Magyarország elveszíti a világ egyik legkomolyabb csecsemőpszichológiai kutatóközpontját

Magyarország elveszíti a világ egyik legkomolyabb csecsemőpszichológiai kutatóközpontját

Az alapító Soros György személye miatt támadás alá került –egyébként több fideszes, kormányzati szereplőnek is diplomát adó- CEU elleni harc a nagyközönség számára leginkább azon a szinten ragadt meg, hogy az egyetem valamilyen társadalomellenes, genderfasiszta, Soros György miatt nyilvánvalóan káros intézmény; legalábbis a kormány ezt sugallta, és ez azoknak, akik legalább olyan távolságra állnak a tudományos élettől, mint amennyire közel a kényszeres ellenségkép-kereséshez, elég is volt.

Ezzel szemben a központját Bécsbe áthelyező Közép-európai Egyetem (CEU) valójában olyan magas szintű kutatási tevékenységet is folytatott, aminek elvesztésével Magyarország jelentős károkat szenved el. Mindezt tulajdonképpen értelmetlenül, egy politikai kampány kedvéért.

A Népszava azt írja, távozik Magyarországról a Babylab is, a világ egyik legjobb csecsemőpszichológiai kutatóközpontja, mivel a két magyar kutató, Csibra Gergely és Gergely György által 2008-ban létrehozott intézmény 2010 óta hivatalosan is a CEU részeként működik.

„A csecsemőpszichológiával foglalkozó Babylab a maga területén a második a világon a Harvard után”

A lap szerint a Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpont, amelynek a Babylab néven is emlegetett babakutató labor csak az egyik eleme – és biztosan az egyik legnagyobb és legjobban felszerelt babalabor Európában –, mindenképpen komoly nemzetközi presztízzsel rendelkezik: az évente rendszeresen megrendezett konferenciájára százas nagyságrendben érkeznek a kutatók – a már említett Harvardról is –; idén a több mint 400 résztvevő között 20 japán és 45 amerikai volt.

A Babylab-nál elsősorban a csecsemő- és gyermekkori gondolkodás fejlődését kutatják: a kísérletek a gyermekek számára játéknak tűnnek, a tudósok ugyanakkor pótolhatatlan tudást szereznek az idegrendszerről, az emberi gondolkodás kialakulásáról, az agyi folyamatokról.

CEU-s kutatóközpontként működni egyébként általánosan is egyet jelentett azzal, hogy volt pénz olyan infrastruktúrára, technikai háttérre, amire a magyar egyetemek nem számíthattak az államtól. Ez pedig a tudományos eredményekre, és alapvetően a minőségre is kihat.

Az alapítók szerint ugyanakkor nem maradt más választásuk, mint az, hogy ők is Bécsbe mennek.

Mivel a Lex CEU alapján az Oktatási Hivatal bármikor visszavonhatná az egyetem működési engedélyét, amivel a Babylab is veszélybe kerülne, a költözés volt az egyetlen opció – mondták.

A Babylab távozásával nem csak egy rangos kutatóműhelyt veszít az ország, de felbomlanak vagy megnehezülnek az ELTE-vel és az MTA-val való tudományos együttműködések is.

Az Európai Bíróság egyébként nemrég mondta ki, hogy sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni - de már későn.