Három miniszter is ígérgetett, de végül nem tettek semmit az Electrolux elbocsátott dolgozóiért

Electrolux
Fotó: Bugány János/MTI

Csak májusban tud pontos számokat mondani a szakszervezet arról, hogy hány embert bocsátottak el a jászberényi Electrolux-gyárból. A svéd tulajdonú üzemből februárban már több embert kirúgtak. A kormány több mint fél éve ígért segítséget, de a szakszervezet ebből eddig semmit sem látott. A cégvezetés tavaly szeptemberben jelentette be, hogy nyolcszáz munkahely szűnhet meg a gyár Jászberényi egységében, mert a költségcsökkentés jegyében több területet átszerveznek.

A munkájukat elvesztő emberek nem lesznek munkanélküliek.

Ezt ígérte a külgazdasági és külügyminiszter, valamint Varga Mihály és Palkovics László miniszterek, akik a svéd Electrolux leépítésről szóló szeptember eleji bejelentése után azonnal a Jászberénybe utaztak. 800 munkavállaló sorsa volt a kérdés, az önkormányzati választás előtt pedig kifejezetten kellemetlen lett volna a dübörgő gazdasággal (is) kampányoló kormánypártoknak egy ilyen tömeges elbocsátás. A miniszterek Pócs Jánossal, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, és az akkor még polgármesterrel a szintén Fidesz-tag Szabó Tamással igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket.

Csakhogy az őszi önkormányzati választáson Szabó Tamás kétszer is alulmaradt az ellenzék jelöltjével, Budai Lóránttal szemben.

"Még a beígért kormányablak sem nyílt ki, pedig szükség lenne rá" 

A tárgyalások során Varga Mihály pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy hat pontos akciótervben megígérte, hogy a kormány segíteni fog a csoportos létszámleépítéssel érintett 800 munkavállalónak. A többi közt például azzal, hogy Jászberényben kormányablakot nyitnak az elbocsátott dolgozók számára, ahol az elhelyezkedésben segítenek majd.

Antal Csaba, az Electrolux Vasas Szakszervezeti Szövetség és az üzemi tanács vezetője az Alfahírnek azt mondta, hogy azokat a támogatásokat amiket a kormány megígért, sok esetben nem is tudták igénybe venni az érintettek.

Amit a miniszterek a propagandájukban ígértek vagy nem teljesen, vagy egyáltalán nem tartották be. Valóban nagy szükség lenne a beígért kormányablakra, mert sok a bizonytalanság, de még ez sem valósult meg

- mondta Antal Csaba. Az érdekképviselet vezetője arról is beszélt, hogy az Electrolux az elbocsátások ellenére is a korrekt eljárására törekszik, a cégnél jelenleg is a korábbi tervek alapján zajlik a termelés.

Április 8-tól leállt a fagyasztóláda gyártása, majd ezt követi a porszívógyártás és a felülfagyasztós hűtőszekrények gyártásának megszűnése. Minden más üzemünk viszont termel Jászberényben és Nyíregyházán.

Nem tudják mi lesz

Amikor bejelentették a Jászberényi Electrolux gyár átszervezését, az ott dolgozók megdöbbentek, mert nem volt előjele egy ekkora mértékű leépítésnek. Nagyon sokan évtizedek óta ott dolgoznak és most bizonytalanok. Az Alfahírnek az egyik régi dolgozó azt mondta, arra számít, hogy jó esetben idő előtt nyugdíjazzák, de ha a cégen belül mégis átkerülne egy másik gyártóhelyre, akkor szinte elölről kelljen kezdenie a munkafolyamatok betanulását amire ilyen idősen már nem biztos, hogy képes lesz.

A dolgozók körében teljes a bizonytalanság, egy másik férfi azt mondta a kialakult helyzettel kapcsolatban, hogy

kevés konkrétum hangzott eddig el. Jobb híján egymástól kérdezgetjük, hogy mi lesz velünk, mivel a legtöbben nehezen váltanak át egy teljesen más munkára.

"A csomagból eddig semmi sem valósult meg"

- ezt már Budai Lóránt Jászberény polgármestere mondta az Alfahír megkeresésére. A város első embere szerint a kormány azt ígérte, vállalkozásokat hoz majd Jászberénybe, hogy így segítsen a kirúgott dolgozókon, azonban semmi nem jött, az Electrolux pedig takarékos üzemmódban van továbbra is.

A megismételt polgármester-választás előtt 3 nappal a Fidesznek eszébe jutott a 800 kirúgott jászberényi munkavállaló

November 10-én, vasárnap Jászberényben megismételt polgármester-választást tartanak, miután a Fidesz nem volt képes elviselni, hogy az ellenzék közös jelöltje, Budai Lóránt nyert október 13-án. A fideszes Szabó Tamás kampányát most az Orbán-kormány is megtámogatta, nem is akárhogyan, három nappal a választások előtt, csütörtökön

Budai arról is beszélt, a kialakult helyzet miatt állandó kapcsolatban van az Electrolux vezetésével. Emlékeztetett a külügyminiszter zsarolással felérő kijelentésére, amit szóban ugyan visszavont a kampányban, az események mégis mást mutatnak.

Szijjártó Péter az önkormányzati választás kampányában azt mondta, csak akkor segítenek, ha marad a Fideszes polgármester. Ezt ugyan később szóban visszavonta, mert nagy volt a felháborodás, de az ígért segítség így sem érkezett meg. 

Jászberényben a Lehel hűtőgépek gyártása sok évtizedes múltra tekint vissza. 1991-ben azonban a svéd AB Electrolux felvásárolta a Lehel gyárat és mostanáig egészen jól működött minden. Az Electrolux-Lehel Kft. 2007-ben még 180.9 milliárd forintos rekord árbevételt ért el Magyarországon, ami 24,6 százalékos növekedés volt egy év alatt. Közben megkezdődött a porszívók és más háztartási eszközök gyártása is, most viszont csak a kirúgásokról és az átszervezésekről lehet hallani. Az Electrolux kft. Nyíregyházi gyárában ugyan valóban történt egy 100 millió eurós beruházás az anyacég részéről, de ez nem teremt több munkahelyet, mivel az Electrolux ezt a befektetést a gyártósor automatizálására szánja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy robotok szerelik majd össze a hűtőgépeket.