Orbán elbeszélgetett Boldog Istvánnal, de az ügyészségi nyomozásról nem esett szó

Orbán elbeszélgetett Boldog Istvánnal, de az ügyészségi nyomozásról nem esett szó

Orbán Viktor az októberi önkormányzati választások kedvezőtlen eredményeit követően bejelentette, hogy személycserék kezdődhetnek a Fidesz háza táján. Múlt héten meg is kezdődött a vizitelés. A miniszterelnökhöz sorban érkeznek a Fidesz választókerületi elnökei, hogy egyeztessenek az elvégzett munkáról és elvégzendő feladatokról.

Az sem baj, ha éppen korrupcióval vagy költségvetési csalással állnak a vádlottak padján, Orbán tárt karokkal várja őket. Bár a Békés megyei Simonka György kénytelen volt lemondani a főnökkel való találkozót, miután épp a bíróságon volt jelenése: bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt. A képviselő később az Oroscafénak adott exkluzív interjújában úgy fogalmazott, hogy nem kérnek kegyelmet, védelmet, „semmiféle befolyásgyakorlást, egyszerűen megelégszünk az igazsággal”, és Orbán Viktorral való beszélgetései során sem esett szó másról, mint az orosháziak tanuszodájáról, a szentesi útról és további olyan projektekről, amiket megígértek a választóknak, de még nem készültek el.

Simonka György nem kért védelmet Orbán Viktortól, pedig egy titokzatos befolyásos csoport áldozata lett

A többek között költségvetési csalással megvádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György az Oroscafénak adott egy exkluzív interjút, miután lezajlottak ügyében az előkészítő tárgyalások. Félelmetesnek nevezte a tárgyalást, mert még sohasem ült a vádlottak padján.

A 24.hu saját forrásokra hivatkozva év végén közölt egy cikket, amiben 15-20 parlamenti képviselőként dolgozó fideszes választókerületi elnök lefokozását pedzegette. Ebben Simonka mellett Boldog Istvánt is biztos távozónak tekintették, hiszen a képviselő alelnöke már a börtönben töltötte a karácsonyt és csak idő kérdése, hogy Boldog ellen mikor emelnek vádat. Hadházy Ákos az ügyészség tájékoztatására és meg nem nevezett informátoraira hivatkozva még tavaly hozta nyilvánosságra, hogy úgy tudja, Boldog 2017-ben szülőfalujába, Kétpóra rendelte a környékbeli települések vezetőit, és kerek-perec közölte velük:

ha nem adnak vaskos megrendeléseket az általa megnevezett cégeknek, ne is reménykedjenek uniós pénzekben.

A zsarolás tárgyává tett összegek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében lettek odaítélve. Hadházy szerint megvizsgálva az elmúlt időszak pályázati döntéseit, világosan látszik, hogy azok a települések, amelyek engedtek a nyomásnak, kaptak támogatást, míg azok, amelyek nem – köztük azok, akik hozzá fordultak a történettel – nem, vagy alig nyertek.

Boldog István mai Facebookon közzétett posztjából azonban úgy tűnik, a Fidesz elnökét ez az incidens nem különösebben érdekelte. Az Orbánnal való találkozóról közölt képek mellé Boldog csak ennyit írt:

„A körzet aktuális fejlesztéseiről, eddig elért eredményeiről és a jövőbeni elképzelésekről beszélgettünk Orbán Viktor miniszterelnök úrral. Továbbra is azon dolgozom, hogy térségünk tovább haladjon a fejlődés útján! Köszönöm a bizalmat!”