta a saját és az Egyesült Államok erejét - magyarázta Varga-Damm Andrea.

Mégis az iráni légvédelem lőtte le az ukrán utasszállítót?

Szerdán az alfahir.hu is beszámolt róla, hogy Teheránban lezuhant egy ukrán repülőgép, 177 utassal a fedélzetén. A tragédia nem sokkal a felszállás után történt.



Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen választ vár a kormány részéről, elmondta, úgy érzi, az önkormányzati választások óta szűnni kezd az arrogancia, ez több területen, így például a családon belüli erőszak megítélésén, az otthonápolás kapcsán is tapasztalható. Varga-Damm Andrea felidézte, bár a kétharmad nem igényelte volna, a Jobbik - az ő javaslatára - mégis támogatta a parlamenti szavazáson decemberben az iraki misszió megújítását, és reményét fejezte ki, hogy a kormány nyitottan fogadja a Jobbik újabb nemzeti érdekeket szolgáló ajánlását.