Varju László: meglátjuk vasárnap, hogy a mocskolódás vagy az ellenzék kitartó munkája lesz-e eredményesebb

Varju László: meglátjuk vasárnap, hogy a mocskolódás vagy az ellenzék kitartó munkája lesz-e eredményesebb

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében a végéhez ér az időközi választás kampánya. A legutóbbi felmérések szerint szoros eredményre lehet számítani a vasárnapi voksoláson. Bíró Lászlót, az ellenzék közös jelöltjének kampányát nemcsak a jobbikosok segítették, hanem a többi ellenzéki párt vezető politikusai is. Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke éppen Szerencsen kampányolt amikor egyebek mellett arról is kérdeztük, hogy milyen egy DK-s politikusnak egy jobbikos mellett kampányolni.

Képviselő úr! Mennyiben tekinthető másnak, rendhagyóbbnak ez a mostani időzi választási kampány, mint az eddigiek.

A korábbiakhoz képes mindenképpen rendhagyó, mivel az ellenzéki pártok eldöntötték, hogy a "nemzeti együttrabló rendszert" le akarják váltani, a mostani időközin a hatalmát csökkenteni és ezért közös jelöltet állítottunk. Én most éppen Szerencsen vagyok és Bíró László mellett kampányolok, hogy sikerüljön.

Ez a választókerület a borsodi 6-os nagy területen fekszik. Az itt élők gondjai pedig sok évtizede megoldatlan problémák. Ilyen értelemben nehéz ez a kampány?

Az itt élők problémái, gondjai valóban évtizedesek, amin változtatni kell, de ez sajnos igaz az ország egészére is mert a kormányzati holdudvar szereplőit kivéve ez a fideszes átok mindenkit sújt. Bízom abban, hogy az a 42 település, amely ebben a választókerületben van is felismeri a váltás szükségességét. Mi azon dolgozunk, hogy Bíró László a parlamentbe jutva elősegítse ezt a váltást. Bíró Laci úgy látom, pontosan érzékeli, hogy mire lenne szükségük az itt élőknek és tudja a problémákra adandó válaszokat is.

Hogyan érzékelte? A kormányzati illetve fideszes lejárató kampány ami Bíró László ellen irányul az elbizonytalanítja, vagy éppen fordítva magabiztosabbá teszi a változásra szavazókat?

Ezt a végén fogjuk meglátni, hogy a mocskolódás vagy az ellenzék kitartó munkája lesz-e eredményesebb. Én az utóbbiban hiszek, mi ezért dolgozunk. Az itteniek is látják, hogy a lejáratás a mások besározása nem lehet valódi érték, erre nem lehet építeni, és maradva a környéknél, azt is látják, hogy Tokajban lassan már csak az Orbán család termeszthet szőlőt...

Milyen volt kampányolni egy jobbikos jelölt mellett egy DK-s, vagy ha úgy tetszik baloldali politikusnak. Ez még két-három éve is elképzelhetetlen volt...

Érdemes felidézni, hogy már 2018 március 15-én a Szabadság-hídon megtartott ünnepi megemlékezésen Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy le kell ülni a jobbikkal tárgyalni az Orbán rendszer legyőzése érdekében. Most 2020-at írunk. Az elmúlt két évben mindenki aki az Orbán rendszer leváltásában gondolkodik, az pontosan megtanulta, hogy a közös fellépés szükséges a kormányváltáshoz. Ennek most itt van az ideje, a pillanata amikor egy közös jelölt mellé sorakozunk fel, ráadásul egy nagyon nehéz választókerületben. Én remélem az itt elvégzett munka, a most megszerzett tapasztalat elvezet oda, ami a tavalyi önkormányzati választáson már elkezdődött. Tehát a Fidesz leváltásához vezető út egyik nagyon fontos lépése lesz a vasárnapi időközi választás.