A Navalnij mérgezését okozó szer egyik feltalálója is megszólalt

A Navalnij mérgezését okozó szer egyik feltalálója is megszólalt

Bocsánatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikustól a novicsok előállításáért vasárnap a Dozsgy rendszerbíráló online televíziónak nyilatkozva Vil Mirzajanov, akit a sajtóban az idegbénító méreganyag „atyái” között szoktak emlegetni.

Az Egyesült Államokban élő Mirzajanov úgy vélekedett, Navalnijnak körülbelül egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy az egészsége helyre álljon. Mint mondta, 1993-ban találkozott egy novicsokmérgezést túlélt emberrel, akinek hasonló tünetei voltak, mint Navalnijnak, és aki egyebek között arra panaszkodott, hogy nem tudott a táblára írni, ami a vegyész szerint az agy és a funkcionális szervek közötti jelátadás megszakadásának jele.

Navalnij: élőhalott voltam

A súlyos mérgezés gyanújával Németországba szállított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus fényképet posztolt magáról szombaton az Instagramon a berlini Charité kórházból, és köszönetet mondott orvosainak, hogy megmentették. "Élőhalott voltam, amikor ide kerültem, de önöknek hála minden esélyem megvan arra, hogy ismét színvonalas életet éljek egy modern társadalomban" - írta.

Navalnijnak

türelmesnek kell lennie, végül meg fog gyógyulni

– nyilatkozott a volt szovjet vegyész.

Kollégája cáfol

Leonyid Rint biokémikus, akit az orosz sajtó gyakran szólaltat meg a novicsok egyik fejlesztőjeként, a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy Mirzajanov sohasem volt a harci mérget kidolgozó csoport tagja.

Neki semmi köze sincs a biokémiához. Ő egy egyszerű kromatográfus. Ő nem volt a csoportunkban, a csatornák ellenőrzésével foglalkozott, azzal, ami az üzemből kifolyik, vagy a kéményből kiszáll. A novicsok létrehozásához semmi köze sincs

– nyilatkozott.

Rink úgy vélekedett, hogy Mirzajanov nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott. Hozzátette: a Navalnijnál észlelt tüntetek és pusztán az a tény, hogy életben maradt, kizárják ennek a méregnek a jelenlétét.

A biokémikus korábban is állította már az orosz médiában, hogy Mirzajan feladata annak idején a novicsok környezetbe való kijutásának megakadályozása volt.

A kromatográfia (színírás) szerkezetükben egymáshoz közel álló vegyületek különválasztása színezési módszerekkel.

(MTI)