Konzultációt indít a Jobbik a lakhatási helyzet miatt

Konzultációt indít a Jobbik a lakhatási helyzet miatt

A fiatalok lakhatási helyzete tekintetében konzultációt kezdeményezett Z. Kárpát Dániel.

Fél évvel ezelőtt indította el a Mi Várunk elnevezésű programját a Jobbik. A tervezet szerint a jobboldali néppárt arra szeretné ösztönözni a kormányt, hogy segítse jobban a fiatalok lakhatását, mivel az utóbbi években a növekedő ingatlanárak óriási problémát okoztak a pályakezdő fiataloknak.

A fővárosban szinte alig találni olyan albérletet, amely 100-110 ezer forint alatt lenne és ebben még a rezsi sincs benne. 

A Jobbik bérlakásokat adna a fiataloknak

Akciót hirdetett Budapest belvárosában a Jobbik és az ifjúsági tagozata. A párt országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel szerint az egyre magasabb albérletárak miatt rengeteg magyar család megélhetése került veszélybe. Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy lassan nincs olyan vidéki nagyváros, ahol 100 ezer forint alatt lenne egy átlagos albérlet díja, míg Budapesten az utóbbi néhány évben 30-50%-kal drágult a bérlés költsége.

A Jobbik a program révén a bérlakások építését pörgetné fel, miközben a kivitelezők magyar vállalkozók lennének. Emellett a mintegy félmillió üresen álló lakásból évente több ezret felújítanának és bérbe is adnának a fiataloknak. A párt a fiatalok anyagi lehetőségeit javítva lakhatási támogatást vezetne be, amelyet utalvány formájában a fiatal bérlők vagy adóvisszatérítés formájában a bérbeadók kapnának. Vagyis a Jobbik szándékai szerint mindkét esetben csökkennének a bérlők költségei. 

"A lakhatási támogatás mértéke igazodna a kerületek és régiók albérletpiaci helyzetéhez és az állampolgárok egyéni gazdasági-jövedelmi státuszához, a rosszabb helyzetben lévőknek pedig kiemelt támogatás járna."

Z. Kárpát Dániel emlékeztetett arra is, hogy egyre aggasztóbb jövőképet mutatnak a demográfiai adatok. Mint mondta, pártja számára a magyar jövendő elsődleges. 

"A Jobbik egyértelmű szövetségkötési szándékát fejezi ki a magyar fiatalok számára." 

A jobboldali néppárt politikusa szerint az elmúlt 10 évben tovább romlottak az adatok. Az elvándorlás már teljes társadalmi osztályokat érint még a jó szándékú családtámogatási rendelkezések ellenére is, amelyet véleménye szerint minden jóérzésű párt támogatott. 

Hozzátette, a demográfiai krízis egyik oka a bérek alacsonyan tartása, amely kapcsán emlékeztetett: mind régiós, mind EU-s szinten is lemaradtunk.

"Egy átlag albérlet szinte megfizethetetlen egy pályakezdő fiatal számára" 

- szögezte le a Jobbik politikusa.

Z. Kárpát Dániel szerint a helyzet tarthatatlan éppen ezért a párt szeretne egy konzultációt indítani ebben a kérdésben. 

"Azért, hogy a Jobbik tovább fejleszthesse az emberek tapasztalatai segítségével lakhatási programját, egy konzultációt indít a magyar fiatalok felé. Egy központilag kialakított címen várjuk a magyar fiatalok és családok kritikáit, ötleteit és segítségét." 

10 évet késett a kormány

Az Alfahír azon kérdésére, amely szerint Orbán Viktor gazdaságvédelmi akciótervvel készülne fel a közelgő gazdasági válságra úgy reagált: 

Nagyon helyes döntés, hogy gazdaságvédelmi akciótervben gondolkodik a kormányzat, csak közel 10 évet késett el vele Orbán Viktor és csapata.

A jobbikos politikus szerint a magyar gazdaság kitettsége 2010 óra ismert, sőt, azóta még inkább függésbe került a magyar gazdaság. 

"Nem számítottam rá, de Orbán Viktorék túlteljesítették az elődöket."

- emelte ki Z. Kárpát Dániel.

Hozzátette, hogy a magyar GDP növekedés sajnos nem a magyar kis- és középvállalkozásoknak köszönhető, hanem a hazánkban szinte alig adózó multinacionális vállalatoknak, akik aztán ki is viszik a hasznot az országból.