Navracsics szerint egyértelmű csatavesztés a Fidesz számára Deutsch Tamás jogfosztása

Navracsics szerint egyértelmű csatavesztés a Fidesz számára Deutsch Tamás jogfosztása

Az egykori Uniós biztos, Navracsics Tibor a Keljfel Jancsi! című műsorban beszélt arról, hogy miként is szemléli Deutsch Tamás példátlan jogfosztását - szemlézi az ATV.hu.

Navracsics Tibor elmondta, hogy nem "felel meg az ízlésének", hogy az Európai Uniót a Szovjetunióhoz, német politikusokat az SS-hez vagy a Gestapóhoz hasonlítanak. Hozzátette, hogy

Deutsch frakción belüli jogainak korlátozását a Fidesz számára csatavesztésként látja, sokkal egyértelműbb ennek megítélése, mint a múltkori jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos vitában.

A fideszes politikus elmondta, hogy ő is mondott már olyan dolgot, amit később megbánt, viszont németnek nagyon sértő olyat mondani, hogy úgy beszél, mint egy gestapó tiszt, ez "olyan mint egy magyart nyilasozni." Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy önmagában nem ettől indult meg az aláírásgyűjtés, hiszen már régóta komoly konfliktusok vannak a Fidesz és a Néppárt között.

Navracsics Tibor szerint mihamarabb rendezni kéne ezt a vitát, ugyanis hosszú távon egyik félnek sem jó ez a helyzet politikailag.