Nincs terv, csak fűnyíróelv-szerű csonkítás az egészségügyben?

Ahogy arról beszámoltunk, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kitért a kormánylap azon kérdése elől, hogy milyen terv alapján, és mikor fogják visszaadni az egészségügyi ellátás részére azt a 36 ezer kórházi ágyat, amit a koronavírus-járványra hivatkozva úgymond felszabadítottak. Így a Kormányinfót figyelő állampolgár nem tudhatta meg, hogy a kormányzatnak mi a szándéka a kórházi ágyakkal, és egyáltalán, milyen szakmai elképzelések mentén zajlik az egészségügy újranyitása.

Lukács László György szerint az, hogy hetek óta nem lehet tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy mit terveznek a kórházakkal, illetve visszaérkeznek-e az ágyak a betegellátásba, nagyfokú átgondolatlanságot, fejetlenséget tükröz a Kásler Miklós vezette minisztérium részéről.

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa szerint, ha létezik is bármilyen forgatókönyv, azt menet közben találja ki az egészségügyi kormányzás, ami azt mutatja, hogy nem rendelkeznek olyan biztos tervvel, ami a dolgozók és betegek egészségét is megvédené a veszélyhelyzetben. Úgy látja, lényegesen átgondoltabban kellett volna az újranyitását megszervezni, és nem ad hoc jelleggel, különböző minisztériumi rendeletekkel működtetni a rendszert, mert az bizonytalanságot okoz.

Az elmúlt napokban is ez tapasztalható, a dolgozók és a betegek is bizonytalanok az egészségügy újraindításával kapcsolatban

- tette hozzá.

„Az eddigi szigorú tilalom után ránk zúdulhat a betegek tömege"

Kásler Miklós három napot, pontosabban egy hosszú hétvégét adott a fogorvosoknak és a járóbeteg-ellátásban résztvevőknek, hogy felkészüljenek a hétfői "újraindulásra". Ez a fogászati alapellátást és a járóbeteg-ellátásban elsősorban a rendelőintézeteket érinti, de a háziorvosok is több betegre számíthatnak majd. Az emberi erőforrások minisztere egyébként arra hivatkozva döntött így, hogy az országban szerinte kedvezően alakul a járványhelyzet.

Lukács László György hangsúlyozta, el tudja képzelni, hogy ezeknek a kórházi ágyaknak a jó részét vissza sem akarják adni az ellátásnak.

"A koronavírusra hivatkozva véghez visznek valami soft, fűnyíróelv-szerű csonkítást az egészségügyben"

- fogalmazott az országgyűlési képviselő. 

Fenyegetéseket kapott egy fideszes trolloldaltól a gyermekét féltő anyuka

Többen trágár, fenyegető hangvételű üzenetet küldtek annak az édesanyának, aki Facebookon számolt be arról, hogy 18 hónapos kisfiát nem akarták koronavírusra tesztelni a Heim Pál gyermekkórházban annak ellenére sem, hogy tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Az Alfahírnek az anyuka, Güth Nikolett korábban már elmondta, hogy kisfiát több hete tartó betegségét követően utalták be a Heim Pál kórházba, ahol vér- és vizeletvizsgálatot, valamint tüdőröntgent végeztek rajta.