Végleg megszüntették a nyomozást a szerencsi facebookozóval szemben

Végleg megszüntették a nyomozást a szerencsi facebookozóval szemben

A Szerencsi Rendőrkapitányság a rémhírterjesztés miatt előállított férfival szemben megszüntette a nyomozást, az erről szóló határozat kézbesítésére intézkedtek – olvasható a rendőrség honlapján.

Mint arról korábban beszámoltunk a 64 éves férfi még április végén kormánykritikus véleményt fogalmazott meg a Facebookon, emiatt kedden előállították. A férfi panasszal élt a gyanúsítás ellen, az ügyészség ennek helyt adott, melyben kimondták, a poszt

nem is alkalmas a járványügyi védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására.

Hozzátették,

éppen ellenkezőleg, a bejegyzés az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon.

Az ügy így visszakerült a rendőrséghez felderítési státuszba, ezt szüntette meg most a rendőrségi döntés.

Egy gyulai ellenzéki vezetőt ugyancsak a közösségi médiában közzétett posztja miatt állítottak elő szerdán. Az ő ügyében is hasonló döntés várható, mert ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség azt közölte, az ügyészség álláspontját tudomásul veszik.

Kormánykritikus facebookozók előállítása: „A rendőrség tudomásul veszi az ügyészség álláspontját"

A címben idézett rövid mondat a lényege annak a rendőrségi honlapon megjelent közleménynek, mely reagál a keddi és szerdai botrányos előállításokra. Mint arról korábban beszámoltunk, kedden is és szerdán is kiszállt egy-egy férfihoz, akik kormánykritikus véleményt fogalmaztak meg a Facebookon, a hatóság őket rémhírterjesztés gyanújával vitte be és hallgatta ki, informatikai eszközeiket pedig lefoglalta.

Gulyás Gergely a kormányinfón a vélemény miatti rendőrségi vegzálásokra ezt mondta:

Egy jogállamban ilyen előfordul.