Itt van az első célzott csoportos Covid-tesztelés eredménye

Itt van az első célzott csoportos Covid-tesztelés eredménye

Véget ért a pedagógusok, szociális, illetve egészségügyi dolgozók körében végzett célzott tesztelés első köre – jelentette be György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján, ahol ismertette is az eredményeket.

Az önkéntes tesztelésről elismerte,

nagyobb részvételi arányra számítottak.

Több mint ezer tesztelő csapat több mint tízezer helyen végezte a munkát, és

összesen 181 506 teszt 2,44 százaléka, 4436 fő bizonyult pozitívnak.

Ez az érték a teljes érintett létszámra vonatkoztatva csupán 1,64 százalék, ami hasonló a szlovák és bajor csoportos tesztelések arányával – tette hozzá az államtitkár.

Az egyes csoportokra vonatkoztatva György István közölte,

  • a bölcsődei dolgozók 79 százaléka vett részt a tesztelésen, 11 113 főből 195 lett pozitív (1,8 százalék);
  • az óvódapedagógusok közül 74 százalék vett részt a tesztelésen, 34 964 főből 811 bizonyult pozitívnak (2,3 százalék);
  • az általános iskolai dolgozóknál, továbbá az oktató-nevelő munkában részt vevőknél 73 százalékos volt a részvételi arány, 95 102 dolgozóból 2170 fő lett pozitív (2,3 százalék);
  • a szociális intézményekben dolgozók között 24 452 tesztet végeztek, 911 fő lett pozitív (3,73 százalék);
  • a szakképző intézményekben (a gyakorlati héten részt vevő oktatókat érintően) 64 százalék volt a részvételi arány, 5653 fő tesztjéből 146 lett pozitív (2,6 százalék);
  • az egészségügyi dolgozók között eddig 10 222 tesztet végeztek el, köztük 1,96 százalék volt a pozitív, ami megfelel az eddigi arányoknak, tehát nincs növekedés

– tette hozzá az államtitkár.

Megismételte: akinél a gyorsteszt pozitivitást mutatott ki, annak kötelessége ezt jelezni a háziorvosa felé, és azonnal távoznia is kell az intézmény területéről. A háziorvosi jelzés után indul el a Nemzeti Népegészséügyi Központ protokollja. Visszatéréshez három tünetmentes nap, valamint negatív PCR-teszt szükséges.

György István azt is közölte, elkezdődött a tesztelés második köre, amiben már az államigazgatás ügyfélszolgálati dolgozóit is tesztelik koronavírusra. Leszögezte:

a tesztelés továbbra is önkéntes, aki ezen nem kíván részt venni, azt sem érheti semmiféle hátrány.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a célzott teszteléssel kapcsolatban arról tájékoztatott, a kapott adatokat most vezetik át a központi tájékoztatási honlapra, így a járvány kezdete óta már 1 835 286 tesztet végeztek az országban. Ismertette, a járvány első hullámában még csak a PCR-teszt állt rendelkezésre mint megbízható teszt, de mostanra már a vírusfehérje-kimutatáson alapuló teszt is megbízható eredményeket ad.

A tiszti főorvos azt is közölte, a 48. heti szennyvízminta-vizsgálatok szerint Miskolcon csökken az örökítőanyag mért mennyisége, Békéscsabán, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Székesfehérvárott az előző héthez képest nem változott, míg Szombathelyen növekedést mértek.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese közölte, a tízezer fő feletti településeken 233 esetben, a közösségi közlekedésnél 2 esetben, míg a kereskedelmi helyiségeknél 26 esetben intézkedtek a rendőrök maszkviselési szabályok megsértése miatt.

Az üzletek ellenőrzése során két IX. kerületi éttermet, egy debreceni bisztrót, illetve egy kozármislenyi pékség bezárását rendelték el a szabályok megszegése miatt. 239 esetben a kijárási tilalom megszegése, 7 esetben a kutyasétáltatás 500 méteres körzetének átlépése, 12 fő esetében pedig csoportosulás miatt intézkedtek a rendőrök – tájékoztatott a rendőr alezredes.

Újságírói kérdésre Müller Cecília kijelentette, hamarosan a vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet jelezni az igényeket a koronavírus elleni oltásra. Ez az oldal csupán egy informatív lakossági igényfelmérés, ami abban segíti az operatív törzset, hogy kiválasszák, a többféle forgatókönyv közül melyiket alkalmazzák az átoltásra.