Orbán elállt a vétótól, az Európai Tanács elfogadta a kiegyezést - támogatták a kompromisszumot

Orbán Viktor
Orbán Viktor megérkezik Brüsszelbe
Orbán Viktor / Facebook

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel a Twitteren közölte, megszületett a megállapodás a helyre állítási alapról, a 27 állam és kormányfő megegyezett a az új hétéves költségvetés feltételeiről.

Azaz a tagállamok vezetői elfogadták a német kompromisszumot, ami a gyakorlatban felvizezte a jogállamisági mechanizmust. 

Az Európai Ügyekért felelős francia miniszter közölte, hogy az történt, amit már az elején is kértek, vagyis nem áldozták fel semmiért a jogállamisági mechanizmus követelményét. Európa végre haladhat tovább, amire nagy szükség lesz - mondta.

A részleteket ismerő diplomáciai források szerint a huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás szerint a rendelethez olyan záradékot csatolnak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni - írta az MTI.

Vita 1800 milliárd euróról

Ha mást nem is, de legalább az uniós pénzeket jogállamisági mechanizmus védené

Egyre több reakció érkezik a kétnapos brüsszeli EU-s csúcstalálkozóval kapcsolatban, és egyelőre még nem annyira biztos a megegyezés. Győzelem? "Meglep, hogy Magyarország máris valamiféle győzelemről beszél. Hollandia jelenleg tanulmányozza a (német) tervet, hogy világosan lássuk, mik lennének a javaslat következményei"

Ahogy az ismert, a tét az volt, hogy az EU-s költségvetési forrásokhoz és helyreállítási alaphoz hozzá lehet-e rendelni a jogállamiságági feltételeket. Most úgy tűnik, hogy a jogállamisági mechanizmus csak akkor indulhat el, ha a jogállamiságot sértő kormányzati cselekedett önmagában sértené az EU költségvetését. 

Szintén fontos szempont az Európai Bíróság normakontrollja, amely halasztóhatályú, és bár elvileg lehetséges egy gyorsított, 4-6 hónapos ítélkezési forma, de akár 2023-ig is elhúzódhat a bírósági eljárás. 

Ugyanakkor még hátravan az Európai Parlament döntése is. Kérdés, hogy az EP-képviselők szembe mennek-e a Tanáccsal, kockáztatva azt, hogy a helyreállítási alaphoz a gazdasági válságtól sújtott országok csak később jutnának hozzá. 

Idetartozik, hogy Gulyás Gergely a Kormányinfón is arról beszélt a hvg.hu kérdésére, hogy minél előbb ki kell írni a pályázatokat a most elérhetővé váló - Magyarország számára összesen kb. 14 ezer milliárd forintos - keret támogatásairól, mivel a koronavírus miatt szükség van a pénzre.

A vezető európai politikusok örülnek a jogállamisági mechanizmusnak

Tytti Tuppurainen, a finn európai ügyekért felelős miniszter üdvözölte a költségvetésről szóló mai megállapodást.

"Az új mechanizmus konkrét módon megerősíti a jogállamiságot" - mondta a Politico című brüsszeli lapnak.

„Ez a legfontosabb eredmény ma. A rendelet jogilag kötelező erejű, s közvetlen hatályú eszköz. "

Ursula von der Leyen a Twitteren azt írta, hogy "Európa halad előre."

A politikus gratulált Angela Merkelnek, hogy segített tető alá hozni a megegyezést.

Ahogy korábban írtuk: Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint nagyon jó hír, hogy a magyar és a lengyel kormány is beadta a derekát. Az újságíróknak azt nyilatkozta a politikus, hogy örül annak, hogy az EP-képviselők vörös vonalának számító jogállami mechanizmust elfogadják.

Iratxe García, az Európai Parlament balközép szocialisták és demokraták (S&D) vezetője azt mondta, hogy a németek javaslata után megértette Magyarország és Lengyelország, hogy az EU nem csak előnyökkel, de felelősséggel is jár. 

"Ezenkívül a két ország azon kérése, hogy az Európai Unió Bírósága legyen „választottbíróként a pártatlanság biztosítása érdekében, csak megerősíti a jogállamiságot az EU-ban"

- összegezte a megállapodás lényegét a szocialista politikus. 

Orbán Viktor pezsgőzik