Drogháború állhat az érdi leszámolás mögött

Drogháború állhat az érdi leszámolás mögött

Helyi információink szerint két a rivális banda már korábban összeszólalkozott az M7-es autópálya egyik benzinkútján csütörtök éjszaka, de akkor még nem történt atrocitás. A kék Suzuki utasai elhajtottak, az üldözők végül az érdi Iparos úti benzinkúton érték utol őket. A vita tettlegességig fajult, egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet a mentők kórházba vittek.

Ezen a benzinkúton szinte mindennap történik valami. Az enyingiek és az itteni csoport között évek óta zajlik a bandaháború

- mondta a benzinkút tőszomszédságában lévő Szénégető utca egyik lakója. Hozzátette a Góman családtól mindenki fél a környéken, állandóan terrorizálják a környékbelieket. Hangoskodnak, zavarják az itt élőket. Korábban lapunk derítette ki, ez a család foglalkozott lakásmaffiával.

Nem merünk szólni se, a múltkor még a kislányomra is rákiabáltak. Hiába jeleztük a rendőröknek, nem történik semmi, talán majd most, mert ez az eset a korábbiaknál is durvább

- közölte felháborodva a két gyermekes családanya, aki névtelenségét kérte. Ez a benzinkút a Pest megyei település egyik emblematikus helyszíne, gyakoriak a leszámolások, és a rendőrségi akciók is.

Csupa vér volt a kék Suzuki, nemrég vitték el

- nyilatkozta lapunknak V. Attila, aki elmondása szerint korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársa volt 10 éven át. A helyszínelés még péntek délután kettőkor is tartott. Érd városát három olyan drogbanda is megosztja, akik az Iparos úti benzinkútnál bonyolítják le az adás-vétellel kapcsolatos ügyleteiket. 

El lehet képzelni ez alapján, hogy mi zajlik itt esténként. Az enyingi banda majdnem minden héten itt van.

Az esetről nemrégiben a rendőrség is közzétette a benzinkút térfigyelő kamerájának részletét, melyből jól látszik, hogy a társaság tagjai válogatás nélkül támadtak az útjukba kerülő ellenfelekre nagy valószínűséggel gáz- és riasztófegyverrel, illetve botokkal, kövekkel, vascsövekkel, ásókkal, késekkel.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/0YUCKWBg3tU.jpg?itok=1ViiCg1W","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=0YUCKWBg3tU&feature=emb_title","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

 

Ezek ugyanahhoz a bandához tartoznak, akik leszúrták Marian Cosmát

- nyilatkozta az enyingi Kígyó utca egyik lakója. A településen is beszédtéma az érdi leszámolás. Sokan nem akartak velünk szóba állni, annyit azért megtudtunk, hogy Enyingen szervezettebbé vált a kábítószerkereskedelem és még egymás között is verekedésbe keveredtek. Megkérdeztünk egy helyi rendőrt, aki szerint ezzel még nem ért véget az ügy.

Egyelőre ennyit tudtunk kideríteni a helyiek elmondása alapján. A rendőrség egy 36 éves férfit emberölés bűntettével, további 12 férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsít, mindnyájukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének és garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.